Krajcárkereső felnövéstörténet Móricz Zsigmond azonos című novellája alapján.

Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni. […] Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.” A hét krajcár most a férfi zsebében lapul. Aznap, amikor megtalálta azokat, elvesztett valamit. Valamit, ami nem pótolható. Emlékei felidézésén keresztül visszatér gyermekkora fordulópontjához, ahhoz a naphoz, amikor a játék hirtelen valósággá fakult. Így kerülünk be Móricz Zsigmond novellájának világába, ami nem csak a szegénységről mesél, de az önfeláldozó szülői szeretetről is. Mi az elvehetetlen attól, akinek semmi se jutott? Milyen értékei lehetnek a szegénységben élőknek, és melyek a legfontosabbak mind közül? Ezeket a kérdéseket kutatja az előadás és az azt követő foglalkozás.

"Balogh Orsolya játéka megrendítő: nem szuperhős, nem anyaszobor, hanem hús-vér alak, akinek a homlokát a törődöttség redőzi. Amikor belemegy a játékba, még fáradt és gondterhelt, lassan enged fel, lassan fordul át az önfeledtségbe, de a színésznőnek elhisszük, hogy a kisfia mindent elhisz neki. Nagy Henrik jól megkülönböztethetően játssza a gyereket és a visszaemlékező, összegző felnőttet, egy-egy kiszólása, félmondata bőven ad gondolkodni valót, szempontokat a feldolgozáshoz." (Rádai Andrea. magyarnarancs.hu)