A döglött aktákkal foglalkozó Q ügyosztályról szóló filmek a skandináv krimi gyöngyszemei, a Palackposta (2016) pedig az amúgy is sötét széria legsötétebb, legijesztőbb darabja, ahol Carl Morck valóban félelmetes ellenfélre akad,
Az alagsorban működő, döglött aktákkal dolgozó Q ügyosztállyal foglalkozó Nyomtalanult (2013), amelyhez az eredeti regényeket szerző Jussi Adler-Olsen és Nikolaj Arcel írtak forgatókönyvet, eredetileg tévéfilmnek szánták. Aztán kiderült, hogy hatalmas a kereslet minden skandináv krimire, így a film moziforgalmazásba került nem csak hazájában, Dániában, hanem szerte a világon. A siker pedig garantálta a folytatást, sőt, a folytatásokat, és jött a Fácángyilkosok (2014), majd a széria legsötétebb darabja, a Palackposta (2016) - no, nem mintha a többi rész olyan önfeledten viháncolós darab lett volna,
Dánia a világ egyik leggazdagabb és legélhetőbb országa, de ha a skandináv krimiket, különösen a Q ügyosztályról szóló filmeket nézzük, egészen más képet kapunk. Nyomasztó hangulatot, örök rosszidőt, a kísértő múltat, megnyomorított családokat és a hatalommal való visszaélést, meg persze egy olyan nyomozót, aki már régóta a saját démonaival küzd. A mizantróp, nehezen kezelhető, de nyomozóként zseniális Carl Morck (Nikolaj Lie Kaas), aki miatt egykori társa tolókocsiba került, a skandináv krimi főhőseinek kvintesszenciája, pedig nagyszerűen hozza ezt a figurát, de őt amúgy is mindig öröm nézni. Ezúttal ő és társa, Asszad (Fares Fares) egy különösen nyomasztó ügy nyomába eredmek. Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér segítséget. A vizsgálódó helyi rendőrök kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó Q-ügyosztályára, Carl Morck nyomozó asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették a szüleik.
Élnek, élhetnek-e még, s ha igen, vajon hol? A szálak egy zárt vallási közösséghez vezetnek, és lassan kiderül, más gyerekek is eltűntek annak idején, és az ő szüleik sem jelentkeztek a rendőrségnél.
Vajon mi lehet fontosabb egy szülőnek a saját gyerekeinél, ami hallgatásra bírja őket annyi éven át?
Morck a szokásosnál jóval nagyobb vehemenciával veti magát az ügyre, és lassan mind magát, mint a társát veszélybe sodorja a nyomozás, de addig nem áll le, amíg eredményt nem ér el, mert ő már csak ilyen. A rendezést átvevő norvég Hans Petter Moland nem csak a nyomasztó történetért felelt, de a széria talán legjobb gonoszát találta meg az ártalmatlan külsejű, szintén norvég Pål Sverre Hagen személyében.
Az eredeti felállásban a Palackpostát még egy film követte, A 64-es betegnapló (2018), majd a regények megfilmesítési joga egy másik stúdióhoz került, ahol átfazonírozták a szereplőgárdát, Morck szerepét pedig a dán film másik karizmatikus színésze, Ulrich Thomsen vette át a széria legújabb filmben, a Hajtóvadászatban (2021), felemás eredménnyel, mérsékelt sikerrel.