A mi életünk

Búvópatakszerűen bukkannak fel a mai napig közéletünkben az elmúlt rendszer belbiztonsági szolgálatához beszervezett, kiterjedt besúgóhálózatot érintő kérdések. Kit szerveztek be, az mit jelentett és kiről, de főleg, kiknek. Amíg ez a teljes magyar lakosságot valamilyen szinten érintő problémahalmaz egyszerre és mindenkorra nem lesz tisztázva, méghozzá "aki bújt, bújt, aki nem, nem"-alapon, addig ez így is lesz. Ezen az sem fog változtatni, ha az érintettek már nem fognak köztünk élni, hiszen az ő gyerekeik, és azoknak a gyerekeik bármikor kerülhetnek olyan helyzetben, amikor kijátszható ellenük az ún. "ügynökkártya". Ilyen egy világban élünk. A tisztázást persze ez A vizsga című film sem fogja elintézni, de nem is ez a dolga. Az viszont már komoly eredménynek számít a múlt tisztába tevésének szempontjából, hogy témájául, szereplőinek különböző rendű és rangú belbiztonsági "fedett személyeket", tartótiszteket, valamint azok közvetlen kollégáit, technikusokat, szimpla verőembereket állított. Közvetlen rokonságban azonban inkább Török Feri hasonló tárgyú Apacsokjával van, mint a sokak által kapásból párhuzamnak állított, amúgy nagyszerű német A mások életével. Elsősorban azért, mert amit e filmben látunk, az a mi életünk volt, 1957 karácsonyának szentestéjén és utána még sokáig, de azért is, mert itt nem a rendszer egy öntudatára ébredő csavarjának tragédiájáról van szó, hanem magának a rendszernek az ördögien kíméletlen működéséről. Bergendy és Köbli Norbert forgatókönyvíró szerencsére nem követik el azt a hibát, hogy egyetlen másfél órás játékfilmben mondják el nekünk a tutit arról, amin az elmúlt 21 évben egy egész nemzet nem volt képes napirendre térni. A vizsga nem történelmi észosztás, nem is leleplező kiáltvány, hanem "csupán" egy feszült, izgalmas, hangsúlyos thriller-elemekkel operáló, csavaros kémtörténet, melynek szereplői ezek a különböző rendű-rangú ügynökök.

A fényképezőgép

[img id=319554 instance=1 align=left img]A dolgok természetéből (megfigyelés, lehallgatás) adódóan, a filmnek is fontos szereplője egy óriási objektívvel ellátott fotópuska, de itt inkább most arról a fényképezőgépről szeretnék szólni, amivel ez a film készült. Jellemzően a magyar film mai gazdasági helyzetére, itt sem lehetett szó nagy stábról, szuper technikáról. A film jeleneteit például egy tulajdonképpen bárki számára hozzáférhető Canon 5dII típusú fényképezőgéppel vették fel, ami a priori nem kis kétségeket ébresztett bennem. Rendben van, hogy ez egy professzionális fényképezőgép, de hát ez meg mégiscsak egy film! Aztán, amit láttam, meggyőzött. Az apparát (Tóth Zsolt operatőr értő kezében és szemével) az alig világított, félhomályos belsőkben kitűnő, tűéles és dinamikus képeket rögzített, de nem volt baj a külsőkkel sem. Egyedül egy külső panorámában láttam torzítást, de ott is csak akkor, amikor a kamera megmozdult.

A séma, ami működik is…

Nagy a hiány magyar zsánerfilmekben, pedig egy ilyen helyzetben, amiben most a magyar film is leledzik, csakis a szigorú műfaji alapelveknek megfelelő, kiszámítható sikerrel bemutatandó műfaji filmek jelenthetik a kiutat. Egy kezemen meg tudom számlálni, hány thriller készült például az utóbbi 20 évben. Köbli és Bergendy ebből a szempontból keményet léptek, hiszen filmjük meglehetősen vegytisztán műfaji: krimi-thriller. Nem vacakolnak történelmileg hiteles és sokrétű környezetábrázolással, bár a kellékek, ruhák jobbára a helyükön vannak, hanem bíznak a nézők ismereteiben és emlékeiben. Elég néhány markáns vonással felruházott karakter, néhány jellemző helyszín és egy csavaros történet, valamint a baljós, paranoid hangulat. A fokozódó suspense. Remek színészek, elsősorban Kulka János, aki ördögi figura, ám éppen ezért ráz meg annyira, amikor összetörik. Nagy Zsolt, aki kemény, mint a vídia. Hámori Gabriella, aki gyönyörű és erotikus, és törékeny. Illetve annak látszik. Scherer Péter, aki olyan karaktert épít, hogy csak nézünk a végén. Kiválóan peregnek a dialógusok, jól van megírva és jól el is van mesélve a történet, mely az egyik legősibb filmes sémának, a megöntözött öntözőnek egyfajta ügyes és kreatív változata. Talán éppen ezért is csattan is a végén úgy, hogy minden a helyén marad: előítéleteink, titkaink és más rejtett dolgaink, de az igazságaink is. Viszont legalább beszéltünk róla, és ami a lényeg: végre egy valóban izgalmas, igazán jól sikerült magyar filmben.

Kinek ajánljuk?
- A magyar film barátainak és ellenségeinek.
- Az ablak mögül leskelődős kémhistóriák kedvelőinek.
- Aki frissítene a karácsonyi filmválasztékon.

Kinek nem?
- Aki már látni sem bírja a pesti bérházak omló vakolatát.
- Aki már látni sem bír több magyar filmet.
- Aki szerint mindent a Dunába kéne lőni…

8/10