Bár a film úgy is működik, mint egy jó skandináv krimi, valójában egy tipikusan közel-keleti történetet látunk, amely az egyiptomi forradalommal párhuzamosan bontakozik ki.
Íme a térség, ahol a korrupció olyan mindennapos, mint a levegővétel, ahol mindenki tartja a markát, és ahol mindenki automatikusan él vissza a hatalmával. És ahol a korrupciónak is megvan a maga ranglétrája, amiről egy egyiptomi rendező nyilván kevésbé tud nyíltan beszélni, és ezért kellett a svéd-dán-német-francia koprodukció és egy libanoni születésű, de Svédországban nevelkedett, már hosszú évek óta skandináv és hollywoodi filmekben játszó főszereplőre. Akinek mellesleg baromi jó neve van, Fares Fares – és viccelődhetnénk, hogy ebből melyik a kereszt és melyik a vezetéknév.
Faresre mellesleg alig lehet ráismerni a nagy orrát és hegyes állát leszámítva. Szürke, kortalan figura, egy majdnem névtelen hivatalnok egy szürke, lepusztult országban. Az szinte véletlen, hogy a hivatal, amit visel a kairói rendőrség nyomozói posztja, amit részben a nagybátyjának, a kerületi kapitánynak köszönhet, de ettől még nem él jól. Bár látjuk, hogy akárcsak a többi rendőr, ő is rutinszerűen vág zsebre megvesztegetéseket és védelmi pénzt, a bűnügyi helyszínen pedig első dolga kiüríteni az áldozat pénztárcáját, ha azt a többiek még nem tették meg, ettől még egy lepukkant, lekoszlott lakásban lakik, ahol még a tévét sem lehet megjavítani. Aztán jön egy gyilkosság, és hősünk körül minden megváltozik.
Talán az áldozat személye a fontos: egy fiatal, csinos bárénekesnőt gyilkolnak meg a Nílusi Hilton szállóban. Egy szobalány – egy papírok nélkül ott dolgozó szudáni menekült – egy férfit látott kijönni a nő szobájából, akiről később kiderül, Mubarak elnökhöz közel álló üzletember, majd egy másik férfit bemenni. Az ügyről, amit egy kolléga azonnal öngyilkosságnak akar minősíteni – bár a lánynak elvágták a torkát – lassan kiderül, hogy meglehetősen szövevényes és az egyiptomi felső tízezer is érintett benne, de az egyszeri nyomozó mégis úgy dönt, az ügy végére jár. Amiben egy Gigi nevű másik énekesnőnek is szerepe van. És nem mellékes információ, hogy az egyiptomi forradalmat megelőző hetekben járunk, amelynek mozzanatai a háttérben kezdenek kibontakozni – és amelynek kirobbantója pont egy rendőri túlkapás volt.
A szintén Skandináviában élő és dolgozó Tarik Saleh rendező (Metropia) hatalmas érdeme, hogy több műfajjal is képes párhuzamosan is dolgozni. A kairói eset egyszerre hozza a közel-keleti filmek hangulatát, tökéletesen mutatva be a régió lüktetését, alá- és fölérendeltségi viszonyait és persze az egyiptomi főváros, a világ egyik legzajosabb, legkoszosabb metropoliszának mindennapjait. Ehhez jön a skandináv krimik melankóliája és kérlelhetetlensége – ez a felügyelő akár egy dán krimiben is felbukkanhatna -, de megjelenik a hetvenes, nyolcvanas évek európai politikai thrillereinek eszköztára is. Mindez tökéletesen fonódik össze, a rendező nagyszerű arcokat talált a legkisebb szerepre is, nehéz bármiféle hibát találni a filmben, azon túl, hogy nem igazán ambiciózus. Túl visszafogott, túl körülményesen halad előre, túl megfontoltan vázol fel mindent, ami ugyan nem von le semmit az élvezeti értékből – kivéve a szerelmi szál felvezetését, mert az így részben indokolatlanná, részben hiteltelenné válik -, de kicsit jellegtelenné, kicsit szürkévé teszi magát a történetet.
Értékelés: 7/10
És a legvégére egy kis feladvány! Mi a különbség a film angol nyelvű és magyar plakátja között?
