Robert De Niro a Megalopolis premierjén üzent a volt amerikai elnöknek és persze az amerikai népnek, párhuzamot vonva a film tartalma és a Donald Trump személyében fenyegető jövő között.
A kubai származású színésznő Ron Howard új filmjének a főszereplője, egy olyan nőt alakít, aki több szeretőt tart, és egy nagyon furcsa jelenettel gyűlt meg a gondja a forgatáson.
Így nyilatkozott Pulai Imre olimpiai bajnok kenus edzőjeként. Pulai is ringbe lép az RTL-en a Sztárboxban.
A sztár az Oscar-gálán lépett fel Ádám-kosztümben, és most kiderült, nem csak eljátszotta, hogy zavarban van.
A két híresség az 1997-es Istent játszva című filmben játszott együtt. Duchovny saját bevallása szerint ő már akkor tudta, hogy „egy igazi sztár van születőben”.
Kate Winslet nosztalgiázott egy kicsit, miután újranézették vele a film egyik legikonikusabb képsorát.
Hallott olyan dolgokat a 2. rész történetéről, ami nem tetszett neki. Közben érkeztek fotók Paul Mescal karakteréről is.
Nem egy szerep elutasításáról vagy pont, hogy elvállalásáról van szó, hanem egy összetettebb dologról…
Az 58 éves skót ügyvédnő több mindenben is a szöges ellentétét állítja annak, mint amit az általa zaklatott Richard Gadd a Netflix sikersorozatában ábrázolt.