Mármint nem is a főhős, ő ugyanaz a kegyetlen bróker marad, mint akit 87-ben megismertünk, épp csak elgondolkodtatta a nyolc év börtön. A film az, ami családi mozivá vált a brókerfilm helyett.

Tőzsdecápamesék – 6/10
Gőzsy Kati

Oliver Stone az első részben reálisan mutatta meg a kegyetlen brókervilágot, csúcsán a Gordon Gekko-féle ragadozóval. A huszonhárom évvel későbbi folytatásban már szenvelgősebbre vette a figurát, és a 9/11-es események feldolgozásait övező érzelgősséggel közelítette meg a gazdaságiválság-témát. Nem Gekkót változtatta meg ennyire a börtön, hogy néha még meg is hatódik a cinikus mondatai mögött, hanem az amerikai nézők érzékenysége és maga a rendező változott ennyit 1987 óta.

Egy családi brókerfilmet összehozni nehéz vállalkozás. És mivel ez nem főhősünk személyiségéből következik, hanem a nézői elvárásokból, magam is úgy tudom csak jó filmnek látni, ha az Armageddon émelyítően nyálas képkockáit idéző drámai jeleneteket háttérbe szorítom az emlékeim között. Mert ahogy azt a filmet a Bruce Willis lányát alakító Liv Tyler-féle vonal vágta haza, úgy itt a Carey Mulligan alakította hamvas, gyakran síró Gekko-lányt volt kár betenni.

Szerencsére Gekko eredeti figurájához méltón még mindig aljas és sármos egyszerre. A börtönben csak a mobilja lett korszerűtlen, ő maga nem. Sőt hasznára vált, hogy kívülről tudott rátekinteni a gazdasági világra, és megjósolta könyvében a 2008-as válságot. Újra a csúcsra kerül: népszerűsítő körútjain brókereknek tart előadást, tévéshow-kban szerepel, és minden helyszínen a frappáns egysorosait nyomatja.
Míg az első részben Charlie Sheen harminckét évesen küzdött a gonosz, akkor negyvenhárom éves Gekko ellen, most a huszonnégy éves Shia Labeouf küzd a jó ügyért. Alternatív energiára szeretne pénzt szerezni. Ez sem tűnik hiteltelennek, ha azt tekintjük, hogy a brókerek nagy része fiatal, vagyis ők is az első rész bemutatója körül születtek.

A csorba történetet épp a jól megírt és megformált karakterek mentik meg. Minden alakítás – Frank Langellától LaBeoufig – jól működik. A főszereplő ha nem is tud huszonnégy évesen olyan jó színész lenni, mint amilyen jók lehetnek szakmájukban a hasonló korú brókerek, megállja a helyét még Josh Brolinnal szemben is. Eli Wallach meg kilencvenöt évesen is hozta a túlélő figurát.
A családi mozi és a kemény brókerfilm ötvözésének igyekezetében viszont – a pénzpiachoz hasonlóan – összeomlott a film dramaturgiai szerkezete. Míg az előtérbe került családi szál gyakran a levegőben lóg, a pénzügyi változást New York utcáin készült gyorsított jelenetek érzékeltetik. A válságot is inkább csak elmondatják Gekkóval egy ötperces talpaló keretében. A pénzügyi rész a pálya szélére szorult, és az üzenete annyi, mint amit a hírekben is meghallgathatunk: ha nem változtatunk a pénzügyi rendszer játékszabályain, akkor ugyanazok a hibák még rosszabb következményekkel járnak.

A 80-as években nem igényelték az amerikaiak a happyendet, Oliver Stone amúgy sem a közönségigény kiszolgálásán munkálkodott, de hát az idők változnak. Így a film és a rendező is a csonka család suta egyesítésébe rokkant bele.

A pénz nem alszik, elúszik – 4/10
Kovács Péter, a Buda-cash brókerház üzletágvezetője

Nagy várakozással mentem a filmre az első rész miatt, ami gyakorlatilag kultuszfilm lett, brókerkörökben mindenképp. Nem beszélve arról, hogy nem sok filmet készítettek a tőzsdetémában, legalábbis híressé-hírhedtté kevés vált: a Tőzsdecápákon kívül csak a Brókerarcok meg a Csődtömeg említésre méltó.

A film jól kezdődik. A nagy mágus, Mr. Bennfentes kiszabadul a börtönből, egyből két poént is kapunk (a mobilos és a limuzinos is remek, de később kiderül, hogy ez talán az összes poén a filmben), majd beindulni látszik a mozi. A brókercégben mindenki pörög, zajlik az üzlet és a spekuláció, kicsit álomszerűbe is hajlik a válság előtt: másfél milliós bónusz, extradrága gyémántgyűrű a nőnek.

A szakmai résznek ezennel vége, és még csak a huszadik perc környékén járunk. Mondhatnám, hogy lovesztori vagy családi dráma következik, de még talán az sem lett belőle. Az érzelmi vonal ugyanis nem volt rám hatással, és valószínűleg nemcsak azért, mert nem vagyok az az érzelmes típus. Az apa-lánya viszonyt hiába spékelték meg egy halott öccsel, csak több lett a sírás, mint a hatása. Ahogy azt a dilemmát sem sikerült túl élesre kihegyezni, hogy a főszereplő srác a lányt válassza vagy az apját, aki a mentora.

Két ásítás közben még egy pillanatra fényt kaptam, hiszen felbukkan Bud Fox, aki az első részben a fiatal feltörekvő bróker volt, és leleplezte a bennfentes információkkal működő Gekkót. Charlie Sheen alakításában maradt, és félig nagymenő lett mostanra, de kihagyják a ziccert, még a beszólogatás is elmarad.

Szakmai szemmel megállja a helyét a húsz perc tőzsdés rész: nem titok, hogy a film a 2008-as világválság kirobbanásának idején játszódik, illetve ez adott ihletet a rendezőnek. Bankcsődök, esnek a piacok, kit mentsünk, meg kit ne (lásd Lehman-csőd vagy Bear Sterns-bukás), az ingatlanpiac összezuhanása. Mindez tényleg így vagy legalábbis hasonlóan történt. CNBC-élőadások, Warren Buffet nyilatkozik – ezek mind valósak, sőt felbukkan Christian Baha is, akit tényleg csak a szűkebb szakmai kör ismert fel, ő az egyik legnagyobb befektetési alap (Superfund alapítója) első embere, természetesen saját magát alakítja.
Én sajnos magyar szinkronnal láttam a filmet, meglepő módon nem is volt félrefordítás, bár – mondjuk – a CDS-felárakat nem vagy nem kötvényként fordítottam volna le, hisz aki tudja, hogy miről van szó, az CDS-ként ismeri. Országkockázati felárnak is szokták fordítani, de inkább eredetiben használjuk az ország csődbe menés esélyének értékét.

Az első részt 1987-ben forgatták, amikor – főleg hazánkban – a brókerszakma egészen más színben tündöklött, annyira, hogy nálunk nem is volt. Az 1948-ban bezárt Budapesti Értéktőzsde a rendszerváltás után 1990-ben nyitotta meg kapuit. Aki akkor látta a filmet, biztos, hogy feladta álmát, hogy tűzoltó vagy űrhajós legyen, és egyből bróker akart lenni. A második résztől nem várok olyan hatást, hogy megtámadnak a jelentkezők a pályamódosító önéletrajzaikkal.

Ami viszont a legjobban zavart, ha már sikerült Shia LaBeoufnak Megan Foxot elcsábítania a Transformersben, akkor most hogy nem jött össze a méregdrága gyémántgyűrű mellé egy újabb hollywoodi bombázó? A maradék 125 percet ezenkívül nem értékelném.