Mármint tulipánhagymával, amiért annak idején egy házat is lehetett venni, aminek okát ma már nehéz értelmezni. Ahogy ezt a filmet sem könnyű megérteni, és nem azért, mert bonyolult.
Egyszerre lesz folytatás és előzményfilm, most keresik hozzá a fiatal John McClane-t alakító színészt.
A jól ismert bibliai történetet dolgozza fel a magyar-izraeli koprodukcióban készült új, egész estés rajzfilm, amelynek animációs rendezőjével, Pálfi Zsolttal beszélgettünk a produkció születéséről, az ő szerepéről és magáról Salamonról.
A Bohemian Rhapsody című, a Queen néhai frontemberéről szóló film leszerződtette az egyik legfontosabb karaktert, Freddie Mercury barátját.
A művészfilmekben valaki mindig hazatér, hogy akaratlanul is szembenézhessen a múltjával, és ehhez néha elég 8500 euro és pár underground zenész. Meg a holland filmakadémia.
A horrorfilmekben vállalt szerepekkel együtt a színészeknek vállalniuk kell azt is, hogy lelkileg egy kissé megviselődnek. Kiváltképp a looper.com által összegyűjtött példákban szereplőknek.
Az elmaradt sajtónapért különös performansszal kárpótolta az újságírókat Reisz Gábor és új filmjének stábja; a legfontosabb helyszínen játszottak el élőben mozzanatokat a Rossz versekből.
Bár a film úgy is működik, mint egy jó skandináv krimi, valójában egy tipikusan közel-keleti történetet látunk, amely az egyiptomi forradalommal párhuzamosan bontakozik ki.
A színházról jó filmet csinálni, hiszen adja magát a téma, a tömény művészet és a túltengő ripacskodás egy összezárt közösségen belül, de mit kezd ezzel egy fiatal elsőfilmes?
381 millió dollárral két hét alatt minden R-kategóriás filmet lenyomott. Már csak Az ördögűző van hátra.
Hogyan lett a világ legnagyobb birodalma uralkodójának bizalmasa és lelki tanácsadója egy egyszerű indiai hivatalnok? Hát egy széles mosollyal és egy apró csókkal a királynő cipőjének orrára!
Egy csapat tini Dwayne Johnson és Jack Black alakjában csöppen bele egy halálosan veszélyes, dzsungeles videojátékba.