A nagy füzet mint Karlovy Vary nagy sikere? Tud-e még újat mondani egy II. világháborús történet? Lehet-e sikerként értelmezni ezt az adaptációt? Sikerült-e felejthetetlent alkotnia Szász Jánosnak? Ilyen és ehhez hasonló kérdésektől volt hangos a magyar filmszakma az elmúlt hetekben. A siker persze elképzelhetetlen lett volna az alapmű, Kristóf Ágota regénye nélkül. Az 1956-ban Svájcba emigrált magyar származású írónő 1986-ban francia nyelven írta meg művét, amelyet a Trilógia című kötet részeként olvashatunk A bizonyíték és A harmadik hazugság mellett.
A nagy füzet jól termő talajt biztosít a rendezőnek, aki él is mozgásterével, elvesz, hozzáad, olykor túlságosan is sokat. Az alapmű szerint egy meg nem nevezett kis faluban járunk, egy meg nem nevezett háború idején. A filmvásznon a rendező konkretizálja a helyszínt és az időpontot is (Kőszeg, 1945). A jómódú városi családban nevelkedő ikerpárt vidékre menekíti édesanyjuk, hogy a nehéz időszakot soha nem látott nagyanyjuknál vészeljék át. A fiúk túlélni próbálnak, mindennapjaik eseményeit pedig az apjuktól kapott füzetbe jegyzik le, ennek segítségével narrálják az eseményeket. Egyetlen szabály alapján döntik el, hogy mi kerülhet a füzetbe: mindennek igaznak kell lennie.
Az ikrek (Gyémánt László és Gyémánt András alakítja őket) állnak a történet középpontjában, akik harcolnak a nincstelenséggel, a hiánnyal, a nagyanyjukkal, a testi és a lelki erőszakkal, a fájdalommal és önmagukkal is. Karakterük alkalmassá teszi őket a szerepre, polgári fiúcskákból átéléssel válnak vad, falusi kölykökké, de sajnos színészi játékuk nem mindig ennyire meggyőző. Teljesítményük hullámzó: van, hogy hitelesek a vásznon, de a párbeszédek során gyakran túljátsszák szerepüket.
Molnár Piroska (az ikrek nagymamája) menti meg a filmet, kiváló játéka ellensúlyozza a Gyémánt testvérek gyenge alakítását. Sok tehetséges színészt válogatott össze Szász János, de filmje olyan benyomást kelt, mintha nem tudott volna mit kezdeni a remek szereplőgárdával: Nyúlszáj (Tóth Orsolya) és a náci tiszt (Ulrich Thomsen) karaktere sem teljesíti ki a benne rejlő lehetőségeket. A rendező pedzegeti ugyan a német katona pedofíliáját, de a tiszt ikrek iránti kötődése végig kérdéses marad.
A történet drámaisága a filmben hatásvadásszá válik. Akit a fiúk megismernek, esetleg meg is kedvelnek, az a film végére vagy meghal, vagy elhagyja őket (édesanyjuk, édesapjuk, nagyanyjuk, Nyúlszáj, a tiszt, a cselédlány, a suszter). Ez önmagában nem jelentene problémát, hiszen a regényben sincs ez másként, ám az akciójelenetek sokasága néhol a minőség rovására megy.
Az viszont mindenképp a film erénye, hogy bemutatja a gyermeki psziché viszontagságokkal teli fejlődését – amennyiben ez fejlődésnek nevezhető. A nagy füzetben a gyermeki ártatlanság és brutalitás egymás mellett kap helyet: az elpusztított és kiszárított bogarakból készült sorminta, a szeretteik halálának részletes leírása mellett látható gyermekrajzok, az előre megtervezett önsanyargatás, a kedves szavak kiüresedésig való ismételgetése…
Minden adva van tehát, ami egy igazán sikeres háborús filmdrámához kell: nincstelenség, fájdalom, áldozatok… Szász János él is ezen elemekkel, mi több, talán vissza is él velük, ez lehet az oka annak, hogy a film ennyire megosztja a közönséget.
