Levegõt azért vettél közben, míg ezt leírtad? És egyáltalán mirõl írsz? Paizs nem a nagy vezetõ ellen tiltakozott a hülye táblájával, hanem a jogos felháborodásában utcára vonult demonstrálókat provokálta.
nem figyel bennünket senki? Dehogynem! Pl. Szabó istván figyelte a kollégáit, de tõle ez elnézhetõ. Még szimpátiájukról is biztosították sokan az aláírásukkal.
Ha figyelmesebben olvasnál megtudhatnád, hogy nem a film témáját, hanem a minõségét kifogásolták sokan.
Jó témáról is lehet pocsék filmet forgatni.
És nyugi!

Igazad van, tévedtem.

Viszont Paizs Miklós, ha lehet, még Barangónál is rosszabb, ami az írásait, megnyilvánulásait illeti.
Ha felmész a netre, és a nevét beütve egy kicsit keresgélsz az írásai, "költeményei", dalszövegei között, azokban olyan elképesztõen alpári, és uszító módon beszél, jobboldali politikusokat és közéleti embereket konkrétan megnevezve, azok kiirtásáról vagy megkínzásáról, a legkülönbözõbb eszközökkel és módszerekkel, hogy csak kapkodhatod a levegõt.
Mindezt természetesen a "mûvészi szabadság" nevében.

Értékelni kell minden erõfeszítést, amely társadalmunkban kibeszéletlen traumák kibeszélésére irányul - ez kétségtelen. Kell is, segít is a beszéd.

A baj csak az, hogy a kibeszéléshez hihetetlen érettség és hozzáértés kell. Tudni, hogy mondjuk nekünk, magyaroknak is van mit kibeszélnünk, de van, akinek jóval többet kellene. Tudni, hogy kibeszélni kell, és muszáj, de nem a kibeszélés az, ami meg tudja vált(ozt)a(t)ni a társadalmat (ahhoz bizony cselekvés kell - az emberi megnyilvánulások egy jelentõsebb dimenziója).

Cserhalmi Sára, úgy tûnik, súlyos ismerethiánnyal küzd e morális dilemmák terén, amelyben szerepet játszhatott az is, hogy neki - hál' istennek - nem kellett részt vennie a besúgok és besúgottak kádárista haláltáncában. A gyér tehetségû Pajzs Miklóssal (aki szintén nem élt meg ilyen dilemmákat), erõsen hiteltelen forgatókönyvet írtak, meglehetõsen steril szituációkkal, teljességgel érdektelen, nyomasztó üresjáratokkal. Borzasztóan életidegen és hamis ez a tétel, amin sajnos a színészi alakítások sem nagyon változtatnak.

Sõt, csak rontanak a helyzeten. Cserhalmi eszköztelen, ami most rossz, mert a karaktere erõtlen, enervált és tézisszerû. Sajnos Derzsi sincs a helyzet magaslatán. A semmitmondó Cserhalmival szemben õ legalább bizonyos szinten karakter. Õ legalább élõ és elképzelhetõ személy, még ha a szövegkönyv szûken is méri lehetõségeit s megnyilvánulásai hitelességét.

Általában véve a legkiemelkedõbb alakítás Mácsaié. Neki kellõképpen széles az eszköztára, hogy ezt a tõle szokatlan mellékkaraktert (na, errõl a pasasról pl. megnéznék egy filmet!) is kellõ élénkséggel és izgalommal spékelje meg. Lehet, hogy pont azért lett ilyen jól megírva az a két perces szerep, mert a rendezõ-forgatókönyvíró párosnak az ilyen figurákkal kapcsolatban sokkal több a személyes tapasztalatuk?

Nem tudom.

Ami viszont holtbiztos, hogy egyébként teljes agyhalál az egész.

A film terei és zenéi szinte a történeten kívül léteznek, annak szempontjából tökéletesen érdektelenek, a heppeningek - holott izgalmasabb feldolgozást várnánk egy ilyen izgalmas témából, több erkölcsi dilemmával és ütközéssel - totálisan élménytelenek.

S mindez miért?

Nos, mert szembenézés nincsen.

Hiszen a valóságban sem volt!

Voltak persze "nagy leleplezések", voltak "nagy önvallomások". Találkozhattunk D-209-cel, kiderült, hogy a belügyminiszter már az MSZMP-s idõkben is fõfõnök volt, s a szent androgün Bódy Gábort, az õstehetség mächer és focista Novák Dezsõt, a páratlan hangú Vikidál Gyulát és az egyik legnagyobb magyar rendezõt, Szabó Istvánt volt már alkalma a lógó nyelvû médiának "ügynökként" tálalhatni, s nevüket koncként a feldühödött tömegek közé dobni.

S õk még csak példák, a sok közül.

Némelyiket, dacára öregségének, meghurcolták, s jelentõs szakmai múltja megcsúfolásaként akarták oldalvonalra szorítani, másokon egyszerûen túlléptek. S mindebben, ebben is, ott van a tökéletlen és töketlen emberi társadalmak bosszantó logikátlansága.

Nem magyar specifikum ez, de az biztos, hogy nálunk aztán tényleg megvan a maga pszichózisa.

Dichotóm közösségi megnyilvánulás születik ugyanis ilyenkor: a társadalom bunkóbbik fele elküldi a francba az illetõt (mennek a halálos fenyegetések, anyázások ezerrel), a másik – a józanabbik – elszomorodik, csöndben marad, magába néz.

De történni nem történik semmi.

Csak igen ritkán.

Mert hát azért olyan is van, létezik olyan, hogy valakit módszeresen kikészítsenek az "ügynökmúlt" felemlegetésével.

S, érdekes, ezek közül épp a legjellegzetesebb példa, s talán a legklasszikusabb szolgált e film alapanyagául.



Nos, akkor jöjjön egy rögtönzött összefoglaló a Tar Sándor-esetrõl...

Tar Sándor, a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legjelentõsebb magyar írója, akit korántsem becsült meg oly mértékben ez a társadalom, mint ahogy megérdemelte volna - ügynök volt.

Kiderítette: a szent, sérthetetlen és tökéletes Kenedi János. Csak úgy mondom, õ azért elég jól megvolt '89 elõtt is. Pl. volt õ a Magvetõ szerkesztõje, s remekül éldegélt, mint szabadúszó, míg Tar Sándor, nem túl jól fizetõ állásban gályázott a debreceni orvosi mûszergyárban, majd 1992-ben elbocsátották és munkanélkülivé tették (igaz, groteszk eset, egy idõre épp a Kenedi szerkesztette Holminál kapott új munkát – na, azért nem olyan sokáig).*

Történt, hogy ez a Kenedi, az '56-os intézet önjelölt döntõbírája, az erkölcsi megfellebbezhetetlenség letéteményese, kiderítette, mint oly sok más emberrõl, hogy Tar ügynök volt. Szegény Kenedi, a "szerencsétlen sorsú" besúgott a "leleplezõ" szerepkörében tetszelegve tette tönkre Tar Sándor, az egyik legtehetségesebb, legpáratlanabb magyar író életét.

Bizonyos értelemben megölte Tar Sándort, hiszen hat évvel az eset után, a kellõképpen bunkó és értetlen közvélemény elõtt (persze, a szemforgató posztkádárista "vox populi" nélkül nehéz lett volna kicsinálni ezt az embert!) meghurcolt Tar öngyilkos lett, s Kenedi, persze, erkölcsi felelõsségének hiányát hangoztatva, mosta kezeit...



Na, hát jelen film annyiban mindenképpen hiteles feldolgozása a történetnek, hogy Kenedi szerepérõl és arról, hogy mit csinált az elõzõ rendszerben, ma sem tudunk semmit (legfeljebb bizonytalan feltételezésekbe bocsátkozhatunk!) - míg Tarra mind a mai napig sokan zabosak Magyarországon, holott szerencsétlen sorsú üldözött volt, s nem, mint sokan mások, a szerepébe lelkesen helyezkedõ, eminens, lelkiismeretlen besúgó...

És valóban: míg Kenedi egy kellemes loft-ban tengeti életét, Tar haláláig lakótelepen lakott.

Miért?

Izgalmas kérdések ezek, nemde, "drága besúgott barátaim"?



____________________________________________

*Kenedi védelmében azért mondjuk el, hogy legalább õ hozta haza és rendezte sajtó alá a "szellemi honvédõ" Szabó Zoltán életmûvét.

Hogy egyem a szívét ennek az áldott, csupa jószív, empatikus, mindig igazmondó, kirekesztésmentes jobboldalnak! :) Milyen kár, hogy nemcsak õk élnek ebben az országban! Mennyivel egyszerûbb lenne minden. Akkor nem kellene kupán vágni senkit, csak mert a nagy vezetõ ellen tüntetõ táblával jelenik meg egy gyûlésen, nem lenne szükség osztjónapotra, pávatáncra, neaztfigyeldmitmondokra, NENYI-re. Milyen jól meglennétek ohne Kubatov-lista, HÖK-lista. Melyik korban is élünk, a XXI. században? Biztos nem érint bennünket ez a film, nem figyel bennünket senki, nem befolyásolja az életünket, hogy kik, mit jegyeznek fel rólunk...?

Valóban nem Paizs Miklós mondta az ominózus mondatot, hanem Bajtai Zoltán.
Paizs Miklós volt az, aki az elhangzott mondat miatti tüntetésen a tüntetõk között járkált egy
"Nem az igazság, csak a hús irgalmatlan tömege" feliratú táblával.
Hála Istennek a tüntetõk nem ültek fel a provokációnak és ép bõrrel megúszta. A liberális brancs szegényebb lett egy mártírral.
Õk viszont nem ilyen toleránsak, ha kellõ mennyiségben összeröffennek:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=YEaF4nxUHI0

Nem tartom indokoltnak ezt a mérhetetlen indulatot. Ezzel a "kiabálással" aligha fogod meggyõzni azokat, akiknek nem tetszett a film. Ráadásul azért üvöltöd le a fejüket, mert megnézték a filmet?? Nem azért készít filmet egy rendezõ, hogy minél többen lássák? Attól még érdekelheti õket a téma, hogy nem voltak érintve. Ilyen alapon ne nézzünk filmet mondjuk a II. világháborúról sem, mert még nem is éltünk akkor? Egy filmet meg miért ne lehetne kritizálni a témájától függetlenül? Az már a rendezõ hibája, ha gyengére sikerül a mûve, nem a nézõé - gondolom.

Megdöbbentõ néhány komment!
Valaki korábban írta, ez 50+ -os film!
Valóban az! És a téma is az!
Aki tehát nem érintett, az miért nem FOGJA BE ***moderálva***?
Ez nem egy filmesztétikai óra! A film - tökmindegy, hogy milyen minõségben - a közelmúltunk történelmének legsötétebb, legaljasabb tettét, a besúgást mutatja be, pontosabban annak egy változatát, ahogy az arra adott reakció is csak egy.
Aki átélte, és nem valami pólyás meg óvodás korban a kort, annak nem a rendezõ stílusa jön át, hanem a MÚLT!
Az életének egy nagy része - és ismét végigélhette, hogy sok mocskos tróger vikidálok, meg novákdezsõk (õk valódi megélhetési besúgók voltak) miatt élete miért futott rendre zátonyra...
A filmen van egy BORZALMAS pillanata: amikor kikéri az iratokat!
Én a mai napig rettegek ettõl, a mai napig nem volt bátorságom bemenni és szembesülni azokkal a nevekkel, akikkel több évtizedes múltam van/volt...
Egy mai trendi kozmopolitából semmi hatást nem vált ki a téma... Talán az apjából, anyjából?
Vagy a besúgógyerekek okádnak itt ostobaságot a filmre..?
Elfogadom, ha nem érted, nem vagy érintve, a film egy átlag alatti mû!
De akkor miért nézed???
Ha nem érint, nem érdekel? Én sem nézek homokosokról filmeket, tehát nem megyek oda pontozni!!!

Paizs a rádió kurátora volt, õ nyilatkozott a kuratórium nevében, hogy kirúgták az ominózus rádióst.

Azt nem Paizs Miklós mondta.

A téma érdekes, de a film nekem nem nagyon tetszett sajnos, sokkal többet vártam tõle...

Nagyot csalódtam a filmben, sokkal többet vártam tõle. Legalábbis reálisabbat, igazságra törõbbet. Ez a film gyakorlatilag csak arra a típusú besúgóra koncentrált, akit kényszerítettek. És mi van azokkal, akiket nem??? Elhiszem, hogy nem lehet egy filmben az igazságnak minden oldalát megmutatni. /SPOILER: A besúgó sem lelkiismeretfurdalásból ugrott ki a kórházablakból, hanem mert halálos beteg volt. Errõl ennyit./ De itt a besúgót szinte felmentette a film, a végén pedig az fetrengett a sárban, aki leleplezte. És akiknek jelentettek? Azokat ki kényszerítette?? A tartótiszt is szinte megdicsõült, de legalábbis mosta kezeit. A színészek párbeszédei helyett néhol csak rekedt motyorászás hallatszott. Nem beszélve a szerintem amatõr szereplõk némelyikérõl. Szóval ez a film nálam 3/10.

A téma még mindig idõszerû, - a rendszerváltás utáni filmgyártás nagy adósságai közé tartozik az ügynökmúlt feldolgozatlansága, feltáratlansága, a kérdés kibeszéletlensége, néhány jól-rosszul történt filmes kísérlettõl eltekintve.
A másik nagy hiányosság - gyávaságból, az ügy kényességébõl, a politikai életünk emblematikus szereplõinek felmenõi közötti érintettsége miatt - ÁVÓS nagyszülõk, verõember apák, a neves médiaszemélyiségek, írók, tv-sek, politikusok családi terhei, - az igazi, kendõzetlen, kegyetlenül naturalista, szívszorító játékfilm elkészítése - lenne - az ÁVÓ pincéiben zajló kihallgatások kegyetlenségeirõl, az elállatiasodott kihallgatótisztekrõl, verõemberekrõl, megölt, vagy megnyomorított áldozatokról.
Ez a film - amelynek a rendszerváltást követõen kellett volna elkészülnie, már valószínûleg soha nem fog elkészülni, mert már több mint két évtized eltelt, az akkori hangulat, befogadókészség már lanyhult, aktualitását is vesztette, azok a nagykaliberû, súlyos rendezõk, akik elkészíthették volna a filmet, vagy meghaltak már, vagy annyira idõsek, hogy nem tudnának megfelelõ színvonalon a témához nyúlni.
Ez a vonat, azt hiszem, már elment.

Az ügynökkérdés viszont még köztünk él, és aktuális.
Cserhalmi Sára filmje egy ígéretes kísérlet a kérdés feldolgozására, sok hiányossággal, dramaturgiai sutasággal, mesterkélt párbeszédekkel, hangtechnikai hibákkal, amelyek a beszédek érthetõségének rovására mentek, felesleges, hosszú, a történetet semmilyen szempontból elõre nem vivõ epizódokkal, igazi drámaiság nélkül, a végén pedig egy elnagyolt, súlytalan befejezéssel.
Cserhalmi György nagyjában-egészében jól hozta a barátjában csalódott, besúgott értelmiségit, ellenben Derzsi János a nagyformátumú írót - legalábbis számomra - nem tudta igazán, hitelesen megjeleníteni, a csontsoványságúra lefogyott, halálosan beteg embert viszont annál inkább.

A kísérletet, a próbálkozást mindenképpen becsülni kell, Cserhalmi Sára tehetséges fiatal rendezõnõ, ez a filmje magán viseli a tehetséges ember kézjegyét, egy dolog viszont - pestiesen szólva, - kiverte nálam a biztosítékot, mégpedig az, amikor a stáblistát böngészve, felfedeztem, hogy a forgatókönyvet Cserhalmi Sára mellett az a Paizs Miklós írta, aki annak idején a Tilos Rádióban elmondta azt az ominózus mondatot, miszerint:

"A legszívesebben kiirtanám az összes keresztényt!"

Anélkül, hogy erkölcsi magasságokból akarnám osztani az észt, és felmelegíteném azt a régi ügyet, azért én a stáb és a rendezõnõ helyében kétszer is meggondoltam volna, hogy a filmemben egy ilyen emberrel dolgoztassak, sõt, hogy egyáltalán szóba álljak vele...

Természetesen, ez szigorúan magánvélemény...

Ritka rossz értékelhetetlen film.

Tar Sándor

És még csodálkoznak, hogy itt tart a Magyar filmgyártás.

Boszekatalin nagyon nagyon jól fogalmazott elõttem. Hihetetlenül rossz film. Unalmas, vontatott. A dialógusok nagyon természetellenesek. Jobban mint a barátok köztben. Ha a kommunista éráról akartok megtudni valamit, akkor inkább dokumentumfilmeket nézzetek.

Hát igen, tényleg csak a köménymag hiányzott a kelkáposzta fõzelékbõl...

Hihetetlenül rossz film: semmi dramaturgia, hosszú - értelmetlen - svenkek, öncélúság; borzasztó! Jobb sorsra érdemes színészek szenvednek hosszú idõn keresztül. Az unalom magasfoka. Nem tudom ott hagyni, mert nem hiszem el, hogy tényleg ennyire nem akar semmit. Amatõr lelki faszverés - bocsánat.

A téma is jó, a színészek, a forgatókönyv is. Akár jó film is lehetne.
...Akár jó film is lehetne, ha nem lenne az idegesítõ fényképezés, vágás. (Amiket persze a rendezõ felügyel, akármilyen szabad kezet kapnak mások, õ határozza meg mit lássunk és halljunk.)

Úgy értem, felüdülés, ha egy arcot közelrõl látok. Alig van premier plán. Mintha a kamerát leszögezték volna egy szoba sarkába, egy asztalra néz, aztán néha valaki belelóg a képbe, vagy elmegy melletta. Emberek beszélgetnek, szinte kistotálban, és a színészeket csak a hangjukról ismerem fel, nehogy véletlenül az arcukat mutassák. Hosszú snittek egyetlen kameraállásból.
..Jó, tudom, Tímár Péter Presszó-ja eleve erre épült, de az azért más volt, ott a lényeg volt hogy mindent egyetlen szempontból. Azt is értem, hogy (talán) így akarja a kívülállást, a "leskelõdést" jelezni. De - unalmas a képi világ.
...nem tudom, hogy miért kell feltétlen unalmas képekkel dolgozni, ha egyébként jó is lehetne a téma és a forgatókönyv. Erõs közepes.

Az a gond, hogy itthon semmi elszámoltatás nem történt. Az egykori besúgók ma sunyítanak, és éppen számolgatják a kiemelt nyugdíjukat. A film témája tehát sajnos aktuális még mindig.