"Szemükbe kell néznünk az embereknek akkor is, ha a földön fekszenek." - a dán Per Fly első filmjét egy lelkész újságban olvasott mondata ihlette. Ez volt "A pad" (2000), egy társadalmi osztályokat tárgyául választó trilógia első része (nálunk a tavalyi Európa filmhéten mutatták be). A második rész "Az örökség" (2003) lett, mely a februári dán filmhét filmjei közül Magyarországon idén bemutatásra kerülő öt darab egyike.

A történet főhőse Christoffer, akit apja váratlan öngyilkossága s anyja vasakarata arra kényszerít, hogy boldog családi életét s maga választotta karrierjét feláldozva Svédországból visszaköltözzön Dániába, és a válságos helyzetbe került családi nagyvállalat élére álljon. Családtagjaival szemben is kíméletlen, keményszívű döntések sorát kell meghoznia s több száz munkásnak felmondania. A fiú számára az apja halála után bekövetkező felnőtté válás elkerülhetetlenül nagy áldozatokat követel.

Az eleve zárkózott természetű Christoffer-t szinte sosem látjuk mosolyogni. Ki nem mutatott érzelmei, egyre üresebb és hidegebb, maszkszerű arca a figura megfejthetetlenségét sugallják. Sokáig csak találgatni tudjuk, elbírja-e a terhet, amit vállára raktak, és vajon mi készteti arra, hogy nem kívánt szerepével néhány év után szinte teljes mértékben azonosuljon. A megdöbbentően érthető módon bekövetkező erőszakjelenet az egyetlen, melynek során Christoffer-t látjuk összeomlani, látjuk egy pillanatra kizuhanni az álarc mögül a semmibe. Élete végül méltóságteljesen simává és hullaszürkévé válik, mint egy élőhalottak számára berendezett skandináv luxuslakosztály. Jelleme talán tényleg magában hordozza azt a sorsot, mely végül eléri. Ha így van, anyja valóban egy mondatban összefoglalja a dráma lényegét, mikor összeomlása után rátalál: "Te arra születtél, mint én, hogy felelősséget vállalj másokért."

A Christoffer-t alakító nagyszerű dán színész, Ulrich Thomsen neve az egyik első Dogma-film, a "Születésnap" főszerepe révén vált nemzetközileg ismertté. Különös tekintetét a homlokán keresztbefutó két ránc teszi még vészjóslóbbá. A film másik emlékezetes alakítását a "Birodalom" című Lars von Trier tévésorozatból ismerős Ghita Norby nyújtja. (A "Birodalom"-ban Rigmor- t, ezúttal pedig az anyát játssza.)

A film ugyanakkor egy párkapcsolat története is. Christoffer első felesége két év után hozza meg a döntést, hogy végleg elhagyja őt. A férfi előre megérzi, hogy el fogja veszíteni a szerelmet a gazdagságért cserébe. Elválásuk folyamatának leírása messze túllép egy szappanopera mélységein. A nő távozásának oka nem csupán hűtlenség vagy hisztéria, érezhetővé válik a pont, ahonnan valóban választania kell, ahonnan az egyik fél már nem képes tisztelni a másik életcélját, szabadságát.

A dán film az elmúlt öt-hat évben a Dogma mozgalomnak köszönhetően bekerült a világ figyelmének középpontjába. "Az örökség" nem sorolható egyértelműen a Dogma-filmek közé, hiszen nem ragaszkodik azok technikai minimalizmusához, hagyományos játékfilmes stílust alkalmaz. Viszont történetét azokhoz hasonló szikársággal és egyszerűséggel vázolja fel. A filmet a Dogmához közelíti mai dán társadalmi problémák felé fordulása, s nyilvánvaló párhuzamai az egyik első és legjelentősebb Dogma-filmmel, a "Születésnap"-pal is. Feltűnő a két film közötti hasonlóság, ha főszereplőjének (Ulrich Thomsen) és társ-forgatókönyvírójának (Mogens Rukov) azonosságára vagy a nagypolgári család válságának perverziót sem nélkülöző drámájára gondolunk, melyben idősebb és fiatalabb generáció gyürkőzik egymással. Per Fly a dogmás rendezőkhöz hasonlóan előszeretettel fordul a melodráma és családi dráma felé, s az emberek közötti bensőséges pillanatok valósághű ábrázolására törekszik. A kamera helyenként olyan közelről követi az eseményeket és érzelmi reakciókat, hogy szinte belebújik a hősök bőrébe. Ezúttal is a cuppanós csókok s a hallható vacsorák világába csöppenünk.

A film 2003 legnagyobb sikere volt Dániában, melyre több néző volt kíváncsi, mint Lars von Trier Dogville-jére. Elhozta a legjobb rendezőnek, legjobb filmnek, férfi színésznek, női mellékszereplőnek és legjobb filmzenének járó dán Oscart, a Robert-díjat s megkapta a közönségdíjat is. A dán közönségnek egyébként érezhetően jó ideje elege van Hollywoodból, s a mozijegyeknek több mint a negyedét hazai produkciókra váltja. Már az első három Dogma-filmet is közel egy millió néző látta (ez Dánia lakosságának egy ötöde).

Feltételezhető, hogy arrafelé nem csupán a húsz év körüli korosztály ízlésvilága határozza meg a filmek összetételét, hiszen "Az örökség" inkább az idősebb és középgeneráció filmjének tűnik. Elgondolkodtató, mennyivel érettebb lehet egy olyan társadalom, melyben egy ilyen kaliberű film számít a legnagyobb hazai közönségsikernek. A történet egy királydráma méltóságát és mélységét hordozza magában, ugyanakkor néhol a népért áldozatot hozó öntudatos uralkodó osztály sematikus ábrázolásába is belecsúszik.