Az új kötet borítója minimalista és egészen más, mint a megszokott színes, tarkabarka Karafiáth-univerzum. Miért?

Mert ez egy nagyon másfajta munka volt, mint az eddigiek. Én mindig a szövegekhez meg az elgondoláshoz igazítom a külsőt. Ahogy minden fellépéshez külön ruhát viselek, a könyveket is beöltöztetem.

A kötetben szereplő kissé komor és nehéz szövegek mellé nem rakhattam turbános csajszit a borítóra, mert elvonta volna a figyelmet a versek üzenetétől. Amúgy sem szeretem a megszokást. A kedvenceim, mondjuk Dylan vagy Bowie, sosem csinálták ugyanazt. A művész változik, én is változom. Nyilván lesznek még színes vagy őrült dolgaim, de az új kötethez ez a másféle, csendesebb külső illik.

A könyv címe: Él. A kés élére gondoljunk, vagy az életre?

Mindkettőre. Épp azért került Torma Éva szobra a borítóra, amely egy cserepekből összerakott nőt ábrázol. Ezekből az éles, vágó és szúró szilánkokból simul össze az egész, a kérdés pedig az, hogy utána hozzá merünk-e nyúlni, hogy megmaradtak-e rajta az éles felületek. A cím is gyászkeretbe került, hogy utaljon az elmúlásra.

A fülszöveg szerint ezek a versek a pályád megújulását jelzik. Miben más ez a kötet, mint a korábbiak?

Először nem gondoltam, hogy más lenne, de visszaolvasva el kell ismernem, valóban komorabb, összeszedettebb, fegyelmezettebb anyag, amelyet egy gondolatra építettem fel. Régebben sokkal széttartóbb dolgokat csináltam, itt viszont a lét alapvető kérdései izgattak. Nem akarom dicsérni magam, de úgy vettem észre, hogy gazdagodtak a képeim, árnyaltabb lett, ahogy kifejezem magam, és sokkal személyesebbek is a versek.  

Ezt a nehezebb oldaladat eddig nem mutattad meg az olvasóidnak?

Semmi sincsen előzmény nélkül, csak talán eddig óvatosabban beszéltem. De ezt az óvatosságot már régen elengedtem, nem gondolkodom azon, miről kell vagy szabad megnyilatkoznom. Főleg egy verses szövegben.

A változást a való élet inspirálta?

Igen, nekem az utóbbi hat év nehéz időszak volt. Pont hat éve hagytam abba az ivást, az alkohol lendületet és színeket vitt az életembe, és józanul teljesen máshogy kellett néznem önmagamra. Nagy kérdés, hogy az ital segíti-e a versek születését, én inkább azt vettem észre, hogy a józanságomból sokkal több inspirációt merítettem. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt hat évben termékeny voltam, két regényem is megjelent, folyamatosan csinálom a nagyobb projektjeimet és mindent jobban kézben tudok tartani. Sőt a leszokás még külsőleg is jót tett, mert vénségemre csinosabb lettem. Ez az életmódváltás átalakította a gondolkodásomat, a másokhoz és az önmagamhoz való viszonyomat is. Egy csomó veszteség is ért, az elmúlt hat évben haltak meg a szüleim, a nagypapám, két fontos barátom és a kismacskám is.  

Vízy Dorkának ajánlod a kötetet, az ő távozása is belejátszott a hangvételbe?

Igen, ráadásul részese volt a könyvnek, rengeteg ötletet adott hozzá, Torma Éva munkáját is ő javasolta borítónak. A könyv eredetileg októberben jelent volna meg, és az ajánlást kezdettől fogva Dorkának szántam, mert ő régóta kedvelte a verseimet.

Mindig nagyon nyíltan beszéltél az alkoholproblémádról. Honnan származik ez a bátorság?

Mindenről nyíltan beszélek, nekem ez misszióm is, mert látom, hogy a szenvedélybetegségek mennyi problémát okoznak. Rengeteg levelet kapok a függőségüket szégyellő emberektől, akik a véleményemre kíváncsiak. Ez a titkolózás és félelem ugyanolyan gyilkos dolog, mint bármelyik drog. Ebből származik a szorongás és minden egyéb nyavalya. Egész életemben azért küzdöttem, hogy ezektől a gátaktól és szorongásoktól megszabaduljak, ezért is írok, ezért igyekszem gátlástalanul megnyílni a fellépéseim során. Mindent kimondok, hiszen ez is segít abban, hogy letehessem a terheket, sőt azt is igyekszem megelőzni, hogy rám rakódjanak.

Vers és próza, nálad hogyan fér meg a kettő egymással?

Mindkettőben otthon érzem magam, bár a prózát még tanulom. Szerintem a Kicsi Lili egész jó lett, meg A házikedvenc is, de sokat tanultam az első regény hibáiból. Most is egy regényen dolgozom. Léteznek olyan témák, amelyeket nem tudok versben megírni.

Hallok egy csomó jó történetet, amelyek próza után kiáltanak. Megfér egymással a kettő, de a módszer más, hiszen míg verset akárhol tudok írni, a prózához el kell utaznom. Ilyenkor előre elkészítem és leadom az összes anyagot annak a hét újságnak, ahol újságíróként publikálok. Szükségem van legalább két hétre, amikor kizárólag a regénnyel foglalkozom, és utána itthon finomítgatom az anyagot.

Ez a színes külső, amely körbelengi az írói pályádat, szándékolt koncepció része, vagy te eleve ilyen egyéniség vagy?

Azt hiszem, én ilyen vagyok. Mindig is kitaláltam valamit az írói működés mellé, már a kezdetektől. Persze néha az egyik gyengítheti a másikat, hajlamos vagyok elszállni, és a körítésekre helyezni a hangsúlyt. Mindig azzal foglalkozom, ami szórakoztat. Például sok dalszöveget írok, és így logikus, hogy a saját szerepléseim is gyakran zenei projektté válnak. Szeretem magam megformálni. Az új könyvnél ezt finomabban teszem, hogy a minimalista stílust megtarthassam. Élem íróként és újságíróként a mindennapjaimat, és közben mindig szükségem van új illatokra, ízekre. A szépirodalom mindig is egy szűk réteg élvezete marad, nagy tömegekhez sosem fog eljutni, de én ezt nem is bánom. Külön működtetem a publikus és a szépírói énemet.

A slammel hogy állsz?

Nem csinálom, mert a maradandó dolgokat szeretem. Nem érné meg nekem, mert a slamhez is le kellene ülnöm megírni a szövegeimet, ugyanúgy szarakodnék vele, mint egy verssel, és végül elszállna a levegőben. De azt elismerem, hogy tök jól áll a fiataloknak ez a műfaj, ahogy kiállnak a színpadra és kiöntik a mondandójukat. Számomra fontos, hogy a közönség a produkciómat különlegesnek lássa, a slamben meg pont az a varázslatos, hogy az előadó hasonlít a közönséghez, arról szövegel, amiről a közönség is beszélne, ezért az ember azt érezheti, hogy akár ő maga is állhatna a színpadon. Na, én ezt nem akarom! Senki ne gondolja, hogy helyettem is állhatna a színpadon.

Költői kérdés: meg lehet élni ma költőként és íróként, és az emberek olvasnak még verset?

Nagyon kevesen olvasnak verset, és nem lehet megélni az írásból, bár léteznek szerencsések, akiknek sikerül. Egy jó menedzser vagy külföldi regénysiker kell hozzá. Nekem is az a vágyam, hogy egyszer olyan regényt írjak, amely külföldön is befuthat, mert itthon teljesen esélytelen, hogy pusztán ebből fenntartsuk magunkat. Megvagyok, semmi bajom az életemmel, de nekem nincsen családom, gyerekem, vagyis csak magamra kell költenem, és még ehhez is rengeteg mindent kell bevállalnom, hogy megéljek.

Hogyan látod az ország szellemi-kulturális állapotát?

Sötéten. Bár egy szűk réteg mindig marad, akiket valamilyen szinten érdekelni fog a kultúra. A mi nemzedékünknek még könnyebb volt, mert másfajta légkör vett körül minket, evidens volt, hogy irodalmi estekre, színházba és hangversenyekre jártunk, de a mai fiatalokat beszippantja a kortárs közeg, ahol már régen nem ciki, ha nem olvasol és nem tájékozódsz.

Sajnos ez a belső igény mára kiveszett.

Aki az új kötetedet elolvassa, valami nagyon közelit és személyeset kap belőled? Meg lehet ebből fejteni Karafiáth Orsolyát?

Önéletrajzilag nem feltétlenül. De az ízlésem és a gondolkodásom megmutatkozik benne. Egy verseskötet szerintem esszenciája annak, amit egy alkotó átél a megírása közben. Látszik, hogy mit tart fontosnak, hogy milyen hatások érték. Azt hiszem, megtudható belőle, mi foglalkoztatott ebben a hat évben és az olvasó elég intim kapcsolatba kerülhet velem.

Szerinted minek tulajdonítható a népszerűséged, miért kedvelnek téged, mivel tudtad megfogni az olvasókat?

Fogalmam sincs. Nem mindig érzem, hogy kedvelnek. Csak magamból tudok kiindulni: én tuti, hogy kedvelném magam. Bár néha ebben sem vagyok biztos. Talán az őszinteség is szerepet játszik, vagy a gyermeki énem, amelyet megőriztem. Alapvetően tök jó kedélyű ember vagyok, szerintem ezért is bírhatnak sokan, imádok nevetni, de közben hullámokban durva hangulatingadozások jellemeznek, amit nem könnyű elviselni a környezetemnek.

Hogy látod az eddigi pályádat? Mit írtál meg és mit szeretnél még megírni?

Vannak terveim. Nyilván azt a regényt tartom a legfontosabbnak, amelyet most írok. De az új kötetemet is mérföldkőnek látom. Alapvetően minden eddigi munkámmal elégedett voltam, a hibáikkal együtt. Úgy látom, tudok építkezni, mindegyik könyv egy kicsit több lett az előzőnél és próbálom folyamatosan fejleszteni magam, kiküszöbölni a hibákat. Prózában még nem csináltam meg, amit igazán szeretnék, talán két-három regény is kell még hozzá, hogy megszülessen. Vannak kedvenc regényeim, amelyekhez a saját teljesítményemet mérem, és addig nem nyugszom, amíg meg nem csinálom, amit elképzeltem. 

A könyvhöz videó is készült, amelyben a Takáts Eszter Beat Band muzsikál és Góbi Rita táncol, és amelyet ITT tekinthettek meg!

(A szerzőről készült fotó készítői sorrendben: Valuska Gábor és Oláh Gergely Máté.)