James Ferraro a csillogás, a szépség és a boldogság illúzióját megtestesítő hangok megfigyelésével és érzékeny leutánzásával foglalkozik. Tíz éve tartó pályája alatt módszeresen feldolgozta, hogy milyen hangi eszközök állnak a 21. századi fogyasztói társadalom, a globalizált kommunikáció, az amerikai nemzeti öntudat vagy az áruba bocsátott művészet szolgálatában, és azt is, hogy ezeket az eszméket milyen infrastruktúrák, milyen alaposan megtervezett pszichológiai folyamatok tartják működésben a háttérben. Ahogy Ferraro mondja, ezek a hangok a kapitalista tranzakciók síkosítói.
A csengőhangok, értesítők, várakoztató zenék, operációs rendszerek, ATM-ek vagy GPS-ek hangjainak leutánzásából olyan zenei világ születik a lemezein, ami felnagyítja a mindennapjainkat betöltő hangokban rejlő ellentmondásokat. Az egyszerre bódító, ugyanakkor ridegül funkcionális hangok kifordulnak magukból és létrejön a modern világ pszichedeliája. Ferraro csinált már trapet, zajzenét, ambientet, rnb-t, popot, sőt, tulajdonképpen még bluest is, egyik lemezével pedig véletlenül elindította a vaporwave-et is. Olyan kiadókkal dolgozik, ahol Grimes, Arca vagy Laurel Halo lemezei jelennek meg, konceptlemezt készített a ’92-es Los Angelesi zavargásokról, a 9/11-es katasztrófáról, együtt dolgozott Dean Blunttal, liftzenét és telefonos várakoztató zenét szerzett a MoMA PS1-nek, és még ezernyi őrülten izgalmas projektben vett részt harmincnál is több álnéven. James Ferraro a mai napig rendszeresen újabb és újabb távlatokat nyit, amire jó példa a 2017-ben megrendezett első szóló képzőművészeti kiállítása Stockholmban.