A South Park egyik emlékezetes epizódja, amikor Cartman beöltözik robotnak, majd hollywoodi producerek közé kerül, akik azt kérik tőle, hogy adjon forgatókönyvötleteket. A kilenc éves kölyök rögtön mond is hármat, mindegyikben Adam Sandler szerepel, és valamilyen banális vígjátéki alaphelyzetet vázol fel. A producerek örülnek, a siker garantált. Az irónia nyilvánvaló.
Az Éjszaka a múzeumban sztorija éppen olyan, mintha Cartman írta volna, annak ellenére, hogy egy létező gyerekkönyvből, Milan Trenc horvát grafikus hasonló című művéből készült. Az egyetlen különbség annyi, hogy Sandler helyett egy másik, folyton csetlő-botló szerepekben feltűnő színész, Ben Stiller alakítja a főszerepet. A történet kellően amerikanizált, egysorossá butítható verziója pedig így hangzik: egy csóró vasárnapi apuka sorozatos kudarcok után kap egy utolsó lehetőséget, hogy megtartsa új munkahelyét és ezzel visszanyerje fia megbecsülését.
A munkahely, mint a cím is mutatja, egy múzeum, ahol egy mágikus tárgy miatt éjszakánként megelevenednek a kiállított figurák és irdatlan rumlit csinálnak. A konfliktushelyzet egyértelmű: éjjeliőr hősünk legszívesebben felmondana, de inkább minden erejével rendet tesz, különben oda a lakbér, oda a becsület. A helyzetet bonyolító, inkább komikus, mint veszélyes rosszfiúk és a meghódítandó nő a cartmani cselekmény kötelező részei, és akárcsak a többi szereplő, inkább karikatúrák, mint karakterek. És ez a film legnagyobb hibája.
Mert más komédiákban, például a szintén Ben Stillerrel forgatott Apádra ütök-ben láthattuk, mennyivel jobb és maradandóbb, ha egy vígjáték kidolgozott jellemekkel is operál. Stiller állandó partnere, Owen Wilson azonban ezúttal csak azért szerepel a filmben, hogy a készítők pipát tehessenek egy újabb húzónév mellé. Játszik még a jó csaj a 24 második évadjából, Phoebe vőlegénye a Jóbarátokból és a leszbikus cica a Sin Cityből, de ők épp csak annyi időre villannak fel, amíg felismerjük őket. Az Éjszaka a múzeumban kizárólag tortadobálós poénokkal próbálja eladni magát, de tegye fel a kezét (és hozza ki az ellenőrzőjét), aki szerint tényleg vicces, ha egy majom lehugyozza a főhőst!
A gond tehát nem az, hogy egy Theodore Roosevelt emlékére emelt, elvileg az amerikai történelmet bemutató múzeumba összevasvilláztak minden marhaságot a hunoktól a T-Rex csontvázon át a miniatűr római katonákig. A számítógépes trükkökkel sincs baj. Az az igénytelenség bosszantó, amivel másodrangú forgatókönyvírók és egy közepesen tehetségtelen rendező (Shawn Levy, az új Rószaszín párduc direktora) összefércelték a gagyi határát legtöbbször alulról súroló tréfákat. A Jumanji-receptet látjuk sokadszorra: kétdimenziós karakterek, félgőz, Robin Williams (aki egyébként egyre fásultabb, ha nevetetni kell). Ezt a középszert a magyar fordítás ötletes szójátékai sem tudják kellően feldobni.
Elszomorító, hogy ez így is működik, legalábbis a kasszáknál. A film a tengerentúlon még éppen elcsípte a karácsony előtti időszakot, és bemutatása óta világviszonylatban majdnem 350 millió dollárt kaszált, ami nagyjából a büdzséje háromszorosa. Esélyes tehát, hogy folytatás is lesz, jöhet az Éjszaka a könyvtárban, az Éjszaka a plázában, esetleg az Éjszaka a fedélzeten. A készítők megint alacsonyra teszik majd a lécet, és megint megugorják, de hadd ne tapsoljuk meg őket ezért. Elvégre erre Cartman is képes lenne.
