Az eredeti címén The Electrical Life of Louis Wainről mi is többször írtunk korábban, annyira vártuk már a Sherlock című sorozatban megszeretett, majd a Marvel-moziverzumba is betört, különleges és tehetséges Benedict Cumberbatch főszereplésével készült életrajzi filmet. A mű ugyanis arról a macskás festőként (angolszász nyelvterületen Cat Manként, azaz Macskaemberként) híressé vált képzőművészről szól, aki nemcsak antropomorf cicákat festett nagy lelkesedéssel, hanem ő maga is hatalmas állat-, különösen macskabarát volt.

Ahhoz pedig, hogy megbizonyosodjunk róla: a Louis Wain elektromos élete nem kizárólag macskás embertársaink érdeklődésére tarthat igényt, elég elolvasni a művésznek szentelt Wikipedia-oldalt (persze ne tegyük, mert ha nem hallottunk még róla korábban, elspoilerezi nekünk az egész filmet). Egyszerre izgalmas és tragikus sors az övé. Öt lánytestvéréről és özvegyen maradt édesanyjáról neki egyedül kellett gondoskodnia, ami a XIX. század végén, a XX. század elején azt jelentette, hogy jó házasságot kellett volna kötnie. De Louis persze nem az eszére, hanem a szívére hallgatott, és spoiler nélkül annyit elárulhatunk, hogy

a macskák iránti rajongása is nála tíz évvel idősebb feleségének (ez akkoriban igazi botránynak számított), illetve közös életüknek köszönhető.

Később a művészen a macskaszeretet mellett sajnos skizofréniája is egyre inkább elhatalmasodott (egyes elméletek szerint saját cicái betegítették meg, mivel az állatokban megtalálható toxoplazma nevű élősködő elvileg okozhat skizofréniát, de ennek bizonyossága egyrészt még ma is bizonytalan területe a tudománynak, másrészt Wainnek az egyik húga is skizofrén volt, szóval könnyen lehet, hogy az esetükben genetikai eredetű problémáról volt szó). Nagyon érdekes megfigyelni a festő képein (ezt többek közt itt tehetjük meg), hogy betegsége előrehaladtával egyre szürreálisabb macskaportrékat alkotott: a kezdetben antropomorf cicákat felváltották az egyre kevésbé felismerhető „színrobbanások”.

Mindez azonban nem változtat Wainnek nemcsak a képzőművészetben, hanem a tömegkultúrában betöltött hatalmas szerepén: gyakorlatilag a családját illusztrátorként fenntartó férfinak köszönhető,

és ezekben a bohókás állatkákban gyönyörködhetünk (csak akkor még nem a neten, hanem népszerű magazinok mellékletében jelentek meg a cicás ábrázolások, de a művész képei kártyákon, képeslapokon is terjedtek). Sőt: Wain közvetve – hiszen népszerűsítette őket – sokat tett azért is, hogy az anno kizárólag egérfogásra használt macskákat haszonállatból átminősítsék társállattá.

Az izgalmas figura jelentőségéhez képest viszont

a róla szóló életrajzi film kissé kiábrándító.

Will Sharpe forgatókönyvíró-rendező alkotása sajnos lassú és hosszadalmas. Nagyon nehezen indul, és később sem találja a fókuszt. Becsületesen végigvesz ugyan nagyjából mindent Wain életéből, de nincs egy fontos, központi állítása (v.ö.: high concept), amire felfűzte volna a filmet – mert úgy tűnik, az életrajzi adatok puszta ismertetése, történjék bármilyen érzékenyen is, önmagában nem elég.

A Louis Wain elektromos élete emiatt kevéssé átélhető és átérezhető, pedig elképesztően megrázó események történnek benne. De az élmény megrendülés helyett inkább olyan, mintha függöny mögül néznénk egy távoli, idegen figura sorsát, ami izgalmas és szánni való ugyan, mégsem indít meg – hiába kínálja magát az együttérzésre a sok fordulat.

A filmben vannak ugyan kedves és megindító jelenetek, de az egész nem áll össze egyetlen erős, igazán hatásos egésszé.

Vizuálisan viszont egészen remek Will Sharpe munkája,

amelynek operatőre a rutinos, videóklipeket is fényképező Erik Alexander Wilson (Submarine, A hasonmás, Paddington-filmek) volt – és ezen a téren ötletek és gondolatok is találhatóak a filmben. Nagyon kifejező például, ahogy Wain szűk, egyre inkább magába záruló, klausztrofób világát – amely az egész filmet uralja – kis látószögű objektívek használatával adják vissza. De igen beszédesek a szép lassan festménybe merevedő figurák, a főhős lázálmai és hallucináció, illetve az a megoldás is, hogy amikor Wain tényleg kezd bekattanni, a saját antropomorf macskaportréi fejét vizionálja az emberek testére.

A Louis Wain elektromos életében tehát (a cím onnan ered, hogy a művész a macskákon kívül az elektromosságnak is megszállottja volt: egy sor dolgot magyarázott vele az érzelmektől kezdve az emlékekig és azok továbbéléséig, ami másnak nem feltétlenül jutott volna eszébe) bőven lett volna potenciál (a fentebb felsorolt szereplőgárdához még annyit, hogy a filmben Taika Waititi és Nick Cave is cameózik, a narrátor pedig Olivia Colman). Hogy miért sikkadt el mégis az alapanyag és a színészi tehetség, arra valószínűleg az a magyarázat, hogy Will Sharpe igen tapasztalatlan rendező: jelen alkotás még csak a második nagyjátékfilmje, és forgatókönyvíróként is csak néhány munkát jegyez (színészként aktívabb).

A Port.hu SZESSÖN című sorozatának meghívott vendége Szabó-Kulcsár Edina, aki egy eddig ismeretlen oldalát mutatja meg. A tévében többször is láttuk már, a social médiában is sokan követik, de azt talán még a legnagyobb rajongói sem sejtik, hogy mennyire tud gitározni.