Örvendetes, hogy sok éves szünet után újra készült magyar játékfilm gyerekek számára. És kire bízták volna megrendezését, mint az egyik legjobb magyar mesefilmrendezőre, a "Hahó, Öcsi!", "Az égigérő fű" és a "Szeleburdi család" alkotójára, Palásthy Györgyre. Korábbi filmjei személyes hangvételű, a gyermeki fantáziától cseppet sem távolálló, humorral teli mesevilágát ma is szívesen nézi gyerek és felnőtt. Ez a mostani alkotás azonban egy jelképekkel teletűzdelt, a hősiesség-hazaszeretet-magyarság pályán mozgó veretes történetet tár elénk, a 1848-as szabadságharc leverése utáni korszakból.
Milyen cél vezethette a film létrehozóit? Bizonyára olyan oktató-nevelő mozifilmet akartak készíteni, melyet teljes általános iskolák tekintenek majd meg egy-egy ünnepség alkalmával, s mely a közös filmnézésre kivezényelt diákok hazaszeretetre nevelését szolgálja.. Ezért is teszik fel a filmben szereplő gyerekek újra és újra a fontos kérdést: Mi a történelem?
A gyermeki fantázia végtelensége vagy a népmesék világának bölcsessége ősi, mitikus tudást hordoznak. Segítségükkel nyerhet egy mesefilm olyan fokú hitelességet és mélységet, ami miatt érdemes lesz megnézni tíz-húsz év múlva is. Az ezekhez való harmonikus viszony azonban mintha kissé hiányos lenne e filmben. Úgy tűnik, oktató-nevelő jellege, általánosító jelképek szintjén megmaradó története megakadályozza ebben. Hiába találjuk ott a megidézett jelképek között Kossuth Lajos szimbolikus szalmafiguráját, vagy a lánglelkű költő alakját, a magyar koronát, a határvonalak nélküli Magyarország-térképet, illetve "a szabadság szó kiejtése megvilágosodott arccal" jellegű képeket, a néző hazafias érzelmeit felcsigázni kívánó történet a 48-as szabadságharcról jóformán nem mond többet, mint hogy az a magyarok szabadságáért folyt.
Hajdani tündérlelkületű Kököjszi és Bobojsza helyett fantáziavilág lakói ezúttal lélektelen, hazafias, harcias szalmabábok. Kedvenc közlekedési eszközük pedig nem a fürdőkádban felbukkanó apró hajó. Ők a levegőben váratlanul megjelenő, bombázó repülőkre emlékeztető, óriás szalmamadár-rajokon érkeznek az emberek világába. Azért érkeznek, hogy háborút indítsanak a szegény, elnyomott, magyar népért. Aztán az ellenséges katonaság legyőzi őket, s vezérük, a főgonosz épp tanulságos szalmabáb akasztást tervez a főtéren, amikor a nép úgy dönt, ezt a gyalázatot nem fogja hagyni, inkább felgyújtja a szalmabábukat, saját szabadságának jelképeit, fantáziájának teremtményeit. Szóval cseppet sem egyszerű a helyzet, viszont egy kissé zavaros a kezdetben egyértelműnek tűnő ki kivel van szituáció. A főhős ezt a napot így nyugtázza: "ma is történelem volt."
A film a történetben szereplő gyerekeket és mesehősöket nem mint önálló lényeket kezeli, hanem elsősorban mint egy ország leendő állampolgárait, akik a nagy közösségért mindenre hajlandók, akár háborúban életüket is adják, ahogy ezt szívük által vezérelt hőstetteik is bizonyítják. A tanulságos célzatú történetet korlátai teljességgel megakadályozzák abban, hogy meseként teljesítse igazi feladatát, vagyis hogy - akár a jelenből, a múltból vagy a jövőből indítják is el - az időtlenbe, a végtelenbe, a kozmikusba bocsásson utat.
