Ha egy alapvetően tévésorozatokra szakosodott szakmunkás második filmes próbálkozására ül be az ember a moziba, ne csodálkozzon, hogy egy másfélórás tévéepizódot kap a jegyért cserébe. Az Ilyen az élet a romantikus komédiák klisékkel felnyergelt állatorvosi lova.
A történet egyszerűbb, mint egy sárga bögre: Holly (Katherine Heigl) egy vénkisasszonyodás felé legjobb úton haladó cukrász, Eric (Josh Duhamel) meg egy pinabubus szépfiú, aki mindenkit megdug, aki szembe jön vele. Közösen nevelnek (kényszerből) egy kislányt és ennyi, erről szól a film. Ez a két, totál ellentétes személyiségű ember csak és kizárólag a legrosszabb romantikus komédiákban találhat egymásra pasztellszínű falak között, mert a való világban úgy kerülnék egymás társaságát, mint Vona Gábor az Index szerkesztőségét.
Az Ilyen az élet azonban egy nagyon rossz romkom (jesszuspepi), amiben ez a két ember örököl egy gyereket, amikor a baráti házaspár fejreáll a kocsival egy téli estén. Sőt, a gyerek mellé ház is jár, nagy, szépen berendezett, tehermentes, hogy teljes legyen a kép. Beköltöznek és nekilátnak gyereket nevelni, és innentől átmegyünk egy rossz tévés pilotepizódba, amiben a szakma íratlan szabályainak megfelelő ritmusban jönnek a kiszámítható poénok: a gyerek beszarik (nahát!), behugyozik (na ne!) és lehányja a pótszülőket (a legrosszabb pillanatban), nem eszi meg a nagyszerű szakácsnő puccos főztjét, de a laza fater csipszét meg igen, és így tovább, ilyen forgatókönyvet bárki tud írni két Jóbarátok-évad láttán.
Az még hagyján, hogy a történet unalmas, egy eredeti ötlet vagy fordulat nincs benne, és pontosan tudjuk a végkifejletet úgy a 12. perc környékén, a két színész annyira súlytalan és ügyetlen a szerepben, hogy még az alkarvastagságú kanállal a szánkba adagolt Erkölcsi És Egyéb Tanulságok (család = jó, szinglilét = nem jó, gyerek = öröm, könnyű drogok = legalizálni, melegek = házasodni hagyni) sem jönnek át rendesen a vásznon, néhány beszélgetés az idétlen magyar szinkron és a lapos dialógus miatt simán beférne Vágási Feri nyomdászkesergői mellé a Szomszédok harmadik évadába.
Berlanti nem hiába foglalkozik főleg tévével (ez a második nagyjátékfilmje), ott érzi ő jól magát, a 42 perces játékidő és az ötfelvonásos szerkezet szigorú keretei közt, 113 perccel egyszerűen nem tud mit kezdeni. A film felét simán ki lehetne vágni a fenébe, mert nincs mi mozgassa a történetet, a jellemek nem fejlődnek, a két főszereplő egymás mellett téblábol 100 percig, hogy aztán dugjanak egy isteneset, és jöhessen a happy end. Vicces, de a szereplőgárdából egyedül Josh Lucas az, aki nem extenzív tévés karrier után/közben érkezett a filmbe, minden mellékszereplő arca ismerős lehet valamelyik tévésorozatból Christina Hendrickstől Melissa McCarthyig.
Heigl a Grace klinikával robbant be a köztudatba, és azóta is ugyanazt az egydimenziós hisztis szőke picsát hozza minden szerepében. Josh Duhamel lehetne Hollywood következő szívtiprója, mert a fizikai adottságai megvannak hozzá, csak éppen a vászon túl nagy neki, ő is inkább a Las Vegas című sorozatban, a kis képernyőn tudott érvényesülni, itt egy percig nem hisszük el neki, hogy olyan sármőr, aki a közért zöldségespultja mellett is le tudja imádkozni a nőkről a nedves bugyit.
Unalmas, vontatott, kiszámítható romantikus komédiának elmegy az Ilyen az élet, ha mostanában túl sok jó filmet láttak, és kell a kontraszt, akkor üljenek be rá, egyébként eszükbe ne jusson. Értékelés: 2/10.
