Nem kevesebb mint 83 millió előfizető nézte meg a Six Underground című, fekete humorú, látványos akciófilmet.
De ne aggódjunk, nem őrült meg. Ez csupán egy meglepetéskisfilmje sztorija, ami most került fel a Netflixre.
Összeszedtünk tíz, igazán érdekesnek ígérkező saját gyártású szériát, amit a közeljövőben vagy még 2020 folyamán megnézhetünk a streamelős szolgáltatónál.
Steven Moffat utoljára verte át a nézőket, legalábbis, ha maradtak még, akik ezután is bedőlnek neki. A minisorozat kritikája spoilerekkel – már csak azért is, hogy ne kelljen megnézni, nem érdemes.
34 jelölésből mindössze kettőt tudott díjra váltani a streamelős óriás, míg a Volt egyszer egy… Hollywood három trófeával lett gazdagabb.
A streamelős óriáscég nyilvánosságra hozta, mely tartalmaikat nézték a legtöbben 2019-ben. Sok ismerős címet fog találni az is, akinek nincs Netflix előfizetése.
Körbenéztünk a két legnagyobb streamszolgáltató kínálatában, hogy mit érdemes nézni a megmaradt, kicsit száraz bejglicsücskök majszolása közben.
A legnevesebb filmes szaklap, a Variety szerint olyan rengeteg jó széria készült a 2010-es években, hogy tízes helyett TOP25-ös listát állítottak össze.
Henry Cavill igen meggyőző Ríviai Geralt, de aki azt várja a Witchertől, hogy ez lesz „az új Trónok harca”, könnyen csalódhat.
A streamelős óriás állítólag egymillió feliratkozót vesztett a nagy rivális, a Disney+ múlt havi indulása óta.
Az egykori Superman kényelmesen üldögélve olvas fel Andrzej Sapkowski Az utolsó kívánság című regényéből.
Nehéz kérdés a hatalomátvétel a Vatikánban, hiszen nem csak egy nagy tiszteletnek örvendő hivatalról van szó, de világnézeti paradigmaváltásról is - és ezt az Anthony Hopkins-Jonathan Pryce páros teszi számunkra is érthetővé.
Összesen 34 nominációjukkal minden más szórakoztatóipari cégnél többet zsebeltek be: a mozis és tévés kategóriákat is dominálják a Netflix gyártotta alkotások.
A mezei nézőknek még december 20-ig várniuk kell a hazánkban forgatott The Witcher netflixes premierjéig, de a kritikusok már láthatták a fantasysorozatot – és el vannak ragadtatva tőle.
A Marvel legfőbb kritikusa még ki sem pihenhette igazán Az ír fáradalmait, máris elmerül a hetvenes évek New Yorkjának zenei világában.
Akárcsak a rendező, Noah Baumbach, Johansson és Driver is terápiás jelleggel készített el egy nagyon szerethető, és csak egy kicsit elszomorító válási történetet. Lehettek volna keményebbek is, szerencsére nem voltak azok.