Betört a valóság a realitybe: először éjszakai vihar pusztított a versenyzők szigetén, majd olyan hatalmas tájfun közeledett, hogy evakuálni kellett őket.
A korábbi megható rövidfilmek helyett a jelek szerint ebben az évben valami szokatlannal akartak előrukkolni – vegyes a végeredmény.
A kényszerbeteg magánnyomozó újabb és a jelek szerint utolsó kalandjáról szóló Mr. Monk’s Last Case: A Monk Movie (Mr. Monk utolsó esete: Egy Monk-mozi) december 8-án kerül fel a Peacockra.
A színészszakszervezet és a stúdiók között kötött kísérleti megállapodás a július óta tartó sztrájknak vetett véget.
Shannon Lee továbbra sem érti, Quentin Tarantino miért döntött úgy, hogy az apját „arrogáns seggfejnek” ábrázolja a Volt egyszer egy... Hollywoodban.
A védett létesítmény a Helmeczy Dorottya-Kálomista Gábor producerpáros gyártásában, a honvédelmi miniszter ajánlásával készül 865 millió forintból.
Változtatásokat kér a sztár a párizsi Musée Grévin viaszmúzeumban kiállított szobrán, miután egy komikus szanaszét alázta a viaszbábot.
Az énekesnő The Eras Tour című koncertfilmje még a Megfojtott virágok című Scorsese-opust is lenyomta az észak-amerikai jegybevételi toplistán, pedig azt is zabálják a népek.
A Daily Mail nyilvánosságra hozta, milyen hatalmasat játszott a Szerelmünk lapjai című romantikus film női főszerepére kiírt meghallgatáson.
Úgy tűnik, ez az egykori NFL-játékos nem hallott még a kultrendezőről. Egy betű hiányzott csak QT nevéből, mégsem találta ki.