Tudj meg mindent, amit érdemes, Johnny Depp egyik legizgalmasabb filmjéről azokból a daliás időkből, amikor még nem írta ki magát Hollywoodból.
Szerencsére mindegyiket meg lehet válaszolni, részben maguk a filmek, részben az alkotók sűrű nyilatkozatai alapján.
Futballistának nem volt elég tehetséges, pankrátorként legenda lett, mostanra pedig a lábai előtt hever Hollywood. Íme 8 dolog, amit nem tudtál róla!
A vörös sárkányra először Sir Anthony Hopkins, Edward Norton, Ralph Fiennes és Philip Seymour Hoffman is nemet mondott.
A postás mindig kétszer csenget szexjelenete olyan meggyőző volt, hogy élesnek hitték a nézők. Jack Nicholson és Jessica Lange persze cáfolt. Mutatjuk a további érdekességeket James M. Cain regényének második amerikai adaptációjáról.
Bár Barbra Streisand és Walter Matthau ki nem állhatták egymást a forgatáson, ez az 1969-es musical végül három Oscar-díjat is nyert. De a világ első VHS-kazettájára is a Hello, Dolly! került rá.
Patrick Swayze női rajongói komoly fennakadásokat okoztak a forgatáson. Maga a sztár pedig olyan súlyosan megsérült a folyóparti félmeztelen bunyóban, hogy emiatt bukta a Predator 2-t...
Fekete komédia Robert Zemeckis rendezésében, Meryl Streep, Goldie Hawn és Bruce Willis főszereplésével. Hát persze, hogy jöhet! És hozzá tíz érdekesség?
A fura balesete után a nők gondolataiban olvasó Mel Gibsont egyszerűen nem tudjuk nem szeretni. Legfőbb ideje volt hát, hogy összegyűjtsünk a filmről néhány érdekességet.
Bár a szőrszálhasogató bakivadászok 28 éve nem tudnak napirendre térni afölött, hogyan ragasztotta vissza Andy Dufresne az ominózus Rita Hayworth-plakátot, A remény rabjai a mai napig a legnagyobb közönségkedvencek egyike.
A brit EastEnders mintájára készült teleregény eredetileg Szőlő utca munkacímen futott, Mágenheim Ádám tévészerelő, Vágási Feri háromgyerekes apuka volt benne. Egyesek szerint Bujtor István miatt szűnt meg, mások úgy vélik, az 1997-ben elinduló RTL Klub és a TV2 ásták meg a Szomszédok sírját.
Gyermekkorunk egyik megkerülhetetlen kedvence egy komplett generációval szerettette meg az autófényezést és a kerítésfestést. Ugyanis a célközönség zokszó nélkül elhitte, hogy ezek által elsajátíthatja a karate alapjait.
11 éve indult a George R.R. Martin (befejezetlen) regényciklusa alapján készült sorozat. Bár a végét szeretnénk feledni, azért jó ideig megérdemelte a népszerűségét.
Julia Roberts csak úgy vállalta a főszerepet, ha a családja is Bali szigetére utazhat a forgatás idejére. A hindu vallási vezetők, az olasz focidrukkerek és az eredeti Ízek, imák, szerelmek-könyv rajongói is kiakadtak a filmen.
Már 2011-ben gondoltak arra, hogy filmet kellene forgatni J. K. Rowling mókás szörnyhatározójából. Trilógiának indult, de végül öt filmig meg sem áll a franchise.
A PORT.hu olvasói nagyon szeretik ezt a romantikus drámát, így biztos sokan örülnek, hogy megint műsorra tűzte a tévé, amely alkalomból összeszedtünk róla tíz érdekességet.
Izmos férfitestek a képernyőn, a filmről szóló érdekességek cikkünkben. Minden, amit tudni akartál Steven Soderbergh és Channing Tatum férfisztriptízes életrajzi drámájáról.
Hatvanhárom éve, hogy bemutatták ezt a csodálatos vígjátékklasszikust, amit a PORT olvasói is imádnak. Legfőbb ideje volt hát, hogy összegyűjtsünk róla pár érdekességet.