Elsőként!

Kezdjük azonnal a legfontosabb érdekességgel: az eredeti Az oroszlánkirály (1994) furcsa rekorddal büszkélkedhet: Pumbaa, a varacskos disznó volt ugyanis a legeslegelső Disney karakter, amely a vásznon púzott, és nem is egyszer. Sőt, énekelt is erről, meg arról, hogy ő milyen visszataszító, és az alapjáraton rendkívül konzervatív stúdiónál ez akkoriban nagy szónak számított. És mivel a remake hű maradt az eredetiben, egy jó kis fing poént pedig kár lenne elveszni hagyni, az új, elképesztően élethű Pumbaa is pukizik, nem is csak egyszer, és az is teljesen fotórealisztikus.

Teljesen eredeti! Vagy majdnem!

Az oroszlánkirály másban is szakított a hagyományokkal: ez ugyanis nem egy jól ismert mese feldolgozása volt az európai kultúrkörből, hanem saját történet, saját ötletből, saját kidolgozással. Igaz, van itt egy kicsi a Bambiból, és a háttérben egy Shakespeare dráma újraértelmezése is megtalálható, egy kicsit Hamlet, egy kicsit III. Richard, és a stúdiónál a készülő film beceneve Bamlet volt, vagyis a Bambiba oltott Hamlet. A japán nézőknek egy másik hasonlóság is feltűnt. Szimba meséje az 1965 és 1967 között futó rajzfilmsorozatra, a Kimba the White Lionra is sokban hajaz, bár a Disney szerint ez csak véletlen egybeesés.  

A B csapat

A Disneynél eredetileg nem nagyon bíztak Az oroszlánkirály sikerében, amit még The King of the Jungle címen kezdtek el készíteni – amíg valaki rá nem mutatott, hogy a cselekmény nem a dzsungelben, hanem a szavannán játszódik -, ők inkább az egy évvel később bemutatott Pocahontasra fogadtak. Az általános vélemény szerint az amerikai történelem egy izgalmas mozzanatát megelevenítő rajzfilm sokkal jobban érdekeli majd a nézőket, mint az afrikai állatok, így aztán a stúdió a legjobb animátorait és más szakembereit arra a projektre osztotta be, mesénket a tartalék, a nagy esélyt kihasználó második vonal, vagyis a B csapat rakta össze, és milyen jól!

Régi siker, új siker

Az 1994-es Az oroszlánkirály a bemutatásakor összesen 768 millió dollárt hozott össze, és ezzel az év legjövedelmezőbb filmje lett – igaz, odahaza az Egyesült Államokban a második helyre szorult a Forrest Gump után. Ma is rekordtartó a film: ez a legtöbb pénzt hozó Disney rajzfilm, ami hagyományos technikával készült – a még többet hozó Jégvarázst már számítógépen rakták össze -, és ebből a filmből adták el a legtöbb VHS kazettát valaha. Az új filmnek sem kell szégyenkeznie: az elég magas elvárásokat is túlszárnyalva teljesít, az első tíz nap alatt már 531 millió dollárt hozott, pedig több országban, például Japánban még be sem mutatták.

Szegény hiénák

A film igazi gonoszai a hiénák, pontosabban a foltos hiénák – latin nevükön Crocuta crocuta -, akik annyira visszataszítóak, hogy azt páran ki is kérték maguknak. No nem maguk a hiénák, hanem pár velük foglalkozó tudós, az egyikük pedig annyira kiakadt, hogy „hitelrontásért” konkrétan beperelte a Disney-t, mások pedig bojkottra szólították fel a tudományos közösséget – akik azért nem alkotják a jegyvásárlók túl nagy halmazát. A rossz hír az állatok számára, hogy az új verzióban sem szimpatikusabbak, sőt, direkt veszélyesebbre és kevésbé viccesre vették őket – bár időnként így is elég viccesek. Ami a furcsa az egészben, hogy eredetileg nem is a hiénák lettek volna a trónbitorló Zordon szövetségesei, hanem vad páviánok.  

Legendák keringenek!

Van egy legenda, amire rácáfolt az élet, és van egy, amire nem. Az első szerint a rajzfilmben abban a jelenetben, amikor Szimba földön tekereg, az általa felvert porból a SEX szó rajzolódik ki az égen. Nos, a készítők valóban elrejtettek ott egy szót, de az nem a szex, hanem az SFX, ami egy kis belső poén és tiszteletadás volt a különleges effektekért felelős csapat számára. A másik legenda szerint a már felnőtt Szimba sörényét nem másról, mint az akkor oly népszerű Jon Bon Jovi frizurájáról mintázták, de ezt a Disney-nél sem megerődíteni, sem cáfolni nem voltak hajlandóak.

Egy kis nácizmus?

Bár Zordon karaktere sok mindenben III. Richárdra emlékeztet, azért van belőle egy modern diktátorból is. Már az eredeti filmnél is vakarták a fejüket a Disney-nél, hogy belefér-e a Készülj hát című dala a pakliba, annak előadását ugyanis Hitler hírhedt nürnbergi gyűléseiről mintázták, a hiénák pedig a náci katonák módjára álltak alakzatba. Az új filmből ezt ki akarták hagyni egy az egyben, részben féltek a kényes témától, az őt megszólaltató Chiwetel Ejiofor énekhangja pedig elég gyengécske. Aztán félmegoldás született, a dal fele olyan hosszú, mint volt, nincs masírozás, Ejiofor inkább monologizál, mint énekel, a nürnbergi párhuzam kevésbé szembetűnő, de azért ott van.

Imádlak, Afrika!

Az eredeti filmben szinte minden hangot fehér színészek szolgáltattak, afro-amerikai szinkronhang csak mutatóba akadt, de most megfordult az arány. A három legfontosabb karaktert, Szimbát, Nalát és zordont afro-amerikai színészek szólaltatják meg, név szerint Donald Glover, Beyoncé Knowles és Chiwetel Ejiofor, a fontosabb alakok közül csak Timon (Billy Eichner) és Pumbaa (Seth Rogen) fehér. Ami azért vicces, mert eleve nem látszik, másrészt mindenhol szinkronizálják őket – a magyar forgalmazó sajnos nem élt a ziccerrel, hogy a magyar Állami Operaház magát testületileg afro-amerikainak valló társulatából keressenek hangokat.

Hosszabb, több!

Az új Az oroszlánkirály fél órával, egészen pontosan 29 perccel hosszabb, mint az első film, ami azt is jelenti, hogy hiába másoltak le sok mindent szinte szóról szóra, bizonyos dolgokat megváltoztattak. Na ne számítsunk radikális változásokra, csupán hangsúlyváltozásokra. Hangsúlyosabb szerepet kapnak az idők szavának megfelelően a nőstény oroszlánok, különösen Nala, Szimba jövendőbelije, akit ráadásul Beyoncé szólaltat meg az eredetiben. Drámaibb karakter lesz Zordon, aki ráadásul Szimba anyjára is hajt – az eredetiben meglepően aszexuális volt a karakter -, fontosabb karakter lesz Zazu, a királyi hírnök szarvascsőrű madár, de Timon és Pumbaa lakhelye is szebb, nagyobb és tágasabb. És persze vannak vadiúj betétdalok is, Beyoncétől a Spirit és Elton Johntól a Never too Late.