Noel Gallagher és Liam Gallagher 15 évnyi mosolyszünet után kibékültek, 2025-ben nagy-britanniai turnéra készülnek.
A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját.
Korábbi gyűjtésünk után következzék öt újabb hazai dalszövegrészlet, mely az Amnesty International hatáskörébe tartozik.
Következzék néhány hazai előadóművész, aki meghagyta az angoltudást és szövegtanulást a hanyatló nyugat ópiumának.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2024/2025-ös évadban is felejthetetlen zenei élményeket kínál. Az együttműködés talán a Pászti bérlet koncertjein a leginkább kézzelfogható.
Az Egy nehéz nap éjszakáját 1964-ben mutatták be a mozik, de hiába fekete-fehér, hiába több mint félévszázados, még mindig az egyik legszórakoztatóbb zenés film, ami valaha készült.
Eredetileg Sacha Baron Cohen lett volna Freddie Mercury, de Brian Mayék megfúrták az ötletet. A végleges főszereplő, Rami Malek viszont egy olyan tárgyat lopott el a forgatásról, hogy eldobod az agyad!
Következzék öt magyar előadó, aki a hiperinfláció és a gazdasági világválság idején is Elon Musk önfeledségével lóbálja bankkártyáját.
Vajon mit alkot majd az egykor nonstop szerelmi bánattól gyötört Halsey, aki beintett a vattacukor-popnak?
Idén 30. alkalommal lépünk át az immár ikonikusnak számító K-hídon a Szabadság Szigetére, ahol 50 helyszínen 1000-nél is több program vár mindenkit a műfaji sokszínűség jegyében, köztük Kylie Minogue, Liam Gallagher, Martin Garrix vagy Sam Smith, de újra lesz Nagy Utcaszínház és a mindig fantasztikus Cirque du Sziget, sőt idén az egyik tusolóblokkban is szól majd a zene.
A Fesztiválzenekar ukrán, orosz, izraeli és palesztin vendégművészekkel ad ingyenes koncertet a Hősök terén.
Most jelent meg az új zenei albuma, finanszírozót keres a Snootworld című animációs filmjéhez, de stresszes filmforgatást már nem akar bevállalni a krónikus tüdőtágulata miatt.
Balatoni Retroláz izzítja fel a siófoki Plázs homokos placcát augusztus 10-én, olyan világsztárokkal, mint Master Blaster (Dj set), vagy Dr Alban, de a legnagyobb hazai retroikonok is sorra érkeznek majd a Balaton nagyszínpadára. Persze már pénteken is érdemes ellátogatni a Plázsra, hiszen a Metzker & Friends is tartogat még meglepetéseket, valamint a szezon utolsó Plázs x Bahart partyhajója is vízre száll.
Persze ezt azok a rajongók mondják, akik teljesen bepörögtek a Complete Unknown című Bob Dylan-film előzetesétől.
Az Al Pacino által játszott John Milton vagy Robert De Niro Louis Cyphre-je maga volt a megtestesült szívjóság ahhoz képest, ahogy a hazai mulatósslágerek vázolták fel a Patást. Következzék néhány különösen elvetemült asszony- és anyóskarakter a mulatósuniverzumból!
2024. augusztus 8-án - a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban idén már hat ország 15 helyszíne vesz részt és 50 zenekar fellépésre kerül sor itthon és külföldön Rostás Mihály „Mazsi” (a Lakatos Mónika és a Romengo és a MazsiMó – GipsyMó zenekarok alapítója és zenekarvezetője) kezdeményezésére.