Premier / Végre Magyarországon is!

Bakancslistához adom
2. rész, 25 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az aktuális rész ismertetője: A hónap elején mutatta be a Pesti Magyar Színház a Roman Polanski nevével fémjelzett Vámpírok bálja című musicalt. A világsikert igazolta a budapesti bemutató is. A színen monumentális díszletek között (Kentaur) egyszerre 50 hatalmas énektudású színész és táncos varázsolja el a közönséget. A magazin stábja ott volt a főpróba hetében, így azt is megláthatják a nézők, hogyan báloznak a vámpírok a kulisszák mögött. Természetesen elhanzik a Premier programajánlata is.

A műsor ismertetése: Premier címmel jelentkezik az a színházi magazin, amely a tervek szerint havi rendszerességgel számol be egy-egy színházi bemutatóról. A műsor kamerája nem csak a premier részleteit rögzíti, illetőleg a bemutatót követő partit, hanem végigkíséri az előadást az olvasópróbától kezdve. Ezen kívül minden alkalommal képes hírcsokorral is találkozhat a néző, amelyben aktuális színházi eseményekről kap tájékoztatást. A műsor készítői a kulisszák mögé is bepillantanak, így a néző közelebbről is megismerheti például a díszlettervező, a színpadmester, a maszkmester stb. munkáját is.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
Pünkösdi Kató 2006 júl. 30. - 08:46:47
örülök, hogy újra van Premier mûsor. Remélem, a következõ hónapokban is lesz folytatás, nagyon jó részleteket láthattunk tegnap. Tetszettek a riportalanyok, a válaszok, hogyan készülnek egy-egy elõadásra.