Gondolom, elég sokan tudják, hogy jelenleg én vagyok a legnagyobb magyar író – a Holdon. Mindazonáltal érdeklődésem nem csökkent a Föld és Magyarország ügyei iránt. Kapom a hírt budapesti könyvkiadóktól, hogy a pandémiának olyan következményei is vannak, amikre álmomban sem gondolnék. Például.
Az egyik – ha nem „a” – legnagyobb hazai nyomda kereskedelmi vezetője udvarias leveket írt a MEKEKE (az ott dolgozók általában nem szeretik ezt a rövidítést, pedig vicces) vezetőjének. Ebben tájékoztatta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének felelőseit, hogy a jelenlegi helyzetben papírhiányra számítsanak.
Tessék? Azt hittem, utoljára gyerekkoromban volt hiánycikk a papír a mi hazánkban, például 1956-ban.
Én éppen az általános iskola első osztályát kezdtem ama szeptemberben. Füzet – akkori szóval: irka – helyett újságpapírból kellett összevarrni valamiféle nagyalakú jegyzettömböt, s abba rajzolni óriási betűket és számokat, rá a szövegre.
De most miért nincsen papír?
A szakember leveléből kiderül, hogy a papírgyárak csak a megszokottnál kevesebb mennyiségű anyagot tudnak produkálni a nyomdák számára. Emiatt a kiadók számítsanak hosszabb vállalási időkre. Korábban 2-4 hét volt a szokásos határidő a könyvek legyártására, példányszámtól és időponttól függően. Most ehelyett az Alföldi Nyomda sajnos 8-16 hetes határidőt képes vállalni, és a keménytáblás kötetek esetén inkább 20-24 hetes átfutásra számítsanak a megrendelők.
Fékezzünk le itt egy kicsikét. Huszonnégy hét? Az testvérek között is majdnem öt (azaz
5) hónap. Ennek fényében azok a kiadók, akik még nem rendelték meg az összes karácsonyra
szánt kötetüket, nagyjából februárig lesznek kénytelenek várni. Noha tudvalevőleg a karácsony a
könyveladás legfontosabb időszaka. Persze, a helyzetről nem a nyomdák tehetnek. Némi kérdezősködés után világossá vált, hogy idáig három nagy papírgyár tudott keménytáblát készíteni. Ahhoz olyan papírzúzalékra van szükség, amely a papírgyűjtésből származik. A Covid—19 időszakában azonban szinte senki nem foglalkozott ilyesmivel. Ennek folytán a három üzemből kettő átállt csomagolópapír és más termékek gyártására. A maradék egy és néhány kisebb gyár viszont nyomban fölemelte az árait, szemesnek áll a világ jeligével.
Így a karácsonyi könyvvásár fő meglepetése az lesz, hogy jóval többet kell majd fizetni, szinte valamennyi könyvért.
Ez a szomorú helyzet. Mivel vigasztalhatnám olvasóimat, a kiadókat és saját magamat?
Talán csak azzal, hogy lapzártakor még mindig kedvezőbb a helyzetünk, mint a briteké, akiknél
üzemanyaghiány van, és sok bolt polcai egyszerűen üresek, mert a brexitnek köszönhetően alig
akadnak kamionsofőrök. Tekintettel arra, hogy többségük az igen tisztelt Kelet-Európa állampolgára volt, s most rendezetlen státuszuk miatt tömegesen hazatértek, vagy áttették székhelyüket az EU valamelyik tagországába. Remélem, azt, hogy mekkora káoszt okoz, ha egy állam elhagyja az Európai Uniót, soha nem kell megtapasztalnunk.
Az Alföldi Nyomda kereskedelmi igazgatója igyekszik derűsen zárni a levelét. Ígéri, hogy a cég dolgozói legjobb tudásunknak megfelelően és lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek, hogy a lehető leggyorsabban biztosítsák a szükséges anyagokat az ügyfelek számára. Kéri, hogy igényeiket mihamarabb jelezzék. Szeretné, ha üzenetét a MEKEKE továbbítaná a kiadóknak. Majd így zárja a rossz híreket tartalmazó levelét: A további sikeres együttműködés érdekében megértésüket köszönjük! Tehát: nem elég, hogy a kiadók zokszó nélkül vegyék tudomásul a működésüket komolyan nehezítő helyzetet, még a megértésük is kéne?
Halkan vetem föl, mi lesz, ha a kiadók ezentúl olyan külföldi nyomdákhoz viszik megrendeléseiket, amelyek valahogyan mégis képesek a rövidebb határidőkre?
2
A zárómondat engem arra emlékeztet, amikor egy épületet beállványoznak, mert javítják, festik vagy más munkálatokat végeznek rajta. A földszinten működő üzlet pedig kitesz egy nagy
táblát: A TATAROZÁS ALATT BOLTUNK ZAVARTALANUL ÜZEMEL!
Hölgyeim s uraim, az lehet, hogy üzemel, de biztosan nem zavartalanul.
Borítókép: Artur Widak/NurPhoto via Getty Images
