[img id=398439 instance=1 align=left img]Az elmúlt években egyre többször olvashattunk Öntől olyan írásokat, amelyekben politikai véleményt is megformál. Ön szerint egy írónak szabad megnyilatkoznia ma Magyarországon a napi politika kérdéseiben?

Hogyne szabadna megnyilatkoznia, merthogy bármiről szabad, a napi bozótharcos, alpári pártpolitikától kezdve a köz, ha tetszik: a polisz súlyosabb, távlatosabb ügyeiig. Ez nem, illetve nem csupán írói, hanem állampolgári szabadság kérdése, mely szabadság, amíg lesz internet, meg is marad.  

Megmarad, mint lehetőség, noha vannak és lesznek, akik félnek élni vele, hisz a fennálló rezsim finoman és félreérthetetlenül tanítja félni azokat, akik függenek tőle.  Ettől is, a mániákus centralizációtól is ez a szabadság folyamatosan szűkül, hisz a közszolgálati, közpénzen működtetett médiumok egyre evidensebben cenzúráznak, egyáltalán, a közszféra, az államhatalom birtokosai kedvtelve és szakmai kétely nélkül döntik el, hogy az általuk felügyelt krecliben, mit szabad és mit nem. Ez momentán nem azt jelenti, hogy aki politikai véleményt akar mondani, ne juthatna felülethez. Az író ráadásul rendszeresen használja is ezeket a felületeket, természetes tehát, hogy  megszólal közügyekben. Szabad, és természetes, de nem muszáj. 

És ezt én nagyon fontosnak gondolom. Lehessen, szabadjon, de ne mondja senki, hogy kell. Ha nem belső kényszerből, szabad meggondolásból szólal meg az író, nem vezet jóra. Márcsak azért sem, mert nem ezeken a megszólalásokon múlik az író értéke, rangja. Az író a műveivel politizál, akkor is, ha azok, úgymond, politikusak, és akkor is, ha, úgymond, nem. Egy súlyos, kvalitásos, hiteles, de, „apolitikus” életmű többet tesz hozzá a nemzet emlékezetéhez, mint egy roppant politikus, de efemer, gyönge oeuvre. Csehov mondja, hogy az írók csak annyira ártsák bele magukat a  politikába, hogy megvédhessék magukat tőle. Van benne valami. 

Nekem szerencsém van, hisz engem a rendszerváltás ideje, a Szódalovaglás c. kötetem óta kérdeznek rendszeresebben, azóta kérnek interjúkat. Tehát immár 22 éve válaszolok, ha kérdeznek, politikai ügyekről is. 1990 óta írok prózát, ergo publicisztikát is, pár évig rendszeresen, azóta alkalmanként. Általában egy-egy sorozatot vállalok, azzal, hogy azt csinálok az adott oldalon, amit akarok, tárcát, novellát, glosszát, cédulaprózát, bármit. S ha ilyenkor történik a világban valami, amit, úgy érzem, nem lehet nem szóvá tenni, akkor megírom. Nem biztos, hogy mindig a legfontosabb, legpenetránsabb ügyeket, ebben bőven van szerepe a véletlennek, s annak, hogy mit tudok megírni – mi hagyja magát íróilag.

Nemrégiben komoly diskurzus is kialakult a politikai költészetről, a közélet szerepéről és helyéről mai irodalmunkban. Legújabb könyve, a Fülkefor és vidéke azt sugallja, hogy Ön ebben a kérdésben határozottan állást foglalt. Lehetséges-e esztétikailag is érvényes irodalmat teremteni úgy, hogy a szöveget áthatja a politika?

Remélem. hogy lehetséges erősen politikus tárgyból is érvényes irodalmat teremteni. Ha nem hinnék benne, 2011 tavaszán nem kezdtem volna el a meséket az ÉS-ben, s nem folytatnám őket, miután a Könyvhéten megjelent a könyv. De ezt én nem tudom eldönteni, csak az olvasó a maga ízlésével, vonzalmaival, irodalmi, és, igen, politikai preferenciáival. 

Egyébként aki ismeri a korábbi írásaimat könyvekben és lapokban, a legkevésbé sem lepődik meg ezeken az „állásfoglalásokon”. Az igaz, hogy a heti megjelenés, meg persze e glosszatírák jellege miatt a szöveg áthatóbban politikus, mint az eddigiek, de én magam nem lettem politikusabb, legföljebb annyival, amennyire ez a rezsim, az ország pillanatnyi állapota kikényszeríti. 

S ha majd abbamaradnak, s netán évekig meg se szólalok politikailag, akkor is éppannyira leszek „politikus”, mint most.  Egyre rosszabb kedvvel, de itt élek, ez a hazám, a nyelve az írói nyelvem, történései az anyagom, hogyne érdekelne a magam módján, mi történik? S hogyne képesztene és keserítene el, hogy lebontották a jogállamot, a köztársaságot a fejünk fölül?

[img id=398440 instance=1 align=left img]

Milyen hagyományai vannak irodalmunkban a politikai vélemény kinyilvánításának?

Nagy és mély hagyományai vannak a prédikátorok irodalmától Petri György verseiig. Nincs valamirevaló alkotó, aki csak politikus szövegeket írt volna, aminthogy olyan sincs, aki soha nem írt politikus szövegeket. Az utókor magát a politikus szót is folyton újraértelmezi, hol szitokszó, hol elvárás, természetes, hogy lezárt és lezáratlan életműveknél egyaránt folyton áthelyeződik a hangsúly, új és új értelmezői közösségek, divatok és a beszédnek ilyen olyan lovat adó politikai kurzusok jönnek, akik mind megteremtik a maguk szigorú vagy megengedő olvasatát.

Hogyan született meg Önben az a beszédmód és különleges archaizáló nyelv, amely végül a Magyar mesék című sorozatot eredményezte és miért épp ezt a nyelvi stílust érezte kifejezőnek a témához?

Pár éve a Magvetőnél megjelent egy könyv, Banga Ferenc réges-régi remek meseillusztrációival, ez volt A pecsenyehattyú. A vonatkozó meséket, különféle népek remek de kissé nyelvtelen meséit én írtam át valamivé, színné, szaggá, nyelvvé.Magyar népmesékké konkrétan, valahonnan a nagyszerű Benedek Elek-gyűjtés tájáról.A nyelv tehát, az archaizáló, regiszterkeverő, régi és vadonatúj nyelvi rétegeket, szociolektusokat egybegyúró álmesenyelv már korábban is megvolt. Adta magát, már csak a magyaros tárgyuk, fülkeforradalmiságuk miatt is, hogy ezen a nyelven szólaljanak meg e féltenyérprózák, a glossza, a pamflet, a szatíra, az egyperces ironikus határvidékén mozgó álmesék.

A Fülkefor és vidéke tekinthető-e egyértelműen ellenzékből íródott szövegnek vagy olyan olvasók érdeklődésére is számot tarthat, azok is elolvashatják és élvezhetik, akik nem értenek egyet az Ön politikai állásfoglalásával?

Igen, tekinthető. Én egyértelműen kritikus vagyok ezzel a keresztény-nemzeti kurzussal, ezt a könyv nem tudja és nem is akarja véka alá rejteni, tehát ez egyértelműen ellenzékből íródott szöveg. Nem pártellenzékből, teszem hozzá a rend kedvéért, persze hiába. 

Elvben el tudok képzelni olvasót, aki nem ért egyet a politikai állásfoglalásommal, viszont élvezi a meséket, mint nyelvi műveket, de praktikusan, azt hiszem, a lojalitás fölülír minden más szempontot. Bár ez talán még bonyolultabb. Föltételezem, hogy eleve nem fog tetszeni annak, talán végig se fogja olvasni, aki haszonélvezője, kliense, vagy akár csak drukkere a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Föltételezem, de nem tudom. Az olvasás magányos tevékenység, van benne valami szavazófülkeszerű…

A közélet szereplői vajon olvassák-e a Magyar meséket és ha igen, milyen visszajelzésekről tud?

Van dicséret, szeretet, egyetértés a civil olvasók részéről, s van fikázás, gyalázkodás, ugyancsak civil, bár eléggé militárkarakterrel, ahogy más könyveimnél is. Hogy a közélet szereplői olvassák-e, nem tudom. Gondolom, minél följebb vannak, annál, kevésbé, de lehet, hogy ebben tévedek. Nincs más lehetőségem, mint hogy nevetek ezen a folytatásos magyar abszurdon, nevetek és kinevettetem.

[img id=402346 instance=1 align=left img]

Létezik-e népi és urbánus, illetve baloldali-liberális és nemzeti-konzervatív irodalom? Ha igen, hogyan jellemezhetők és kibékíthetetlen ellentétet lát-e a két irány között?

Léteznek ezek a nagyon bonyolult törésvonalak, szélesednek, újratörnek, átalakulnak, olykor esztétikai köntösben, de nem esztétikai, hanem ideológiai, politikai alapon. Ezt a magunkfajta-magukfajta, igen rossz emlékű ellentétet a magát nemzetinek nevező, ellenség nélkül létezni nem tudó oldal ad abszurdum fokozta, az identitása meghatározó részévé tette. Amíg ez a rezsim uralkodik, lehet fogadkozni és a másikra mutogatni, de nincs reális esélye az árokbetemetésnek. 

Különösen most, amikor a kivéreztetett emberi erőforrás maradékain dúl az elitcsere, dúl az új elit harca a csökkenő befolyásokért, pénzekért, a hatalomért, minek során a nemzetinek kinevezett oldal triumfáló képviselői meg is mondják, hogy most ők jönnek ezer évre, amiből kettő még visszavan, muszáj sietni. Talán a gyerekeink, még inkább az unokák -- az idő lesz, ami ezt meghaladja.

Mit gondol, ha a Fülkefor és vidéke című kötetét 10 vagy 20 év múlva elolvassák a mai gyerekek, akik akkor talán már egy teljesen más politikai világban élnek, megértik-e a benne lévő szövegeket vagy el kell magyaráznunk nekik a történelmi-politikai hátteret?

Nyilván olykor el kell magyarázni, olykor nem, a mostani néhány év kimenetelétől, s a hajdani szövegtanítás-szövegértés állapotától függően Van, ami érthető marad, van, ami nem. Van ami érdemes lesz a kibogozásra, az utánanézésre,  van, ami nem tud annyi figyelmet, esztétikai izgalmat generálni, hogy az olvasó beüssön ezt-azt az akkori keresőkbe.  Bízom benne, hogy ez az abszurd, aminek apró lenyomatai a Fülkefor-mesék, ha nem is mindenestül, de érthető és talán érdekes marad.

Sokan vannak, akik már régóta várnak Öntől egy olyan nagyregényt, amely alatt, ahogy mondani szokás, "beszakad az asztal". Mikor íródik meg a várva-várt "Parti Nagy-Regény" és milyen lesz, ha lesz?

Megtisztelő ez a várakozás, pláne nagyregényre, ami iránt bennem is van egy erős nosztalgia.  Sajnos, reálisan mérlegelve az íróságom természetét -- azt, hogy alapvetően költő vagyok --, az alkatomat, továbbá az időmet és a körülményeimet, ezt a várakozást aligha fogom beteljesíteni. 

Abban bízom, hogy az egész, amit írtam és írni fogok, darabokból, törmelékekből, más és más műnemekből összeolvasva, a várakozók számára kiad egy történetként tán nem összefüggő, mégis koherens egészet, elkötelezett prózaolvasók kedvéért: egy nagyregénnyit.