Az 1987-es Goldie Hawn és Kurt Russel-féle vígjátékhoz képest felcserélődnek a szerepek: itt nem egy nő az amnéziás arrogáns milliárdos, hanem az új idők szavára felelve egy túlkoros mexikói playboy. Ami tök mindegy is.
Nem teljes értem, hogy az olyan színészek, mint például Eugenio Derbez miként lehetnek sikerek. A mexikói születésű Derbez úgy néz ki, mint Billy Bob Thorton kissé visszamaradott öccse, az égvilágon semmi vicces nincsen benne, és mindig olyan arrogáns pasasokat játszik, akikről a végén kiderül, hogy valójában érző szívű, romantikus férfiak. Ilyen volt a Derült égből apu, a tavaly játszott Hogyan legyél latin szerető és ilyen a most bemutatott Átejtve is. Az egy dolog, hogy hatalmas arányú a latino népesség Amerikában, akik vevők lehetnek a munkáira, és az is, hogy filmjeinek rendszerint ő a producere is, de még ezt sem tartom elég meggyőzőnek ahhoz, hogy elhiggyem róla, hogy sztárnak született.
Nem mintha komoly bajom lenne a pasassal, azon túl, hogy icipicit idegesít és bárgyúnak tartom a fejét – amiről persze nem tehet, de erősen rájátszik a dologra. Csak nem értem, hogyan lehet főszereplő, mint itt is, ami A vasmacska kölykei című 1987-es film remake-je, Derbez pedig Goldie Hawn egykori szerepét kapta meg. Mert változnak az idők, az elkényeztetett, kibírhatatlan milliárdosnőből elkényeztetett mexikói milliárdos lesz, egy mesés vagyon semmittevő örököse, aki kihajítja jachtjáról az egykor Kurt Russell által játszott rendes munkásembert, aki most Anna Faris, és egy munkásnő. Korunk hőse ő, egy egyedülálló anya, három lányát nevelő, két műszakban dolgozó, este a nővérképző felvételijére tanuló asszony, aki nem ok nélküli utálja az őt a hajójáról ledobó, munkáját ki nem fizető playboyt, aki, mert isten nem bottal ver, még aznap részegen a hullámok közé esik, és amnéziásan sodorja ki a partra a tenger. Hősnőnk pedig hazaviszi a fickót bűnrészes kis csonka családjához, hogy ledolgoztassa vele adósságát.
És láss csodát, a pasas lassan elfogadja, hogy ő egy csóró lúzer, aki reggeltől estig robotol, este pedig se pia, se szex, és kezdi megszeretni ezt az életet. Ha másért nem, hát azért, mert látja, hogy másoknak is ez jutott. Mi meg várjuk, mikor derül ki a turpisság, mikor jön rá a távoli, szappanoperába illő mexikói család, hol az ő fekete bárányuk, és egyáltalán, az egész szappanopera hogyan lesz még abszurdabb, és persze tudjuk hogyan, akkor is, ha nem láttuk az eredetit. Mert ez nem az a kiszámíthatatlan, váratlan fordulatokat vevő történet, hanem egy szinte minden szempontból hagyományosnak nevezhető romcom, amire furcsa módon nem igazán lehet haragudni. Nem lehet haragudni Debrezre, mert fegyelmezetten végigcsinálja az egész sztorit, nem lehet haragudni a szebb napokat látott, viharvert Anna Farisra sem, vagy a legjobb barinőjét játszó, szintén kissé viharvert Eva Longoria Parkerre, mert ez egy egyszerű, barátságos, kedves film, ami közben természetesen tökéletesen felejthető is.
Azt írtuk, „szinte minden szempontból” átlagos filmről van szó, ami sejteti, hogy az Átejtve azért picit más is. És annyiban más, hogy egyfolytában pofáznak benne, ami szerintem a legtöbbször kifejezetten jót tesz a sztorinak. Dumálnak itt mindenről, mintha folyton improvizálnának, gyakran kizökkentve minket az amúgy sem lebilincselő történetmesélésből - Rob Greenberg rendező ugyan régóta tolja az ipart, de leginkább az Így jártam anyátokkal pár epizódjával dicsekedhet. És ez a lazaság menti meg a szürkeségtől a filmet, meg az, hogy készítői remélhetőleg őszintén gondolják azt, hogy csórón is boldogan lehet élni, a gazdagok nagy része pedig tényleg egy arrogáns majom.
Értékelés: 5/10
