[img id=401480 instance=1 align=left img]Miért és mikor vetődött fel először, hogy az Ulysses esetében szükség van egy új fordításra?

1997-ben írtam egy tanulmányt „Ulysses, a nyughatatlan” címmel (Átváltozások, 10. szám), amelyben felvetettem, hogy a nagy tisztelettel övezett, nemzeti kincsnek tekintett műfordítások is revízióra szorulnak időnként. Szentkuthy Ulyssese erre számos érvet szolgáltatott. Amikor ezt előadtam egy konferencián, Szabolcsi Miklós ezzel a kérdéssel reagált: „No és mikor fogtok hozzá?” Voltaképpen itt kezdődött el a folyamat.

Hány magyar fordítása létezik az Ulysses-nek, kik voltak a műfordítók és azok milyen színvonalúak?

Erre nem lehet egyszerűen egy számmal válaszolni. 1947-ben jelent meg Gáspár Endre fordítása, amely a történelmi körülmények miatt rövidesen eltűnt, részint a feledés, részint a legendák homályában, és nem volt módja komolyabb hatást kelteni a magyar kultúrában. Szentkuthy Miklós fordítását 1974-ben adták ki, ötvenezres példányszámával ez lett „a” magyar Ulysses. 

1986-ban Bartos Tibor – Szentkuthy hallgatólagos beleegyezésével – átdolgozta ezt a szöveget, majd ezt a verziót publikálták újra 1999-ben. Tehát két vagy két és fél fordításról beszélhetünk. Ezek a fordítások igen színvonalasak, a magyar fordításirodalom rendkívüli teljesítményei. Ezzel együtt sok hibát tartalmaznak, olyanokat is, amelyeket az akkori lehetőségek mellett bárki elkövetett volna (tehát inkább csak mai szemmel látszanak hibának), de olyanokat is, amelyeket nem lett volna muszáj.

[img id=401522 instance=1 align=left img]

Szentkuthy Miklós fordításában, amely évtizedekig a magyar Ulysses volt a hazai közönség számára, valóban túlságosan érvényesül Szentkuthy sajátságos stílusa és tényleg ezért volt nehéz olvasmány? 

Szentkuthy pompás stiliszta, ebben a tekintetben képes is volna tartani az iramot Joyce-szal. Inkább a szerkesztői fegyelem és tudatosság az, amiben alulmarad, és ez hat vissza a stilisztikai megoldásaira. Ez a könyv hihetetlenül sokrétű ebből a szempontból, Joyce szinte minden szereplőnek önálló idiómát alkot. 

Ezek közül néhánynak Szentkuthy brilliáns módon beszéli a magyar megfelelőjét, de mintha nem teljesen látná át ezt a rendszert, ezeket a kedvenc idiómákat más szereplőkre is kiterjeszti. Ezzel homogenizálja a stilisztikai sokrétűséget és megnehezíti az eligazodást. A könyv azonban nem ettől volt nehéz olvasmány. 

Ez egy nagyon összetett szerkezet, amely jelentős figyelmet és befektetett munkát igényel. Szentkuthy szövegét inkább azért lehetne kárhoztatni, mert ott a befektetett olvasói munka nem hozott megfelelő eredményt, nem tárultak fel a szerkezet finomságai, elsikkadtak a rejtettebb történetszálak, a kulturális beágyazottság elemei: nem rajzolódott ki Joyce univerzuma.

Aki csak a korábbi fordítást olvasta, tulajdonképpen fogalma sincs az Ulysses valódi nyelvi világáról?

Egy ír ember azt mondaná, hogy senkinek sincs róla fogalma, aki fordításban olvassa, sőt még egy angolnak is csak igen homályosan. A fordítás mindig kompromisszum, akármennyi munkát is fektetünk bele, de azért vannak jobb és rosszabb kompromisszumok. Az új szöveg, úgy gondoljuk, a magyar nyelv és kultúra mai lehetőségeihez képest optimális kompromisszum, de a megvalósított gazdagságnak jó pár valóban ragyogó nyelvi ékköve Szentkuthytól származik, ezt nem szabad elfelejtenünk.

Miért döntöttek úgy, hogy többen fordítják le közösen a művet, mikor kezdték el és mennyi ideig tartott?

Ez nem egy emberes feladat – legalábbis, ha valaki olyan igényességgel fog hozzá, mint mi. Az újrafordítások számos helyen, így Németországban, Franciaországban, Hollandiában is csoportmunkában készültek. Nem a feladatok elosztása a lényege ennek, hanem a kompetenciák kiterjesztése, a kölcsönös kritika és a kölcsönös inspiráció. 2002-ben kezdtük el az előmunkálatokat, így az összes szöveg digitalizálását, a forráskutatást, az alapelvek kidolgozását. A legintenzívebb szakasz, hetenkénti közös szeánszokkal 2007-től 2009 végéig tartott, de az utómunklatok csak 2012 elején zárultak le.

[img id=401517 instance=1 align=left img]Milyen fordítói nehézségekkel szembesültek?

A fordítói nehézségek olyan sűrűségben jelentkeznek ebben a könyvben, hogy a tapasztalatok alapján épp egy fordítástudományi monográfián dolgozom. 

A legáltalánosabb nehézséget maga az ír-angol idióma jelenti, aminek a megértése sem mindig könnyű a brit-angol ismeretek alapján, de fordítóként ezeket a sajátos ízeket meg is kéne jelenítenünk, miközben a magyarnak nincs ilyen alternatív sztenderd változata. 

Nehézség azután, hogy a könyv mélyen gyökerezik a kor hétköznapjaiban, populáris kultúrájában, kollokviális beszédmódjában. Minden korabeli slágernek, elfeledett sztárocskának, a használatból már nagyanyáink idején kikopott használati tárgynak és hasonló „tríviának” utána kellett járnunk, éppúgy, mint az ír történelem és hiedelemvilág közhelyeinek: a Joyce-univerzum mulandó, de épp a könyvben megőrzött apró elemeinek. 

És meg kellett közelítenünk magyarul az ír észjárást, az irónia és melankólia sajátos keverékét, a saját-és-mégsem-saját nyelvükkel szembeni hihetetlenül kreatív és tiszteletlen viszonyt.

Felhasználták-e az elődök munkáit?

Az új szöveg erősen épít Szentkuthyra, a szerzői jogok is felerészben a Szentkuthy-örökösöket illetik. Munkánknak egyik legfontosabb (noha háttérben maradó) újdonsága, hogy a fordítást nem versenynek tekintjük, amelyben le kell győzni az elődöket, hanem egy kulturális cél szolgálatának, amelyben együtt kell működnünk velük. 

Szentkuthy zseniális megoldásai közül átvettük mindazokat, amelyek beleillenek a struktúrába és már közkinccsé váltak. Emellett sehol sem változtattunk pusztán azért, hogy a megoldásunk különbözzön – csakis ott új a szöveg, ahol valóban tudtunk jobbat. És néhány helyen Gáspártól, Bartostól is átvettünk ötleteket. Vagyis a fordítást, a világirodalmi minták bekapcsolását nem egyéni becsvágyak versengéseként képzeljük el, hanem egy nyelv, egy kultúra közös, nemzedékekre kiterjedő vállalkozásaként.

Elégedettek a munkával? Elmondhatjuk, hogy végre megszületett a magyar Ulysses?

Elégedettek és nagyon büszkék vagyunk, és egyelőre az olvasóktól is nagyon pozitív, sőt lelkes visszajelzéseket kapunk. A magyar Ulysses egyébként már 1947-ben, majd 1974-ben is megszületett, ezt nincs okunk utólag elvitatni. Azt mondhatjuk, megszületett a 2010-es, 2020-as évek magyar Ulyssese. 

Ennél tovább nem tekintenék: a fordítás mindig egy adott kor, egy adott kultúra képe egy műről, nem lehet valamit egyszer s mindenkorra lefordítani. Gáspár és Szentkuthy munkáját igazságtalanság volna rossznak, tévesnek, elhibázottnak nyilvánítani: a kulturális környezet, az elvárások, az információhoz való hozzáférés feltételei változtak meg oly módon, hogy az új fordítás elodázhatatlanná vált. Az elkövetkező változások majd elavulttá teszik a mi munkánkat is, ez így természetes.

[img id=401523 instance=1 align=left img]Talán már 2 éve is annak, hogy értesültünk róla: elkészült az Ulysses új fordítása. Tudtuk azt is, hogy jogi problémák miatt nem lehet forgalomba hozni korábban. De pontosan mi volt az oka ennek a várakozásnak, miért nem sikerült előbb kiadni és mi történt ebben a két évben?

2012. január 1-ig a Joyce-szövegek valamennyi joga az unoka, Stephen James Joyce kezében volt. Ő meglehetősen szeszélyesen, gyanakvóan viszonyult a megkeresésekhez (ez nem csak a mi tapasztalatunk, nemzetközileg ismert volt erről), a kiadónk jogkérésére nem is válaszolt. 

Ezt a hátrányt mi igyekeztünk javunkra fordítani, és ebben a két évben is folyamatosan dolgoztunk a szövegen, teljes revíziót végeztünk, számos helyen javítottuk, egyeztettük a megoldásainkat. Ez év elejétől felszabadultak a jogok, világszerte új kiadások sora lát napvilágot, az Ulyssesnek például holland, finn, olasz és brazil kiadásáról tudok vadonatúj fordításban.

Aki olvasta az Ulysses-t vajon újraolvassa-e a könyvet ebben az új fordításban?

Remélem, hogy sokan újraolvassák: jónéhány olyan, már megnyert rajongót ismerünk, aki alig várta az új verzió megjelenését. Talán ők tudják a legjobban megítélni, mit is vittünk véghez, hiszen van viszonyítási alapjuk: ők pontosan tudnak nyilatkozni róla, mennyivel lett teljesebb az olvasatuk. De ennél is fontosabbnak tartom, hogy az új szöveg révén a könyv új olvasókat hódítson meg, hogy oldódjon a „nehéz olvasmány” imázsa, hogy minél többen ráébredjenek, milyen hihetetlenül vicces, gazdag, humánus könyv ez.

Ugye nem kell attól tartanunk, hogy elfogy, tehát kapható lesz folyamatosan a boltokban?

Ez manapság, amikor a könyvkiadás digitális alapon működik, technikai értelemben nemigen lehet probléma: amíg van kereslet, a kiadónak is érdeke, hogy a polcokon tartsa a könyvet. Az Európa, úgy tapasztalom, nagyon komolyan veszi ezt a kiadványt, megvannak hozzá a saját hagyományaik, hogy felmérjék a kulturális jelentőségét.

El lehet-e juttatni új, esetleg fiatal olvasókhoz a művet napjainkban? Ha igen, milyen módszerrel?

Ez nagyon fontos célunk, mondhatni, az egész vállalkozás ebből az indíttatásból nőtt ki. Az előbb említett 1997-es tanulmány több évi Joyce-szemináriumom tapasztalatait foglalta össze, és a csapat valamennyi tagja (soroljuk is fel őket gyorsan: Gula Marianna, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid) tart Joyce-órákat egyetemistáknak. Ezek a tapasztalatok beépültek a munkánkba. 

A könyv, ha megteremtjük a megfelelő kereteket, nagyon is könnyen megszólítja a fiatal olvasókat a maga hihetetlen szabadságával, bátorságával, humorával, szókimondásával. Ilyen keret például az is, hogy az új könyv – Gerhes Gábor kötettervének köszönhetően – nagyon vonzó lett. És új lehetőséget nyit a könyv saját Facebook oldala, www.facebook.com/magyarulysses, amelyre a borítón QR-kód mutat: hagyományos könyvkiadásban ennél nehéz korszerűbbnek lenni.

Tervezik-e a mű népszerűsítését, vagy rábízzák az egyébként is meglévő irodalmi kultuszra?

Természetesen dolgozunk a népszerűsítésén, olyan módon, hogy az ráépüljön a meglévő kultuszra. A fő bemutató például Szombathelyen volt, az idei Bloomnap keretében, az ír nagykövet jelenlétében. Előtte pénteken Pesten is bemutattuk az Ódry Színpadon, ahol dramaturg-szakos hallgatók készítettek műsort. A tervek szerint később még számos előadásra kerül sor, elsősorban egyetemi keretekben. És persze folymatosan frissül az említett Facebook-oldal, ahol mindenféle színes anyagot talál az érdeklődő, s amely reményeink szerint fokozatosan afféle virtuális olvasókörré alakul majd.

Tervezik-e, hogy a Finnegans Wake-nek lesz teljes magyar nyelvű kiadása, vagy ez lehetetlen vállalkozás? Ha nem, akkor miért nem, ha igen, akkor mikorra?

Olyat semmiképp sem állítanék, hogy Finnagans Wake-ről nem lehetséges magyar verziót készíteni, ez azonban bizonyosan nem lesz tudományos igényű, „okadatolt” fordítás, hanem inkább művészi adaptáció. Ennek az érveit pár éve kifejtettem egy tanulmányban (Ír úr ír, 2000, 2008 május). Következésképp ez nagyon szép feladat, de nem a miénk. 

Képek: 

1. A műfordítói csoport, balról : Kiss Gábor Zoltán, Kappanyos András, Gula Marianna, Szolláth Dávid

2. Szentkuthy Miklós portréja

3. Az Ulysses új fordításának borítója, az Európa Kiadó kötete

4. James Joyce portréja