A film, amiben az egész világ felfigyelt a szomorú lovas kislányt játszó Scarlett Johanssonra. Most nemcsak újranézheted Robert Redford rendezését, de összeállításunkból meg is tudhatsz róla mindent, amit érdemes.
Kevin Costner két Oscar-díjat is kapott érte, ez volt a rendezői bemutatkozása és nagyon sok saját pénzt tett a filmbe a kasszasiker reményében.
Hátborzongatóan jó film, csodálatos színészi alakításokkal. Akár újranézed a napokban, akár nem, most (majdnem) mindent megtudhatsz Taylor Hackford Al Pacino, Keanu Reeves és Charlize Theron főszereplésével készült alkotásáról!
Ha azt akarjuk, hogy megint megszakadjon a szívünk, akár újra is nézhetjük a napokban Tom Cruise egyik első nagy sikerét. Ha nem, ezeket az érdekességeket akkor is érdemes elolvasni róla!
1995. április 7-én mutatták be az amerikai mozik Will Smith egyik első sikerfilmjét, az akciópápa, Michael Bay rendezésében. Fogadjunk, hogy tudunk róla újdonságot mondani!
Christopher Nolan zseniális alkotását bármikor jó ötlet újranézni – ezt a napokban többször is megtehetjük. Ennek örömére összeszedtünk nektek egy tucatnyi érdekességet a film forgatásáról.
A valóban létező kegyetlen gyilkos, Hasfelmetsző Jack története, ahogy a Hughes fivérek elképzelték, Johnny Depp-pel és Heather Grahammel a főszerepben. Íme tíz érdekesség, amit biztos nem hallottál még a filmről!
Ki mondta, hogy egy remake nem lehet jó? Pláne ennyi sztárral! Akár újranézed a napokban Steven Soderbergh nagyágyúkkal (George Clooney, Brad Pitt, Julia Roberts, Matt Damon) telepakolt filmjét, akár nem, ezt a tíz érdekességet mindenképpen érdemes elolvasni róla.
A film, ami Emma Thompsonnak forgatókönyvírói Oscar-díjat, Kate Winsletnek pedig nagy áttörést hozott. Tudj meg még sok érdekességet erről a kosztümös kedvencről cikkünkből!
A Coen fivérek remekművét nemcsak újranézni érdemes, hanem elolvasni a forgatásáról ezt a tíz érdekességet, amit összegyűjtöttünk a számotokra.
Ma 69 éves a pályáját gyerekszínészként kezdő Kurt Russell, aki nem is akart színész lenni, aki a 80-as évek egyik legnagyobb akciósztárja lett és akit annyi minden köt Elvis Presley-hez.
A film, aminek a kedvéért Christian Bale csontvázzá fogyott – de ennek részleteit leszámítva is szolgálhatunk érdekességekkel A gépészről. Érdemes elolvasni, akár újranézed a művet a napokban a tévében, akár nem!
Igaz, csak két szobrot vihetett haza, de eddig egymás után öt évtizedben volt Oscar-jelölt Sir Michael Caine, aki ma 87 éves, és akiről összeszedtünk egy rakás érdekességet.
Baz Luhrmann 2013-as filmjében olyan sztárok szerepelnek, mint Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire vagy Carey Mulligan. Tudj meg még többet A nagy Gatsbyről cikkünkből!
A komédiák újranézése mellé mi mindenképpen ajánljuk ennek a tucatnyi bizarr ténynek és érdekességnek az áttanulmányozását is, amiket összeszedtünk a forgatásról.
Peter Gallagher hosszú és kifejezetten szórakoztató interjút adott a Vulture-nek, amiben sok egyéb mellett legendás szemöldökéről beszélt a legtöbbet.
Jim Carrey első komoly szerepe a mai napig emlékezetes, és talán aktuálisabb, mint valaha. Most nemcsak újranézhetjük ezt az immár klasszikussá vált alkotást, de tíz érdekességet is megtudhatunk róla a kulisszák mögül.