Személy

Schilling Árpád

rendező, író, forgatókönyvíró
Született: 1974. május 1. (50 éves) (Magyarország, Cegléd)

1991 és 1993 között a gödöllői Kerekasztal Színházi Társulás tagja volt, majd az Arvisura Színházban játszott 1995-ig. 1995 januárjában hozta létre a Krétakör Színházat, ugyanebben az évben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára.


1994 óta a saját társulatával készített előadások mellett számos más munkát is jegyez, köztük Lorca Vérnászát /1994-95/ egy alternatív társulattal, Molnár Ferenc Liliom című darabját főiskolai vizsgaelőadásként, valamint két rendezést Zsámbéki Gábor meghívására a Katona József Színház kamaratermében: az Alulról az Ibolyát! Ladislav Klima regénye alapján /1997-1999/ és a Közellenséget /1999 május óta/, melyet Tasnádi István írt Kleist Kohlhaas Mihály című novellája nyomán, és amiért idén elnyerte a legjobb új magyar drámának járó Kritikusok Díját.


1999 szeptembere és novembere között a Strasbourgi Nemzeti Színház iskolájában vezetett műhelymunkát Csehov Platonov című drámájához kapcsolódóan, melynek eredményeként bemutatott Apátlanul című előadás előbb Strasbourgban, majd Milánóban volt látható a Piccolo fesztiváljának keretében. A következő szezonban a Katona József Színház mutatta be diplomamunkáját, Lorca Bernarda Alba háza című művét. Tevékenységét 1999-ben a kritikusok a Legígéretesebb pályakezdő elnevezésű díjjal jutalmazták.

Hozzászólások

1/10
tesz-vesz jan. 19. 23:09:29 1/10
Ő akkor most nagy művész? Melyik a legjobb darabja? Amibe esetleg katarzis is van?
valahogy nem érzem az öncélú onanizálást művészetnek, ami a közösségért tenne valamit.

De ha pornót akarnék nézni, akkor se színházba mennék. Értem hogy Árpit izgatja, ha úgy látja a feleségét, hogy két másik színésznek veri a színpadon, de én ebbe nem találok művészetet, csak ősemberi ösztönös fantáziakiélést. (Lillának is joga van ezt tenni, hiába hitelteleníti kissé a szexuális zaklatási vádakat; Sárosdi Lillánál nem vitatom, hogy jó színésznő, nem láttam még sokmindenben, de azért nagyon nehezen tudok hinni neki ha el kéne hinni hogy nagyon megviselték a történtek. nehezen tudom őszintének gondolni, ha érzelmeket látok rajta - színészátok, és ez dicséret...)

azt is mondhatnám, a színházat gyalázza ezzel Árpádunk. a színész ne legyen pornós prostituált. legalább a közéletben nem, magánéletben meg mindenki azt csinál amit akar. ismerjük a közeget.

És a Simik Kittis mondatokért nagyon haragszom rájuk. Nagyon ízléstelen primitív szintén.
filoszemitabéluska 2018 júl. 14. - 00:17:34
Nagyon eredeti elképzelés, ha a rendező azzal kezdi a darabot, hogy kiáll a színpadra egy szál falloszba öltözve és a támogatások hiányáról beszél. Immár látom magam előtt, ahogy a tanár letolja a gatyáját és elpanaszolja a diákoknak, hogy kevés a fizetése. Ugyanez orvossal is nagyon hatásos lenne egy agyműtét előtt. De Schilling már többé nem tud hibázni. Mióta vietnami papucsban és koszos alsógatyában keményen beolvasott Orbánbasinak azóta liberális körök szemében valóságos nemzeti hős lett, aki akkor is tomboló sikert arat, ha csak egyszerűen odaszarik a színpadra, mint Tyereskova a Parlament elé.Éljen az ávántgárd művészet!
1/10
TitusLivius 2018 júl. 13. - 23:11:13 1/10
Legalább önmagát komolyan veszi..... az is valami.
Edmond Dantes 2016 márc. 16. - 12:35:17
Edmond Dantes 2014 júl. 12. - 15:20:42
http://www.youtube.com/watch?v=-7Rv_P9Nvgk

A széttépett levelet egyéb célra felhasználhatta volna, utána ajánlott levélként vissza a feladónak. Igaz, így elegánsabb.
1/10
tesz-vesz 2014 ápr. 10. - 20:15:45 1/10
ez mi a fene? nagyon primitív ember ez a silling

http://youtu.be/O02muP4ErEc?t=11m11s
fulcsy 2010 júl. 08. - 22:52:14
jó arc :)