Rachel és Ross 10 évadon át szenvedett, míg végre egymásra talált, és azt hittük, ezt már tényleg nem lehet überelni. Nos a filmbeli Rosie és Alex mégis képesek voltak erre mindössze bő másfél óra alatt. Ami azonban nagyon okos és átgondolt szálakkal működik egy sorozatban, abból szinte semmit nem látunk ez esetben. Meglepően szép fényképezés és meglepően elnyújtott barátok-vagyunk-de-közben-szerelmesek-is szenvedés adja az Ahol a szivárvány véget ér velejét.
De komolyan. Igaz, hogy a film 12 évet ölel fel, azért az mégis csak erős, hogy ez alatt két gyermek születik és három házasság köttetik, és egyiket sem a szóban forgó pár csinálja közösen. Minden romantikus film alapja a bonyodalom, a csalódás és a nagy kibékülés, de mindezeket triplán megkapni, és valójában meg se kapni rendesen – mert nincsenek ezek se jól felépítve – eléggé sokat levon a mű értékéből.
Rosie (Lily Collins) és Alex (Sam Claflin) gyermekkoruk óta legjobb barátok, ami persze az idő folyamán átalakul valami mássá, azonban egy végtelenül buta, és hiteltelen apróság miatt több, mint 10 éven át nem teljesedik ki. Valójában pont annyi hiányzik, hogy az egyikük kimondja azt az egyetlen szócskát, na de láttunk már sok ilyen helyzetet, talán voltunk is már benne, így ez még önmagában nem lenne zavaró. Az már inkább fárasztó és idegesítő, hogy teljesen párként viselkednek, és a fizikai kontaktus is távol áll a barátitól.
Furcsa viszont, hogy a fő motívum problematikáját félretéve, már ha ez sikerül, valamiért mégis működik a film egy megnézés erejéig. A gyönyörű képek, fények és beállítások adnak egy nagyon erős hangulatot, amelyek bájt és kedvességet kölcsönöznek az egész alkotásnak. A zene, bár nem a legeredetibb szintén sokat ad a történet befogadásához. Üdítő végre egy angol mentalitású filmet látni, amely diszkréten ugyan, de néhol igen szórakoztatóan szúr oda az amerikai életmódnak.
Collins végtelenül elragadó és törékeny, éppen ezért tökéletes a 18 éves Rosie szerepére, és éppen ezért zavaró már az édesanya Rosie szerepére, akinek kb 15 éves tinilánya van. Claflint egy kicsit tipikusra csinálták, túlságosan bájgúnár lett, de a kettejük közti kémia működik. Az aktuálisan felmerülő harmadik felek azonban teljesen jellegtelen, meglátod és azonnal elfelejted figurák, amiért nagy kár, mert az erős mellékszereplők mindig fájón hiányoznak egy romantikus vígjáték-drámában.
Az Ahol a szivárvány véget ér nem több egy átlagos romantikus bonyodalmakat halmozó filmnél, a határt azonban nem képes magának meghúzni. Talán ha nem a felesleges szerelmi háromszögek újabb és újabb felállítására ment volna el az energia, egy sokkal életszagúbb és hitelesebb filmet láthatnánk. Így azonban egy látványra érdemes, történetre kevésbé alkotást kapunk. Valentin-napra pont megfelel, többre már nem igazán.
