Fura szerzet John Turturro legújabb rendezése. Igazi vágyálom mozi ez, hiszen egy olyan férfiról szól, aki minden nőt képes levenni a lábáról, ráadásul még pénzt is kap érte. Férfiaknak valószínűleg élvezetes a vásznon látni ezt a megvalósult álmot, a női nézőt viszont nem éri el a varázsa.
A Bérgavallér személyessége már abból nyilvánvaló, hogy John Turturro mind a forgatókönyvírást, mind a rendezést magára vállalta, valamint még a főszerepet is magára osztotta. Talán pont ezzel volt a probléma: ha egy másik rendező kezébe adja, aki kellő távolságtartással tudja kezelni a projektet, lehet univerzálisabban fogyasztható lett volna a végső film. Még mielőtt szó érné a ház elejét: a Bérgavallér véletlenül sem hímsoviniszta, nem isteníti a férfiakat, és semmiképpen sem sérti a szebbik nemet. Egyszerűen csak nem tud mit kezdeni velük.
Az anyagi problémákkal küszködő Murray (Woody Allen) nem mindennapi fizetéskiegészítési lehetőséggel keresi meg barátját: mivel szerinte Fioravante (Turturro) nagyon ért a nőkhöz, így dzsigolóként kéne megkeresnie a kenyérre valót. Sőt, Murray dermatológusa (Sharon Stone) amúgy is ilyen szolgáltatást szeretne igénybe venni, itt az alkalom egy új szakma kipróbálásra.
Fioravante láthatóan tudja kezelni a lányokat, asszonyokat, hiszen mindegyikükkel elég hamar megtalálja a közös nevezőt, és megadja, amire vágynak; Turturro viszont nem ért olyan jól a nők nyelvén, vagy nem tudja visszaadni, milyenek. Mikor ugyanis feltűnnek az első kuncsaftok, valahogy elvész a varázs. A filmben feltűnő női karakterek ugyanis a két férfi főszereplővel ellentétben nem működnek. Jómagam mint két X kromoszómával megáldott néző csak azt a kérdést tettem fel újra és újra: mégis, melyik nő beszél így?
Pedig a film nagyon ígéretesen indul. John Turturro és Woody Allen közös jelenetei egyszerűen zseniálisak. Kettejük között jobban működik az a bizonyos kémia, mint bármelyik „munkaügyi” jelenetben. Épp ezért, miután beindul az üzlet, és a két karakter útja elválik, a film érdektelenné válik: Murray a kuncsaftokat keresi, akiket aztán Fioravante szórakoztat. Ennyi. És hiába vonul fel asszonyok garmadája, mind-mind egysíkú karakter, akik vagy nagyon unatkoznak (Sofia Vergara), vagy szeretetre vágynak (Sharon Stone). Aztán persze felbukkan egy hatgyermekes özvegyasszony (Vanessa Paradis), akivel a dzsigoló életvitellel összeegyeztethetetlen szerelem is bekerül a képbe.
Paradis egyre gyakoribb feltűnéseivel sikerül beindítani az egyre laposodó filmet. Szinte tökéletes ellentéte a nyitott, művészlelkű Fioravantének a zárkózott, mélyen vallásos és a férje halála óta magányos Avigal, akit a zsidó közösség is egy emberként véd. Különösen a gyerekkori barát, Dovi (Liev Schreiber), aki féltékenységében egyre többet tud meg főhőseink magánvállalkozásáról. Sajnos ez a szál is kiszámíthatóan halad előre, de nélküle nem is igazán lenne konfliktus a Bérgavallér életében.
Az összképet kellemesnek mondanám. Elvégre nem unatkoztam, nem utáltam, nem éreztem semmilyen elemet, ami bántóan kilógott volna a filmből. Épp csak azt nem tudta teljesíteni, amit főhőse vállalt: másfél órán keresztül felhőtlenül szórakoztatni egy nőt.
