Félrevezető címe ellenére nem Seress Rezsőről, még csak nem is az azonos címmel világszerte elhíresült slágerének születési körülményeiről szól a magyar közreműködéssel készült német film, a Szomorú vasárnap. De nem ez a baj; létezik a művészi szabadság, és ha az eredmény igazolja, semmi ok, hogy ne hajtsuk meg előtte a fejünket.
A baj az, hogy a filmből nem derül ki, hogy végül is miről akar szólni. Egy dal megfejthetetlen, misztikus bűvöletéről? Két férfi végzetes szerelméről egy ingatag, ám jólelkűen adakozó, szép fiatal nő iránt? A szerelem izgalmára és a szeretet (anyagi) biztonságára egyidejűleg vágyakozó női lélek úgymond kiismerhetetlenségéről? A dalszerző megtestesítette művész örökérvényű magányosságáról? A történelem kijátszhatatlan brutalitásáról, közelebbről az intim érzelmeket is ordenáré kegyetlenséggel megcsúfoló náci uralomvágy elévülhetetlen bűnéről? Vagy arról, hogy az emberi igazságszolgáltatás lehet ugyan vak, de Isten nem ver bottal, mert lám, a pesti zsidó vendéglőst haláltáborba küldő, a támasz (és a dalszerző szerelmi bánatból elkövetett öngyilkossága után szerelem) nélkül maradt fiatal nőt galádul maga alá gyűrő, egykori megszálló SS-tiszt épp mocskos galádságai színhelyén leheli ki gonosz lelkét évtizedekkel később?
Nem akarnék gúnyolódni a film legalább jó szándékú törekvésein, mindössze a legszembetűnőbb közhelyei után tettem ki a kérdőjelet. A legnagyobb baj ugyanis az, hogy nem mélyen átélt emberi sorsok, csak a közhelyek drámája zajlik a vásznon, belevetve a történelem nálunk különösen tragikus korszakába, a zsidótlanítás végső megoldásának pesti díszletei közé. Statisztákkal benépesített díszlet a történelem, és csak jól-rosszul alakító színész benne minden szereplő. Igaz, főhősnőként Marozsán Erika meghatóan szép és Joachim Król vendéglőse nagyon jó. A Farinelliként megcsodált Stefano Dionisi dalszerzője viszont hűvös és élettelen, Ben Becker SS-tisztje pedig csapnivalóan rossz. Függetlenül ettől a Szomorú vasárnap a hírek szerint több százezres nézőszámmal, nagy sikerrel fut a német mozikban, s a legjobb film kategóriában ott van a Német Filmdíj jelöltjei között. Rolf Schübel ettől azonban egy fikarcnyival sem érzékenyebb rendező.
