A Sztárbox mellett Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban lett az RTL másik nagy sikerszériája, és bár az előbbi biztos recept volt, az utóbbi első ránézésre kissé kockázatosnak tűnt. Bár nyilvánvalóan voltak buktatók, Az Árulók nem csak a nézettség tekintetében teljesített jól, de meglepően nézhető és szerethető lett - és egy tökéletes pszichodráma. Meg is néztük, miért!

Amikor az RTL megvett egy kész formátumot, a holland RTL „De Verraders” című műsorát, nyilván tudták, hogy biztosra mennek, hiszen a show már az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban is sikerrel ment, van, ahol több évadot is letudtak már. Ez egy dolog, a másik, hogy

a magyar Az Árulók első blikkre nem tűnt nagy durranásnak.

A csatorna nagyrészt szokásos celebjei indultak el egy Agatha Christie inspirálta útra, hogy aztán Árpa Attila szívassa őket egy vidéki kastélyban, ahol néhányuknak gyilkost, a többieknek ártatlant kell játszaniuk. Nyilván rohangálnak majd egy sort, konspirálnak, kutakodnak, okoskodnak, jól érzik magukat, - gondoltuk, de teljesen más történt, a játékosok már a második naptól kezdve úgy érezték, hogy itt valóban életre-halálra megy a játék, és ennek megfelelően is viselkedtek.

Emlékeztetőül, az első körben Nagy Zsolt, Görög Zita és a nagyrészt ismeretlen influenszer, Krajnyák Luca lett gyilkosnak kinevezve. Krajnyák hamar lebukott, mert nem tudott természetesen viselkedni, Görög Zita pedig összeomlott a súly alatt, és „kilépett”, és akkor még úgy tűnt, ez a játék túl könnyű lesz, pláne úgy, hogy Nádai Anikó elképesztő érzékkel jött rá arra, hogy ki bűnös. Csakhogy ott volt Nagy Zsolt, aki arcra is nyilvánvalóan gyilkos egy ilyen játékban, sőt, rögtön gyanúsított is lett, de annyira jól csavart mindent, hogy egyrészt meglepően sokáig maradt bent, másrészt olyan játékosnak adta át a stafétát, akivel másik szintre lépett a verseny.

Nyilván felesleges lépésről lépésre átvenni, ki kit ölt meg, ki mikor bukott le, de Nagy Zsolttal, Nádai Anikóval, majd valamivel később a tetoválóművész Törőcsik Dániellel a műsor megfogta az isten lábát. Ők vették így vagy úgy a hátukra Az Árulókat, függetlenül attól, milyen szerepben, mert nem csak teljes erőbevetéssel, de ésszel és remek megérzéssel is játszottak. Jó eséllyel Sváby András is közéjük tartozott volna, ha nem esik ki gyakorlatilag azonnal.

A többiek két kategóriába estek, a vaktában vagdalózók és a „mit keresek én itt?” csapat.

Az utóbbiba olyanok tartoztak, akik semmit nem tudtak hozzátenni a játékhoz, talán nem is értették, miről van szó, akik csak azért voltak ott, hogy kilegyen a létszám, de valószínűleg a készítők sem sejtették, hogy ekkora balfácánok lesznek. Ilyen volt az influencer Henry Kettner, az énekművész Vásáry André, Nyáry Luca író, Görgényi Fruzsina színésznő, Schumacher Vanda és főleg Solti Ádám. Utóbbiról a Nyerő Páros óta lehetett tudni, hogy „könnyen zavarba hozható”, de szegény itt annyira fogalmatlan volt, hogy kínjában adta fel a játékot.

Azzal pedig semmi baj, hogy ijedten kóválygó, fogalmatlan játékosok is vannak, nekünk  ez csak szórakoztató, mellettük pedig ott voltak az összevissza puffogtatók. Ők agyaltak, kombináltak, de majdnem mindig rosszul, és ez volt a műsor legszórakoztatóbb része, pláne úgy, hogy a gyilkosok kommentárjaival nézhettük őket.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt, aki a játék legvégére ráérzett a lényegre,

és végül pont három ilyen versenyző nyert az ártatlanok közül, de tegyük hozzá azt is gyorsan, hogy a mindenkori gyilkosoknak a kinevezésük utáni második-harmadik naptól már elképesztően nehéz dolguk volt. Már csak azért is, mert celebekről van szó, akik régóta ismerik egymást – vagy ha nem, hát látták egymást a tévében -, így minden változás könnyen lekövethető volt, és azért, mert itt mindenkit olyan szinten beszippantott a játék, hogy az láthatóan meg is terhelte őket szellemileg, de annyira, amennyire aligha lehetett számítani.

Ahogy a legtöbb valóságshow esetében, a csatorna mindig biztosít pszichológusokat a játékosok számára, és lefogadom, hogy itt ezeknek a szakembereknek az átlagnál sokkal több dolgok volt. Merthogy az a tény, hogy ezeknek az embereknek mások szemébe kellett hazudniuk vagy pont ellenkezőleg, másokat hazugsággal vádoltak, illetve a nap végén valakit el kellett küldeniük, nem tudván biztosra, hogy az illető ártatlan vagy bűnös, iszonyatosan megviselte őket. Ez adott egy olyan masszív érzelmi töltetet a műsornak, ami a nézőt is beszippantotta. Annyira érzelmi alapon ment minden, hogy a többiek kapásból kitették a két legellenszenvesebben játszó társukat, Tóth Szabit és Visváder Tamást, pedig cseppet sem voltak biztosak abban, hogy pont ők az árulók. Hiába figyelmeztették egymást folyton, hogy ez csak játék, mégis újra és újra elkapta őket a gépszíj.

Az egyik kivétel Törőcsik Dániel volt, aki majdnem végig hideg fejjel, elképesztő logikával játszott – egy ponton megjegyezte, hogy ő is megijed magától -, aki remek ellenpont volt a többiekkel szemben, vele volt teljes a kép. Kérdés persze, hogy mi van akkor, ha nincs meg az a három-négy nagyon erős személyiség, akik ezt elviszik a hátukon, illetve az, hogy egyáltalán nyerhetnek-e a legvégén a gyilkosok, amikor már olyan kevesen vannak, hogy nehéz bármit eltitkolni.

Az utolsó adásra  úgy tűnt, ez teljesen kizárt,

ami nem jelenti azt, hogy ne lett volna ettől izgalmas a műsor lezárása is. Ehhez képest a napközbeni, külső helyszínen folyó pénzszerző játékok csak mérsékelten voltak érdekfeszítőek, de pont jók voltak figyelemelterelésnek és lazításnak, és látszott, hogy enélkül sokkal többen roppannának meg.

És ott volt persze Árpa Attila, aki meglepően jó volt, egy percre sem esett ki a kissé cinikus, kárörvendő várúr/műsorvezető szerepéből, ami alapvetően jól is állt neki, ahogy azok a beharangozókban még modorosnak tűnő fegyverszobás, csuklyás összeesküvős részek sem voltak túl zavaróan modorosak. Az pedig, hogy mindez alig két hét alatt, különösebb időhúzás és üresjáratok nélkül lement, kifejezetten üdítő élmény volt.