Huszonnyolc évvel ezelőtt felfoghatatlan dolog történt az autós gyorsasági világbajnoki sorozatban. Egyetlen hétvégén két pilóta veszítette életét ugyanazon a versenypályán.
Emlékszem 1994. május elsején egy margitszigeti sportnap végén éppen pakoltuk össze az eszközeinket, amikor a furgon rádiója bemondta, hogy Imolában halálos versenybalesetet szenvedett Ayrton Senna. Letaglózó volt a hír és ahogy lenni szokott, nem hittünk a fülünknek és nem akartuk elhinni, elfogadni…
A rajtnál Pedro Lamy nem vette észre, hogy a finn JJ Lehto Benettonja lefulladt, és nekiütközött. A biztonsági autó ekkor bement a pályára, és több körön át vezette mezőnyt, amíg eltakarították a roncsokat. Miután a biztonsági autó elhagyta a pályát, Senna és Michael Schumacher kezdtek elszakadni a mezőnytől.
A hatodik körben a versenyt vezető Senna a Tamburello-kanyart nem tudta bevenni, egyenesen a betonfalnak ütközött
A baleset után egy pillanatra látni lehetett, ahogyan a sárga sisak félrebillen. Sokan fellélegeztek, hogy a brazil pilóta még él, azonban többet már nem mozdult. Voltak, akik már ekkor a legrosszabbra számítottak, és ez csak fokozódott, amikor elszállítása után vérnyomok voltak a kavicságyon.
A brazil pilóta halálát nem az ütközés, hanem a jobb szemébe fúródó, a kerékkel együtt leszakadt felfüggesztés-rúd okozta, megtalálva a sisak és a rostély közötti néhány milliméteres rést.
A versenyt hosszú időre megszakították, a pilótát helikopterrel szállították a bolognai kórházba.
Ayrton Senna hivatalosan 1994. május 1-én 18 óra 40 perckor halt meg.
Persze Ayrton Senna tragikus balesetéről mindenki tud, ám egy nappal korábban mindössze harmadik F1-es edzésén az osztrák Roland Ratzenberger lelte halálát Imolában. Míg az egész világ gyászolta Sennát, Ratzenberger temetésére csak öt pilóta: Jack Brabham, Johnny Herbert, Heinz-Harald Frentzen, Karl Wendlinger és Gerhard Berger ment el.
Ami igazán felfoghatatlan, hogy az április 30-i szombati edzésbaleset ezúttal valóban rossz ómen volt vasárnapra. Sőt, utólag kiderült, hogy Ayrton Senna, aki nem volt vakmerő, maga is a biztonsági körülményeket hiányolta, sőt a brazil pilóta fontolgatta, hogy nem áll rajthoz.
A háromszoros világbajnok Ayrton Senna 161 futamon indult el, ebből 41-et nyert meg, 65 első rajtkockát szerzett és 19 versenyen futotta meg a leggyorsabb kört.
A Forma-1 hőskorában mindennaposak voltak a súlyos balesetek
Az első áldozat a brit Cameron Earl volt, aki 1952-ben egy tesztelés során veszítette életét. Az első halálos versenybaleset 1955-ben következett be Pau-ban, ahol a 2,76 km hosszú versenypályán 110 kört tettek meg a versenyzők.
Mario Alborghetti egy Maseratival a 19. körben szenvedett halálos balesetet. A Forma-1-ben debütáló olasz pilóta állítólag egy kanyarban fékezés helyett a gázra lépett és így csapódott bele a szalmabálákba. Néhány néző is megsérült, míg Alborghetti súlyos fej- és mellkas sérüléseket szenvedett. Ez a hosszútávú verseny ún. “non-championship” viadal volt, azaz nem volt része a Formula One szezonnak.
1950 és 1960 között az Indianapolis 500-as versenyeken is indultak F1-es pilóták, az amerikai Kurtis Kraft autókkal versenyzők közül öt amerikai versenyző halt meg az Indianapolis Motor Speedway-n.
Az ominózus reimsi eset
1958-ban a Reims-ben megrendezett Francia Nagydíjon egy Ferrari 246-ossal Luigi Musso a rajtrács második pozícióját szerezte meg a kvalifikáción. Musso a verseny 9. körében a Muizon-hajtűkanyarban belehajtott az árokba, súlyos sérülései következtében másnap hunyt el a pálya melletti kórházban.
Ami igazán tragikus ezzel a versennyel kapcsolatban, hogy a rajtrácsra felálló 21 versenyző közül a következő három évben még hatan szenvedtek halálos balesetet. Augusztusban Peter Collins (Ferrari) hunyt el a Német Nagydíjon, majd Marokkóban Stuart Lewis-Evans (Vanwall) halt meg versenybalesetben.
Jean Behra, aki kilencszer állt F1-es dobogón 1959-ben a Német Nagydíj előtt egy Forma-2-es Porsche RSk-val szenvedett halálos balesetet az nyugat-berlini AVUS versenypályán, ami lényegében két autópálya egyenes volt egy-egy visszafordítóval. Harry Schell 1960-ban a BRDC International Trophy-n halt meg, míg a hatodik áldozat Wolfgang vons Trips (Ferrari) az 1961-es Olasz Nagydíjpn veszítette el életét.
A Monzában a pole pozíciót megszerző német pilóta a verseny első körében a Parabolicában elveszítette uralmát a Ferrari felett, átszakította a szalagkorlátot és a nézők közé vágódott. Óriási tragédia történt, 15 néző és Wolfgang vons Trips halt meg a balesetben. A versenyt nem szakították meg, mert féltek attól, hogy a pályáról távozó nézők akadályoznák a tömegbaleset sérültjeinek elszállítását, ellátását.
Autódromo Hermanos Rodríguez
1962-ben a a mexikóvárosi Magdalena Mixhuca versenypályán rendezték meg a Mexikói Nagydíjat, az edzésen szenvedett halálos balesetet Ricardo Rodríguez, aki abban az évben a 100 körös Pau Grand Prix-n még egy Ferrarival a második helyen végzett a francia Maurice Trintignant (Lotus-Climax) mögött. Ricardo Rodríguez éppen Mexikóvárosban váltott egy Lotus-Climaxban, ám végül ez az autó vált “koporsójává”.
Ricardo bátyjával Pedróval háromszor indult el a Le Mans-i 24 órás viadalon, ám mindháromszor fel kellett adniuka versenyt. 1960-ban azonban a belga André Pilette társaként a második helyen végzett Le Mans-ban.
És, ha már Pedro Rodríguezt emlegettük, ő egy évvel később kezdte Forma-1-es karrierjét. Előbb a Lotusszal próbálkozott, majd a North American Racing Team Ferrariját hajtotta. 1967-ben a Cooper Car Maseratijával Dél-Afrikában megnyerte a szezon első versenyét John Love (Cooper-Climax) és John Surtees (Honda) előtt. Az év tobábbi részében nem tudta elcsípni a dobogót.
Pedro Rodríguez második és egyben utolsó futamgyőzelmét 1970-ben a Belga Nagydíjon aratta, pedig a kvalifikáción csak a hatodik helyet tudta megszereni. Az akkor még 14 kilométeres Spa-Francorchamps-i versenypályán “csak” 28 kört kellett teljesíteni. A pole pozíciót megszerző Jackie Stewart (March-Ford) féltávnál motorprobléma miatt adta fel a versenyt, Jochen Rindt (Lotus-Ford) szintén motorprobléma miatt esett ki a 10. körben.
Végül Pedro Rodríguez az új-zléandi Chris Amont (March-Ford) megelőzve nyerte meg a versenyt. Egy évvel később a nürnbergi Noisringen privát versenyen Pedro Rodriguez és Herbert Müller csapott össze. Pedro egy durrdefekt miatt falnak csapódott majd visszapattant a pályára, miközben a Ferrari ki is gyulladt. Röviddel azután, hogy Pedrót kiszedték a roncsból, a mexikói pilóta elhunyt.
A Rodríguez testvérek emlékére ma már Autódromo Hermanos Rodríguez a mexikóvárosi versenypálya hivatalos elnevezése.
1966-ban a Német Nagydíjon szenvedett balesetet John Taylor, aki súlyos sérüléseibe négy héttel később halt bele. 1967-ben Monzában a 82. körben Lorenzo Bandini (Ferrari) üldözte Denny Hulme-ot, amikor a chicane előtt hibázott, nekicsapódott a szalmabáláknak, majd a feje tetejére állt az autó úgy, hogy Bandinit csapdába ejtette. Ráadásul a Ferrai ki is gyulladt, majd miután Bandinit kihúzták az autójából fel is robbant a Ferrari. A szerencsétlenül járt pilóta három nappal később hunyt el Monte-Carlóban.
1968-ban a Francia Nagydíjon Jo Schlesser az új magnézium karosszériás Hondában égett benne. Csapattársa John Surtees maradt a “régi” RA301-es sasszénál, mert nem találta biztonságosnak az újat. A tragédia utána a Honda el is hagyta a Forma-1-et ahová, mint csapat csak 2006-ban tért vissza.
1973-ban a Holland Nagydíjon hunyt el a brit Roger Williamson második F1-es futamán. Zandvoortban a Tinnel Oost szakaszon Williamson egy defekt következtében a nyolcadik körben nekicsapódott a szalagkorlátnak és kigyulladt a March-Ford. Csapattársa David Purley azonnal megállt segíteni és az égő roncsból próbálta meg kiszabadítani a sikoltozó Williamsont. Purley egy kézi poroltóval próbálta eloltani a tüzet, ám egyre nagyobb lángok csaptak föl. Mire odaértek a tűzoltók a brit pilóta elhunyt.
Az amerikai Watkins Glen pálya 1973-ban és 74-ben ugyanazon a napon, október 6-án követelt halálos áldozatot
François Cevert ezen a versenypályán 1971-ben aratta első és egyetlen győzelmét. 73-ban a kvalifikáción szenvedett halálos balesetet, majd egy évvel később a futam 10. körében az osztrák Helmuth Koiniggel végzett ugyanúgy a szalagkorlát, ahogyan Cevert-tel.
1977-ben Dél-Afrikában Renzo Zorzi autójában üzemanyagellátási gond volt, az olasz pilóta a verseny 21. körében félrehúzodott. Mivel keletkezett egy kisebb tűz is, két versenybíró a segítségére sietett, ám a Hans-Joachim Stuck mögött érkező Tom Pryce nem vette időben észre őket. A brit pilóta mindkét versenybírót elütötte, a tűzoltó készülék eltalálta Prycet, ami a versenyző halálát okozta.
Sajnos emlékezetes haláleset még Ronnie Petersoné, aki 1978-ban az Olasz Nagydíj rajtja utáni tömegbalesetben sérült meg nagyon súlyosan. A svéd pilótának többek között darabokra tört mindkét lába, az intenzív osztályról nem tudott kikerülni, egy nappal később veseelégtelenségben elhunyt.
Gilles Villeneuve az 1982-es Belga Nagydíj kvalifikációján szenvedett halálos balesetet. A kanadai versenyző a Ferrarival 1978-ban hazai pályán, Montrealban nyert futamot. Egy évvel később versenyben volt a világbajnoki címért, nyert Dél-Afrikában, Long Beach-en és a Watkins Glen-pályán is. A világbajnokságot végül négy pont előnnyel, a dél-afrikai Jody Schekter nyerte meg.
A zoldeni edzésen ferraris csapattársa, Didier Pironi állt az első helyen, ezért Villeneuve megpróbált még nála is gyorsabb lenni. A célegyenes utáni első kanyarból kijövet a levezető körén lévő Jochen Mass mögött találta magát. Mass előbb balra, aztán jobbra húzódva próbálta elengedni Villeneuve-öt, aki már az első kitérő mozdulatra reagált, így pont nekiment a már jobbra húzódó németnek.
Villeneuve Ferrarijának jobb első kereke a March bal hátsó kerekéhez ütközött, amelynek következtében a Ferrari egy hátraszaltó után orral a földnek csapódott. Eközben Villeneuve ülésével együtt kirepült az autóból, és életét már nem tudták megmenteni.
Szintén 1982-ben a Kanadai Nagydíjon lényegében a rajtrácson hunyt el két nappal 24. születésnapja előtt Riccardo Paletti. A rajt előtt a pole pozícióban lévő Didier Pironinak lefulladt az autója, hiába tette fel a kezét, a versenyt elindították. Óriási tömegbaleset alakult ki, Paletti autójába többen is belerohatnak, majd miután a versenybírók már a segítségére siettek kigyulladt az Osella-Ford. Hiába igyekeztek eloltani a tüzet, lényegében Paletti bennégett az autóban. 25 perc küzdelem után ki tudták szedni az ülésből, de már nem volt pulzusa. Mentőhelikopter indult el vele a pályáról, de már útközben elhunyt.
Egészen az 1994-es imolai kettős tagédiáig Paletti volt a Forma-1 utolsó halálos áldozata. Az Ayrton Senna versenybalesete utáni következő két évtizedben a minél nagyobb biztonság elérése lett a cél a Forma-1-ben.
2014-ben a Japán Nagydíjon Jules Bianchi szenvedett súlyos fejsérülést, a francia pilótát mesterséges kómába helyezték, hogy így épüljön fel, ám 2015. július 17-én egy nizzai kórházban elhunyt.
Bianchi versenybalesete hívta életre a glória bevezetését, ami azóta több pilóta életét megmentette már.
A versenyzők minden egyes F1-es edzésen és versenyen ésszerű kockázatot vállalnak, ám azt mindannyian tudják, hogy egy súlyos baleset bármikor bekövetkezhet.
Ayrton Senna és a többi áldozat emlékére…
