A film címe megjelöli helyszínét is, Carandiru Sao Paolo, és egyben Brazília legnagyobb börtöne volt, ahol 1992. október 9-én fegyenclázadás tört ki, amit a karhatalom indokolatlan brutalitással fojtott, a szó szoros értelmében, vérbe.
E megtörtént tragédiát dolgozza fel új filmjében meglehetősen naturális eszközökkel az ismert argentin születésű - Hollywoodot is megjárt, végül Brazíliában letelepedett - filmrendező, Hector Babenco. Legismertebb filmje talán a nálunk is bemutatott Pókasszony csókja, de a rendező igazi hangja azokban az alkotásiban mutatkozik meg, amelyek választott hazájában rendre nagy visszhangot okoztak. Néhány dokumentumfilm után, egyikben például a híres brazil autóversenyző, Emerson Fittipaldi alakját mutatta be, érdeklődése a legnagyobb dél-amerikai ország szörnyű szociális közállapota felé fordult. Az utcagyerekek nyomorúságos életét bemutató Pixote..., vagy a viharos indulatokat kiváltó Lucio Flavio... egyszerre arattak közönségsikert, illetve kritikai elismerést. Felkavaró, provokatív alkotások voltak ezek, a szokottnál is jelentősebb ezért a közönség elismerése, hiszen tudnivaló, Brazíliát nem éppen az árnyaltan megfogalmazott, hiteles sorstragédiákról ismertük eddig. Gondoljunk csak arra, hogy ebben az országban (is) a méltán világhírű focistáknál is népszerűbbek a több száz részes, nyálkás szappanoperák, és azok szereplői. Ezekről sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy hiteles és árnyalt képet mutatnak országukról, azt nehezen. Az általuk okozott élmény felkavaró lehet, de csak gyomortáji értelemben.
Mindenesetre itt távol tobzódunk a sztereotípiákban: Brazília a szamba, a Copacabana végtelen homokstrandja, a foci, a karnevál. Napfény, tánc, gyönyörű nők, extázis. A valóság pedig más. Mitől jó a brazil futball? - tehetném fel Végh Antal kérdését áttranszformálva. A válasz viszont sokkal egyszerűbb, mint a mi esetünkben (Miért beteg a magyar futball?-V.A.): Brazília egyrészről több mint 16-szor népesebb kis hazánknál, másrészt ennek a kb. 168 millió embernek a nagyon nagy része elképzelhetetlen nyomorban él, ahonnan a kitörés mindössze két úton lehetséges. Az egyik, hogy kábítószert árul, a másik, hogy focizik. Ha az utóbbit jól csinálja, és bazi nagy szerencséje van, akkor lesz belőle Ronaldo, például. Ha az előbbit teszi, ráadásul rosszul, akkor vagy túlontúl rövid élet vár rá, vagy egy kicsit hosszabb, de azt börtönben letöltve.
És már itt is vagyunk Carandiruban. A hatalmas börtönépület befogadóképességénél majd' kétszer annyian vannak ide bezsúfolva, több, mint hétezren a brazil szegények vesztesei közül, európai ésszel felfoghatatlan higiénés és kulturális viszonyok közepette, véres bandaharcok, homoszexuális erőszakoskodások dúlnak, szinte mindenki masszív drogos, a legdurvább anyagon vannak rajta, cracket nyomnak ezerrel. Egy szál egészséges ember sincs itt, aki nem TBC-s, az HIV pozitív, de inkább mindkettő. A fegyőrök pedig vállvonogatva, tétlenül szemlélik a falakon belül zajló történéseket, a falakon belül intézzék el ügyeiket egymás közt a rabok, az őröknek így kényelmes. Aztán egyszer az utolsó cérna is elszakad, a rabok először egymásnak, majd a rácsoknak esnek. Az ok tipikus: az egyik rab olyan helyre akasztotta száradni alsóneműjét, ahova nem lett volna szabad... Híradóból ismerős képek: rácsokon lógó emberek, égő rongycafatok hullnak mindenhonnan, a vértől csúszós köveken meztelen emberek testei esnek egymásra, botok, kések, ordítás. Pajzsos rohamrendőrök, könnygáz és géppisztolyok fegyvertelen nyomorultak ellen. Aztán roham, majd vér, vér mindenütt...
Szenvtelen monotonitással peregnek a borzalom képei (Walter Carvalho mesteri operatőrmunkája), fény alig, de ha igen, akkor az késpengeként vág a párás, láthatóan "bűzlő" homályba. Babenco megrendítő filmje, amely a börtön orvosának, Drauzio Varella hiteles beszámolói alapján készült, nem egyszerű dokumentumdráma. A lázadás eseményeinek kronológiai rekonstruálásán túl megkísérel magyarázatot is találni a történtekre, egyben bemutatva néhány tipikus életpályát a favellák, a bádog-nyomortelepek világából is, melynek (nemcsak) Brazíliában "törvényszerű" vége a börtön.
