Téma: A Viszkis

MadDogs 2018 nov. 19. - 21:14:04
(196/256)
Az első fele egészen jól sikerült, erős hangulata van. A felénél kezdtem belelkesülni, hogy végre egy jó magyar film! A zene mintha egy másik, jobb filmhez készült volna: már-már elhiteti velünk, hogy itt még egy kisebb csoda is történhet, de aztán elkezd nyílni az olló, esni a színvonal. Sajnos a sztori eleve nem elég nagyívű ahhoz, hogy ez ne történjen meg.

A befejezés esetlen, és persze nincs katarzis. Az utóbbi persze nem elvárható ebben az esetben, de azért be lehetett volna ügyesebben, egy pillanatnyi csúcsponton befejezni. Ott kellett volna vége lennie, hogy a nyomozó látja a rohanó kommandósokat, káromkodik egy isteneset, aztán egy dobbanással véget ér a film. Szerintem. Utána pedig jöhet a szöveges kiírás, hogy mi lett végül a sorsa. Valahol ezt a rendező is érezte, mert ezen a tájékon téblábol, érdemben már semmit nem tesz hozzá, de zavarában még 3-4 percen keresztül, különböző módszerekkel próbálja elkenni a végét, ami így tényleg olyan is lesz. Még az archív felvételeket valamennyire megértem, de azok a stáblista alatt is futhattak volna, ha annyira fontosak.

Az autós jelenet nem győzött meg, de az MZ-s motoros jelenet nagyon tetszett, izgalmas volt és egy kicsit vicces is, tökéletesen megtalálta az arányokat a hihetőség és látványosság között. Mondjuk ezt a jelenetet sem kell túl sokat nézegetni, mert akkor már feltűnnek a hiányosságok.

A hangkeverés, mint oly gyakran a magyar filmeknél, most is minősíthetetlen. Amikor a dialógusoknak kellemes a hangereje, a zene fülsértően hangos. Köszönjük ezt századszorra is.

Nagyjából ez a maximum, amire egy hazai film képes, ezt a küszöböt egy tisztán magyar produkcióval valamiért nem tudjuk átlépni.

A női lelkivilág hiteles ábrázolásáért piros pont.

6.5 / 10
sexykex 2018 nov. 19. - 09:40:15
(195/256)
Antal Nimród leggyengébb filmje. Egy pillanatig se rágicsáltam a körmöm az izgalomtól és a Viszkis által (vagy a forgatókönyvíró által) előadott, (kiagyalt) indoklást is hazugnak találtam. Inkább ott van a kutya elhantolva, hogy aki már gyerekkorában rendszeresen lop, az előrevetít némi disszociális személyiségzavart.
Ettől persze még lehetett volna más a film, nem ez a tipikusan magyar, szocreált idéző, Kántoros beütésű unalmasan szürke. Így talán hiteles lett, de én feltétlenül többet reméltem tőle.
kalapacsfej 2018 nov. 03. - 11:35:18
(194/256)
Ez most nem értem...
Most akkor a rendőrök végül rájöttek, hogy a belső ügyosztályosok megszívatták őket?
tortura 2018 okt. 24. - 16:55:29 Előzmény Quantumleap
(193/256)
Nagyjából egyetértek. Én sem gondolom, hogy sztárt kéne csinálni belőle, a film célja sem ez. Nem is teszi.
Szerintem Ambrus Attila is van ma már annyira értelmes, hogy megbánta az egészet. Ha visszagondol, a felnőtt élete felét gyakorlatilag börtönben töltötte.
Ha újrakezdené, biztos vagy benne, hogy más utat járna, máshol keresné az adrenalint.
Én pl. úgy vagyok vele, hogy nekem semmi de semmi nem érné meg a börtönt. (Mondjuk ebben az a rossz, hogy sokan vissza is élnek ezzel)
10/10
Nótárius 2018 okt. 16. - 21:48:18 10/10
(192/256)
Ez egy "A"-kategóriás (!), párját ritkítóan világszínvonalú magyar akciófilm! Megtörtént tényalapú eseménysor; hiteles karakterek, párbeszédek és akciók, kortörténeti hazai környezetben! Igényesen érzékletes operatőri megvalósítás és hozzáillőn nagyszerű, szuggesztív
zene! Az is jól mutatja e film erős hatását, hogy a történet sok részletének és végkifejletének ismeretében is végig feszültségteli, izgalmas! A sok kiváló alakítás mellett, külön elismerést érdemel, az eddig általam ismeretlen Szalay Bence, szinte eszköztelenül is tökéletes, szerepébe lényegülése!
Morálisan és főleg büntetőjogilag nem menti az fel a bűnelkövetőt, ha akár az ő szemszögéből is, a megértést segítve, megismerjük tettének pszichológiai hátterét, előzményi mozgatórugóit. Szétválik tehát az adott deviancia megítélésének morális és pszichológiai oldala. Nagyon helyesen, ez a film sem áll a bűnöző oldalára, de mindent megtesz, hogy megértsük.
7/10
Midnight67 2018 okt. 15. - 00:09:56 7/10
(191/256)
:) :)
Pedig azért akkoriban a Skoda 120-as még nem volt ritkaság (1990 környékén)...
7/10
Midnight67 2018 okt. 13. - 22:19:08 7/10
(190/256)
Bocs, ez ugyan nem a filmről szól, de most jutott eszembe:
Életemben háromszor állítottak meg úgy, hogy kinyittatták velem a csomagtartót is (pedig kb. 30 évet vezettem). Ebből egyszer az osztrák határnál, amikor is a Skodában hátul keresték a csomagtartót... A másodiknál akkor, amikor a wiszkist keresték...
7/10
Midnight67 2018 okt. 13. - 22:09:54 7/10 Előzmény lcd30
(189/256)
Meg a medve, és az sincs ebben a filmben..:)
2/10
lcd30 2018 okt. 13. - 18:22:05 2/10
(188/256)
Ez mind igaz, de az erdélyiekre a szilvapálesz jellemző.
7/10
Midnight67 2018 okt. 13. - 18:16:09 7/10 Előzmény lcd30
(187/256)
Ráadásul én úgy láttam (lehet, hogy rosszul), hogy eleinte Vodkát ivott, és ha emlékeim és szemeim nem csalnak, talán Royalt. Csak később tért át a whiskire.
2/10
lcd30 2018 okt. 13. - 17:17:01 2/10
(186/256)
Egy erdélyi f@szagyerek nem whiskit iszik, hanem szilvapálinkát!
A film értékelése "2"
3/10
Quantumleap 2018 okt. 13. - 15:11:36 3/10
(185/256)
Lényeg, ami lényeg, hogy a film topikjainak hozzászólásainál csak úgy burjánzik a magyar képmutató szenteskedés. Sokadjára kérdem, az olyan igaz történeten alapuló filmek, mint a Nagymenők, Casino, Kapj el ha tudsz, Wall Street farkasa topikjai miért nincsenek tele szenteskedésekkel, meg moralizálgatásokkal? Hisz ott a központi figurák sokkal nagyobb kárt csináltak, mint a Viszkis. Azért, mert amerikaiak? Nem elfogadható érv, a bűn ott is ugyanúgy bűn. Azt sem lehet mondani, hogy ezek a filmek az IRL szereplők halála után készültek, mind éltek és virultak a létrejöttükkor, ketten még most is.
3/10
Quantumleap 2018 okt. 13. - 15:06:48 3/10
(184/256)
Ja persze. Majd az 50 éves Ambrust próbálták volna 20-30 évesre maszkírozni. Kicsit se lett volna gagyi.
3/10
Quantumleap 2018 okt. 13. - 15:05:19 3/10 Előzmény tortura
(183/256)
A valóságban 3 tettestársa is volt, de a filmben egy karakterré gyúrták őket. Az, aki a csapattársa volt, azt hiszem Németben van, mert nem hajlandó leülni valamit, amit szerinte jogtalanul akarnak ráverni.
seberla 2018 okt. 13. - 14:44:09
(182/256)
A bűnügyi filmek miatt azért nem kapok infarktust, sőt tudok rendesen drukkolni hogy irtsák a férgesét, de az életben is alapból gyűlölöm a bűnözőket.
tortura 2018 okt. 13. - 14:33:51 Előzmény Quantumleap
(181/256)
Arra a srácra gondoltam, aki a filmben a partnere volt a rablásoknál, szintén jégkorongos. A bánat se tudja a nevét.
tortura 2018 okt. 13. - 14:30:56 Előzmény Hegyirabló
(180/256)
Igen. Bár úgy tudom, a bankoknak kell legyen biztosításuk erre az esetre.
seberla 2018 okt. 10. - 13:44:32 Előzmény Hegyirabló
(179/256)
bizony! egyetértek! ráadásul nem kellene szentet csinálni ebből a @arkupac bűnözőből!
tudom, leülte a büntit, de a bűnöző az bűnöző marad örökre. Soha senki nem fogja másként nevezni, mint a "viszkis" a bankrabló.
Rebbeka 2018 okt. 08. - 22:11:53 Előzmény southwind
(178/256)
Ez a hozzaszolas 10/10 :D szerintem is nezhetetlen.
8/10
olahmiki1959 2018 okt. 08. - 08:18:16 8/10
(177/256)
Kifejezetten jó, elgondolkodtató, egyben szórakoztató film volt.
Szalay Bence teljesen hitelesen hozta a Viszkis figuráját, Schneider Zoltán, mint kihallgató-nyomozótiszt, egyszerre volt intelligensen bunkó és fenyegető, az akciójelenetek - a szökés a börtönből, valamint az autós és a motoros üldözés - kifejezetten izgalmasan, profin, látványosan voltak megcsinálva, pláne magyar viszonyok között.
Ne felejtsük el, Antal Nimród rendező neve ma már garanciát jelent egy bizonyos a színvonalra, rossz munkát nem ad ki a kezéből.
Az a poén pedig, hogy az igazi Viszkist, Ambrus Attilát 3 másodperc erejéig beletették a filmbe, igazi telitalálat!
Talán egyedül a rendőrségi kihallgatás telefonkönyves brutalitása hökkentett meg kissé, ott el is gondolkodtam, hogy ez nem csak egy hatásvadász jelenet volt-e...
Nem tudom...
De a film összességében tetszett.