Az életről, a halálról és más démonokról. Ha jobb betegnek lennem, Adj erőt betegnek lennem! Ha jobb felépülnöm, Adj erőt felépülnöm! Ha jobb meghalnom, Adj erőt meghalnom! / Jonge Mingyur Rinpocse / Az ember éli hétköznapi életét, aztán egy átlagos napon minden megváltozik. Egy kis elektromos kisülés az agyban, és az ember ettől a naptól kezdve többé már nem akárki, hanem a beteg. Az élet hirtelen megkérdőjeleződik, a halál félelmetes közelségbe kerül. A beteg pedig beteg életének legnagyobb harcát vívja a betegségével, a világgal, múltjával, jelenével, önmagával. A beteg szerint minden nap tökéletes, amíg az élet örömei vannak túlsúlyban. De amikor eljön a tökéletlen napok korszaka, akkor egyre többet gondol arra, hogy talán egyszer majd jó lenne megnyomni azt a bizonyos piros gombot. Nem biztos, hogy ez lesz a megoldás, de nagyon nem mindegy, hogy… hogy… hogy egyáltalán van-e erre lehetőség. Elvi. Gyakorlati. Lehetőség. Mert mi marad az emberből, amikor már a sza-vak ki-mon-dá-sa is n-e-h-é-z? Amikor már a legapróbb dolgokban is segítséget kell kérni. Amikor a saját testébe való bezártság elvágja az értelmes élet lehetőségétől. Amikor a kiszolgáltatottság ElViSeLhEtEtLeNnÉ válik. Amkr elfgy a lvgő. Amkor meg. Amkor meg. Megszűnik az embri méltós…Akor mr nncs ms csk a … nmgnkb vl bzrtsg… bzzz… rt… sg… .. . Karsai Dániel 47 éves alkotmányjogász. Ügyvédi irodája jogi képviseletet nyújt Strasbourgban, az Alkotmánybíróság előtt, valamint személyiségi jogi és munkajogi perekben. Karsai fekete öves jujitsu-s, kétszer teljesítette az Országos Kéktúrát, járt 5467 méteres magasságban az Annapurnán. 2022. augusztusában diagnosztizálták gyógyíthatatlan ALS betegséggel. Azóta küzd az életvégi döntési jog magyarországi elismeréséért. Betegségét a nyilvánosság előtt viseli, nyíltan kezeli állapota változását, romlását, gondolatait nyilvános Facebook posztokban, a POST MORTEM sorozatban teszi közzé. 2023-ban az RTL nézői, A Magyar Hang és a HVG olvasói is az év emberének választották. “Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétela fontos.” /Karsai Dániel/ Írók – Karsai Dániel, Szenteczki Zita, Bíró Bence
Opera két részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal- Fülledt hangulatú, mámoros estélyek, fényűző, féktelen élet, gyöngyöző pezsgő – és egy lassan ölő betegség. Ezek jellemzik a kaméliás hölgy életét, amíg váratlanul be nem köszönt életébe az igazi szerelem. La traviata – A bukott nő. A téma a művészetben igazi szenzációként söpört végig a 19. századon, így vált egy igéző szépségű párizsi kurtizán Violetta Valéry néven az egyik leghíresebb Verdi-opera főszereplőjévé. Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane
Shining Venice - multimédiás élőzenei show. Az előadás angol nyelven, magyar felirattal látható. Egy show, mely az izzó Velencébe repíti a közönséget!Budapestre érkezik a világszerte elismert Vivaldianno show továbbfejlesztett változata, a VIVALDIANNO Shining Venice.A Shining Venice (azaz Ragyogó Velence) annak a nagyon sikeres zenei műsornak a folytatása, amely meghódította a nemzetközi koncerttermeket. A VIVALDIANNO multimédiás projektet több mint 150 000 néző látta a világ minden pontján, a produkció folyamatosan követi a változó trendeket és az új technológiák fejlődését.A történet ezúttal Velencében játszódik, a város a koncerten háttérvetítésként is megjelenik, varázslatos hangulatot kölcsönözve a legjobb cseh animátorok által megálmodott előadásnak. A koncepció kerek és izgalmas, hangsúlyt fektet a barokk kor és Velence szépségére, miközben a zene teret hagy a néző képzeletének. "Nagyon boldog vagyok, hogy az új verzió tovább viszi az egész projektet. A fényekkel teli Velence hihetetlen hangulatát sikerült megteremtenünk, így a közönségnek még erősebb élményben lesz része, Antonio Vivaldi zenéje pedig tökéletesen illusztrálja a történetet. A Shining Venice az aktuális technikai és vizuális innovációra törekszik, amint Vivaldi is tenné, ha a mi korunkban élne, hisz Antonio is nagyon innovatív művész volt. Igyekszünk mi is felerősíteni a zenei érzelmeket modern eszközökkel.” - nyilatkozta a műsor alkotója, a cseh zenész és zeneszerző, Michal Dvorak. A show narrátora a hollywoodi sztár és egykori 007-es ügynök Pierce Brosnan, de más híres színészek és színésznők is elkísérik a történetmesélés útján. A VIVALDIANNO-ban számos neves cseh és nemzetközi szólista játszik. A projekt sikere az elmúlt években megmutatta, hogy a közönség nyitott a globális együttműködésben megvalósuló produkcióra, mely elmossa az országok és a kultúrák közötti határokat, így egymáshoz kapcsolódva megteremtődik a „határtalan show” műsor, mely minden korosztályt megszólít. A produkcióban életre kelnek a legújabb technológiák, lenyűgöző animációk, lézershow, mindez modern tánccal és art-rock hangzású barokk zenével fűszerezve. Producer: Michal Dvorak Zenész, forgatókönyvíró, dramaturg: Tomas Belko
Életrajzi stand up est. Az Egy életem sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről a Momkult színpadán. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja. „Én a világbékét várom ettől az estétől és hogy az emberiség jobbá válik. Meg, hogy megoldás születik végre a klímaválságra. De ha ezeknek csak kis része valósul meg a történeteimen keresztül, akkor sem leszek csalódott.” – mondta Mucsi Zoltán. Látvány, VJ: Katona KatiFény: Farkas Gábor
Karinthy Dunakanyar című keserédes egyfelvonásosa több színészgenerációnak adott pazar lehetőséget a megmutatkozásra. Lehet-e egyszeriben közünk egy ismeretlenhez egy véletlen találkozás során? Karinthy Ferenc figuráit a magány űzi, akik bátortalan, vagy éppen meghökkentő lépéseket tesznek egy vadidegen felé. 1971-ben Szinetár Miklós rendezésében forgattak tévéjátékot Karinthy egyfelvonásosából Hámori Ildikóval és Sztankay Istvánnal, 1981-ben pedig Szentendrén láthatta a közönség a legendás előadást a Nosztalgia Kávéházban. A Szentendrei Teátrum idén szintén a városhoz és a Dunakanyarhoz sok szállal kötődő Szinetár Miklóst kérte fel, hogy állítsa színre a népszerű művet, Szinetár Dóra és Makranczi Zalán alakításában. Az előadást különleges helyszínen, a Szamos Marcipán Múzeum és Cukrászda Klimt-termében tekintheti meg a közönség. Díszlet: Fazekas Gyula
Megint egy LEGÉNYBÚCSÚ. Történik ma, egy háziorvosi rendelőben. Az író-rendező-színész Szente Vajk újabb történetében ismét hihetetlen helyzetekbe keveredik a két jól ismert, szeretnivalóan mulatságos hőse. Simont és Alexet megint bomba nők és sármos férfiak veszik körül, bár most sem tudni, ki kinek a kicsodája – ám a végére megint minden elrendeződik. Vagy mégsem?
Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra. 2024. április 6-tól egészen szeptember közepéig lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz tavaszi-nyári showja, ami a „Csillagok - égbeli tűk” címet viseli. Az égbolt, a Hold, a Nap és a csillagok minden ősi kultúrában különleges jelentőséggel bírtak és még a királyok legfontosabb jelképei között is szerepeltek. A csillagok mítoszai még a Bibliában is megjelennek, de a mesék fő elemei között is ott vannak, elég, ha csak Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című meséjére vagy a népmesékből ismert csillagszemű juhászra gondolunk. Egy biztos, hogy a cirkuszban a csillagok mind összegyűlnek majd. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál és a Fesztivál Plusz - Világsztárok Budapesten című előadás gigantikus sikereit követően a porond óriási planetáriummá alakul és megannyi csodát látatunk a Fővárosi Nagycirkuszban. A műsor káprázatos és pazar szuperkoncertté változik, amelyben az artista és táncos koreográfiák új értelmezést és dimenziókat adnak a legjobb magyar és világslágereknek! Rúzsa Magdi és a Queen, Anna and the Barbies és David Bowie, Cseh Tamás és Michael Jackson dalai talán soha nem szerepeltek még együtt, egy koncerten – kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, videoklipes videó- és fénytechnikával! A Fővárosi Nagycirkusz „Csillagok, égbeli tűk” című nyári műsora a bolygónkról szól, és a bolygónkért aggódó csillagokról, a minket féltő Napról és Holdról, a ránk, emberekre gondos szülőként tekintő egész univerzumról! Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szemünkre, baj van a földön, gond van az égen, és mi emberek valamit nagyon elszúrtunk. Nem vigyáztunk a ránk bízott kincsekre, a Földre, a természetre, az állatokra, a növényekre, és nem vigyáztunk egymásra sem. Az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad és a Föld néptelen lesz, mi pedig szomorkodhatunk, hogy miért nem szólt ránk időben senki! De még van egy percünk, most, és észbe kaphatunk, hogy megmentsük magunkat és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre! Az előadásban olyan világsztárok lépnek a porondra, mint Ifj. Simet László, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Érdemes Művész, artistaművész, aki cirkusztörténelmet írt azzal, hogy 63 évesen egy 22 milliméter vastagságú, 300 méter hosszúságú drótkötélen Magyarországon elsőként kelt át biztosítókötél nélkül a Duna egyik partjáról a másikra. Ifj. Simet László a világon egyedülálló produkcióval tér vissza hozzánk ismét, hogy egy, a halálkereket és a magasdrótszámot ötvöző, 8 méter magas forgó rekviziten érzékeltesse velünk az űrbéli súlytalanság állapotát. A porondra lép a fantasztikus Antony Cesar, ötödik generációs cirkuszi belga artistaművész, akinek választott zsánere a gurtni, emellett hat szeren is képzett szertornász. Kanadában, a montréali École Nationale de Cirque-ben tanult, stílusát a modern jazz és a kortárs tánc iránti szenvedélye határozza meg és ő nyerte el a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál White Show – Lyrical Circus Late-Night Show Arany Díját. Igazi szenzációnak ígérkezik a Lettországból érkező Andrejs Fjodorovs műrorszáma. Andrejs az állatok szerelmese, galambjai és kutyái jelentik számára a családot, szinte minden idejét a róluk való gondoskodás, a közös játék és tanulás tölti ki. Produkciója ember-állat harmonikus együttélésének tökéletes példája, madarai szinte bármilyen trükköt végrehajtanak, nem kérhet tőlük lehetetlent. Legutóbb a magyar közönség 2018-ban, a Győztesek Karneváljában láthatta őt. Az előadásban a közönség ismét találkozhat az ukrán artistanövendékeinkkel, s hogy még kikkel? Hamarosan erre is fény derül. Mi a közös bennük? Mi a közös bennünk? Ők mind megérezték, amit mi is: csak rajtunk múlik, hogy megóvjuk egymást és szeretett bolygónkat. És hogy nekünk, embereknek mi a felelősségünk, amikor észrevesszük Földünk arcán a lassan legördülő könnycseppet: „Vigyázz a madárra, ha a válladra repül…”
Zerkovitz Béla, a „slágergyáros” dallamaival - a Monarchia Operett előadása. „A Vampeticsben banda játszott, messziről egy Cerkovácot” Zerkovitz Béla, a pesti kuplé édesapja: benne ismert magára, általa ébredt öntudatra Budapest népe. Dalaiban lelt formát por, bűz, német és jiddis szó, cinikus törtetés és elomló szentimentalizmus, ezekben szólalt meg a belkerületek titkos romantikája, húrjain született újjá a kuplé, a pesti népdal. Zerkovitzot nem lehetett nem szeretni, így vagy úgy, de mindenkire hatott. A szerző több mint 1400 slágert hagyott az utókorra, amelynek egy része ma is a legnépszerűbb melódiák közé tartozik. Dalait a legkisebb kocsmákban is énekelték, fütyülték. Népszerű dalai miatt sokan irigykedtek rá, elfeledkezve arról a tényről, hogy megjelenéséig Budán szinte kizárólag osztrák sramlizenét játszottak a kocsmákban is. Ő volt a magyar kuplé megteremtője. Magyarosította az orfeumi dalokat, a zenés színpadok műsorát. Nem csak itthon, hanem Európa-szerte játszották melódiáit nagy sikerrel a színházak, de dúdolták Berlinben, Lipcsében, Hamburgban, Bécsben, Párizsban, Milánóban, épp úgy, mint Moszkvában. Bemutatták darabjait Amerika számos színházában is, és tapsoltak dallamira Észak-Európában épp úgy, mint a déli városok színházaiban. Operettjeit a mai napig rendszeresen felújítják színházaink, slágerei velünk élnek, ezernyi új hangzásvilágba helyezve, sokszor nem is tudatosodva, hogy mindezek alkotója Zerkovitz Béla. Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk – Asszonykám, adj egy kis kimenőt – Látta-e már Budapestet éjjel – Az egyiknek sikerül a másiknak nem – Hulló falevél – Van a Bajza utca sarkán egy kis palota – Éjjel az omnibusz tetején – Uncili, smuncili – Ez a föld a hazám – Párizsban huncut a lány – Tanulj meg fiacskám komédiázni – Lehoznám néked a csillagokat – Gyere, te nímand Csak néhány abból, a tengernyi slágerből, amelyek örök időkre bevésik az emberek szívébe magukat. A Monarchia Operett látványos előadásában eleveníti fel a régi emlékeket, hogy az örökérvényű és világhírű dallamokkal mai élményekké váljanak a nézők számára. Közreműködnek a Monarchia Operett szólistái és zenekara.
Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba új önálló estje, a „Segítség, megnősültem!” című egyszemélyes vígjáték, amelynek 2016. október 29-én, a budapesti Thália Színházban volt a bemutatója, és azóta számos teltházas előadás követett a Tháliában és vidéken. A Sebestyén Elemér azonos című regénye alapján írt kortárs komédiáját Pindroch Csaba társ-dramaturgként, producerként és az előadás egyedüli szereplőjeként jegyzi, a darab rendezője Radnai Márk. A hagyományos bohózat és a modern stand-up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató előadás sajátos görbe tükröt tart az esküvő előtti és utáni hétköznapok legkülönbözőbb komikus vagy éppen keserű pillanatainak. Mindannyiunk számára ismerős helyzeteket láthatunk, felszabadult nevetéssel ismerhetünk magunkra Pindroch Csaba sokoldalú és őszinte játékát nézve, aki a házasság témájában jártas és végtelenül szerethető színészként bravúrosan tálalja ezt a nem mindennapi színházi fogást. A zabolátlan humor és irónia ellenére azonban ez az anekdota-szerű történetekből álló férfimonológ nem más, mint tisztelgés a nők, a szerelem és a házasság előtt. „Bár tele van csípős megjegyzésekkel és humoros szituációkkal, mégis olyan ez a darab, mint egy szerelmi vallomás. Üzenet tőlem személyesen a feleségemnek, továbbá minden férfitól valamennyi nőnek, köszönetképpen azért a fontos, hihetetlenül boldogító, de olykor végtelenül bosszantó és így rengeteg humorforrást adó csodálatos emberi kapcsolatért, amit úgy hívunk, hogy házasság” – mondja Pindroch Csaba. Az előadás egyike azon kevés színpadi produkcióknak, amelyek kortárs magyar szerző műve alapján készültek, bemutatva a mai magyar valóságot. Emellett külön érdekessége a főszereplő színész – Pindroch Csaba – egyszemélyes jelenléte, amely a hagyományos, többszereplős drámákhoz és vígjátékokhoz képest a közönségtől és a színésztől egyaránt fokozottabb figyelmet igényel, ezáltal egyedülálló színházi élményt nyújt. A produkció nem titkoltan utazó színháznak is készült. A minden méretű játszóhelyhez illeszkedő színpadtér és Pindroch Csaba bravúros alakítása lehetővé teszi bármilyen színpadon bármilyen összetételű közönség részére az igazi színházi légkör megteremtését.
"Engedd meg, hogy egy órára kiszakítsalak a világodból, és beszuszakoljalak az enyémbe. A boldog élet titka, hogy tudni kell magadban alkudozni az elvárásokkal.De a legjobb, ha nincsenek. Albániához képest Magyarország is egy Ausztria.Annyira megfordult a világ, hogy negatívnak lenni manapság pozitív..A nevetés a legjobb vakcina. Mikor lesz újra régi a világ? Vagy már sosem? Vajon nevetnek a maszk alatt? Az ott vajon anyám? Vagy a fogorvosom? Te is unod már a koronát. Én is. Nagyon. Lépjünk túl rajta együtt, és beszéljünk valami másról. Például a világról végre."
Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni. Főnökei egy fiatal, ambiciózus kommunikációs szakembert küldenek el hozzá, hogy közösen dolgozzanak ezen a problémán. A tréning azonban különös fordulatot vesz, a valóság körvonalai fokozatosan elmosódnak és végképp összekeveredik az igazság a hazugsággal.
Interaktív táncelőadás gyerekeknek. „Egyszer volt, hol nem volt, a Doboz-tengeren is túl, ahol a Kisdoboz az úr, Dobozvárosban, a Doboz utca 1-es szám alatt állt egy hatalmas nagy ház. Tengernyi lakója ritkán találkozhatott egymással. Többnyire dobozként vagy bedobozolva élték elképesztően izgalmas életüket. Ha ezt a történetet halljátok, azt jelenti, hogy kinyílt a mesedoboz, és hamarosan mindenkivel találkozni fogtok. Ui.: Csokival ne etessétek a dobozokat!!!”Az interaktív táncos előadásnak két szereplője Dányi Viktória és Furulyás Dóra táncművészek. Ők elevenítik meg a Doboz utca 1. lakóit, miközben örökös házmesterként kalauzolják végig a gyerekeket a történeten. A gyerekek az előadás elején egy huszonegy elemből álló hatalmas dobozfalat látnak, amely Rubik Ernő varázslatos zenéjére mágikus módon életre kel. Az egyik doboz véletlenül leesik, ezzel történetünk kezdetét veszi. Megismerkednek Dórával és Vicával, akik a Doboz utca 1-es szám házmesterei.A darab folyamán kiderül, hogy minden egyes doboz egy-egy lakót rejt.Ők Robotdoboz, az Ujj Cirkusz Társulat, a mogorva Törpe, ZümZüm, Kálika, Málika, Kapitány és a meglepetés vendég. A szereplők párbeszédbe elegyednek a gyerekekkel, megszólítják őket, segítségüket kérik. Az interaktív táncelőadás alatt a gyerekek megetetik az éhes dobozokat, segítenek hazatalálni az elveszett Dobozkislánynak, illetve aktívan alakítják a teret: a dobozokból erdőt, folyót, hegyet hoznak létre. Az előadásban nagy hangsúlyt kap a tánc- és bábművészet. Az előadás a gyerekek nyelvén beszél, az óvodás és kisiskolás korú gyermeki gondolkodásnak megfelelően alakul. Az előadásban használt jelmezek, kellékek, zenék olyan ingert biztosítanak, amely nem nő túl a gyermekek fantáziáján, csak segítik kibontakozni azt.Bővebben az előadókról: Dányi Viktória és Furulyás Dóra a hazai kortárstánc-élet aktív résztvevői, mindketten kisgyermekes szülők.2020-ban kezdték meg közös alkotói munkájukat Mothers Back néven. A kollektíva profilja, hogy mindazt a tudást, gondolatot, tapasztalatot, amit gyermeket nevelő művészként szereztek, visszaforgassák művészi munkájukba. Fontosnak tartják, hogy már az óvódás-, kisiskolás korú gyermekek is megismerkedjenek a kortárs táncművészettel, és minőségi kulturális élményekkel gazdagodjanak. Ezzel a misszióval a kortárstánc-élet kissé zárt világát ott kezdik el nyitogatni, ahol minden elkezdődik.
Moliére komédiáiban szókimondóan és szellemesen pellengérre állítja az ember gyarló tulajdonságait. Legtöbb műve - mintha ma íródna – a családon belüli viszályokat, konfliktusokat ábrázolja. Félreértések, félrehallások, félreinformálások kusza és roppant mulatságos útvesztőin át, mindig a fiatalok és mindig a szerelmesek győzedelmeskednek. Moliére A fösvényben egy olyan apáról - Harpagonról - rajzol kíméletlen karikatúrát, aki a pénz imádatában nem ismer se embert, se Istent, józan eszét is elvesztve mindent ennek rendel alá. Az előadás rendezője Szabó Máté, akit a szolnoki közönség régebbi rendezéseiről jól ismer (A szecsuáni jólélek, Sose halunk meg). Harpagon: Jaj, édes pénzem, édes pénzem, drága barátom, megfosztottak tőled, és hogy te nem vagy nekem, oda a támaszom, a vigaszom, oda a boldogságom: végem van, nincs mit keresnem ezen a földön, én nem tudok élni nélküled. Kész, nem bírom tovább: meghalok, meghaltam, eltemettek. Nem akar valaki feltámasztani? Szabó Máté több ízben is megfordult már Szolnokon, játszott 2003-ban az Alföldi Róbert által rendezett Holnap érkezem című darabban, 2005-ben A rózsa neve és az Egy szerelem három éjszaka című produkcióban, majd 2006-ban megrendezte A Szecsuáni jólélek című vígjátékot. Ezután szabadúszó színészként dolgozott, jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház rendezője és művészeti vezetője. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán Szinetár Miklós osztályában végzett. Jean-Baptiste Poquelin, írói és színpadi nevén Molière-ként ismert, drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtője. A társadalom nevelésére irányuló törekvése, racionalizmusa, realizmusa és páratlan komikus vénája Molière-t minden idők egyik legnagyobb vígjátékírójává avatja. Magyarországi megismertetése a 18. sz. végén, a 19. sz. elején indul meg. A Szolnoki Szigligeti Színház színpadán a Fösvény szerepében – a Jászai Mari-díjas Mucsi Zoltán lép színpadra. Mucsi 1979-1995 között a Szolnoki Szigligeti Színháznál segédszínészként kezdte. A Színművészeti Főiskolára többször is jelentkezett, de nem vették fel. 1995-1997 között szabadúszó volt. 1997-ben az akkor alakuló Bárka Színházhoz szerződött, 2002-ben pedig a Krétakör Színház tagja lett. 2003-ban a Kontroll című film miatt hatalmasat nőtt a népszerűsége. Az egyik ellenőrt alakította. Országos ismertséget Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjével szerzett. Több filmben és színdarabban játszik együtt Scherer Péterrel. A tavalyi évadban a Nézőművészeti Kft. Rejtő Jenő Piszkosak és az Eleven éjszaka című darabokban is feltűnt.
“Lassan két évtizede figyelem Thuróczy Szabolcs a (magyar) néplélek ismeretéről tanúskodó alakításait Pintér Béla zseniális darabjaiban: organikus, természetes, bio! Az évek során barátságába is fogadott. Mikor először levittem a bucsuszentlászlói kocsmába, húsz perc kellett neki, hogy autentikus szereplőjévé váljon a “kolorlokálnak” Helyi kőművesekkel biliárdozott hosszan, akik észre sem vették, hogy idegen. Aztán írtam egy kocsmaregény-félét és ebből készül most egy monodráma Szabolcs főszereplésével. Keresztes Tamás, kiváló színművészünk, nem mellesleg Gogol: Egy őrült naplójának káprázatos előadója lesz a darab rendezője. A dramaturgia vastörvényeit pedig a nagyszerű Enyedi Éva érvényesíti majd magas színvonalon.” (Bödőcs Tibor) A szerző többször is nyilatkozta, hogy “Thuróczy Szabolcs hangján szól a fejében Oszkár”. Végre eljött az idő, hogy a nézők is meghallgathassák, hogyan. Kocsmaária egy levegővel. Sok nevetéssel, sírással. Oszkár néhol nosztalgikusan költői, néhol sokkolóan ismerős és karcos világa Keresztes Tamás rendezésében elevenedik meg a szemünk előtt.
A Liliom Produkció előadása. “Kihalnak-e a pingvinek a vakutól? Stílusos-e műanyag evőeszközt lopni a Csendes-óceán felett? De legfőképp: milyen lehet egy legkevésbé sem hétköznapi anya lányaként felnőni? Az Anyám az őrületbe kerget, Tallós Rita és Barbinek Paula kétszemélyes előadói estje igazi bátor kísérlet, mely megteremti saját színpadi műfaját. A stand up comedy vagány humora keveredik a társalgási színdarabok frappáns replikáival és a családi drámák szívszorító személyességével. “Ez a darab az anya-lánya kapcsolatról szól. Arról a harcról, ahogy egy lány meg akar felelni, vagy nem akar megfelelni, ahogy szeretne, és mégsem szeretne hasonlítani az anyjára.” A Liliom Produkció legújabb darabjában a színészek saját élettörténetüket fűzik össze az amerikai Sue Fabisch által írt szórakoztató, önéletrajzi ihletésű szöveggel, mindezt sok-sok humorral és kedvességgel fűszerezve. Ahogy Tallós Rita fogalmaz: “Úgy gondolom, ezt a vígjátékot szeretni fogja a közönség, hiszen megint egy olyan tabutémához nyúltunk, ami hiányzik a színházak palettájáról, és mindenkit megérint.”
„Nincsen nékem, csinos frakkom”, … veszi nyakába a világot Áron a szegénylegény. A varázskrajcár azonban, amit egy öregembertől kapott, felruházza őt, hogy ha helyén van az esze, szerencsésen helyt tud állni. Nem csoda hát, hogy a repülő kastély királykisasszonya Jázmin, rögtön beleszeret. Hiába nem akarja király apja egy ágrólszakadthoz adni a lányát, Áron a Táltos és a varázskrajcár segítségével legyőzi Tündér Böskét és lakodalmat ülhet Jázminnal. Játszó személyek: Mladoniczki Dávid, Balázsi István, Benedek Gyula, Valkó Mester Nikolett, Zanotta Veronika.